A legfrissebb, áprilisi számok alapján lassult a lakásdrágulás üteme országosan és Budapesten is – írta közleményében az Ingatlan.com. Három régióban csökkentek is az árak.
„Az év első négy hónapjában a kereslet élénkülése minimális lendületet adott a lakásárak emelkedésének is, de ez áprilisra kifulladt. Ez jó hír lehet a vevők számára, mert a több adásvételnek köszönhetően bővül a kínálat, továbbköltözés esetén pedig könnyebben lehet értékesíteni a már meglévő lakásokat.
A következő ingatlan megvásárlása során viszont nem kell jóval magasabb árakkal számolni. Ez az élénkülő lakáspiacokon ritka jelenség” – mondta az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László. Elmondta, hogy áprilisban az országos és a budapesti lakásárindex is 1,9 százalékos drágulást mutat az első negyedév adataihoz képest. A márciusi szintekkel összevetve viszont jelentősen lassult a drágulás üteme az egész országban. A fővárosban márciusban még 1,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, áprilisban viszont ez közel felére csökkent, 0,8 százalékra. A Pest megyei csaknem 1 százalékos márciusi drágulás stagnálásba váltott a múlt hónapban.
Lélektani határhoz értek a budapesti albérletárak, ennél többet nem tudnak az emberek kifizetniFebruárban és márciusba átlépték a 250 ezer forintot a fővárosi albérletárak, ezzel pedig elérkezett egy lélektani határ. Áprilisban csökkenést látszott az átlagos bérleti díjakban. Szakértők szerint ez azzal magyarázható, hogy az év elején az albérletek ára elérte azt a szintet, amit a bérlők már nem tudnak kifizetni. |
A nyugat-dunántúli, észak-magyarországi és dél-alföldi régiókban látott korábbi áremelkedés csökkenésbe fordult áprilisban. A Debrecent is magába foglaló észak-alföldi régióban 2,8 százalékkal kerültek feljebb az árak márciushoz képest, a Baranya megyének is helyet dél-dunántúli régióban pedig a márciusi árcsökkenés áprilisban 1,8 százalékos drágulásba fordult át.
Országos viszonylatban a márciusban látott közel 2 százalékos áremelkedés áprilisban 0,3 százalékra lassult, ami már csak stagnálásnak felel meg.
Szinte megfizethetetlenek lettek a magyarországi lakások
Az Ingatlan.com szakértője szerint a lakásdrágulás enyhülése leginkább annak köszönhető, hogy az élénkülő lakáspiaci forgalom ellenére az eladóknak muszáj figyelembe venniük a vásárlók fizetőképességét. Ez sokat javult az elmúlt hónapokban részben a lakáshitelkamatok csökkenésének, részben pedig az állami támogatások bővítésének köszönhetően.
A lakáspiaci kereslet összességében viszont még nem éri el az utolsó békeévnek számító 2021-es szintet, amikor a lakásdrágulás is a jelenleginél jóval tempósabb volt.