Belföld

Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

RTL
RTL

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek.

A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá.

Végül kiderült, hogy a kisfiú lépe megrepedt, ezért életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, eltávolították a szervét.

A csatorna szerint a fiúnak továbbra is nagy fájdalmai vannak, sokat sír. A református egyház fenntartásában működő iskola elismerte a történteket, jelezték, hogy belső vizsgálatot indítanak. Az elkövetőkkel az intézmény igazgatója ült le beszélni a várható következményekről. Hogy az iskola tanulói maradhatnak-e, arról nem beszélt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik