KÉK HÍREK

Négy diáklány vert meg egy tízéves fiút, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba

A 10-12 éves támadók lerántották a fiút a földre, majd rugdosni kezdték a kemecsei iskola udvarán.

Link másolása

Lányok verték meg azt a tízéves fiút, aki a sérülése miatt most intenzív osztályon fekszik. Szerdán a református egyházhoz tartozó kemecsei iskolában az udvaron támadtak rá diáklányok, lerántották a földre, majd rugdosni kezdték. A támadók négyen voltak. Két fiú segítette fel a gyereket a földről, ők vitték el egy tanárhoz.

A gyereknek erős fájdalmai voltak, kiderült, hogy megrepedt a lépe, ezért műteni kellett.

Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, ízután hívták ki a mentőket. A rendőrség nyomozást indított, az iskolában belső vizsgálat indult. Az iskola tájékoztatása szerint 10-12 éves lányok voltak a bántalmazók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Kitépték a kezemből a síró, ordító kislányomat” – Fényes nappal rabolta el a volt párja egy magyar nő gyerekét
Egy bolt parkolójában tépte ki a portugál férfi és apja Ildikó kezéből a gyereket. Nyolc napja semmit nem tud arról, hogy hol lehet Lili.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 31.


Link másolása

Még 2016-ban ismerkedett meg Luxemburgban Ildikó azzal a portugál férfival, aki később a kislánya apja lett. A magyar nő soha nem ment feleségül a férfihoz, de már a várandósság alatt elkezdte érzékelni Ildikó, hogy valami nagyon nem stimmel, írja az rtl.hu. Eleinte csak verbális abúzus volt kettejük között, de Lili megszületése után már a fizikai bántalmazás is előfordult.

„A gyermek nevelése természetesen rám maradt egyedül. Amint lehetett utazni a Covid után, nagyon sokszor jöttem haza Magyarországra, itt tudtak nekem segíteni” – mondta Bódi Ildikó a Reggeliben.

Amíg a gyerek kicsi volt, nem volt bírósági határozat arról, hogy szülei hol és mennyi időt tölthetnek vele. A férfi elégedett volt azzal, hogy nem kell gondoskodnia a kislányról, Ildikó pedig örült, hogy Magyarországon édesanyja és testvére segítségére lehetnek.

„Aztán volt egy pillanat, amikor a semmiből megfenyegetett, hogyha még egyszer, egy hétnél tovább maradok Magyarországon, akkor rendőrökkel hozatja el a gyereket”

- mondta Ildikó, aki ezután fordult ügyvédhez.

Mielőtt jogi döntés született volna, Ildikó saját költségén hetente vitte Luxemburgba kislányát, aki akkor még nem töltötte be a két évet, hogy az apja is láthassa. Ez így ment egészen addig, amíg a kislány óvodáskorú nem lett, amiről értesítést kaptak Magyarországról. Amikor az óvoda elkezdődött, Ildikó úgy határozott, hogy a sok utazás mindkettőjük számára túl megterhelő. Ekkor azonban egy váratlan fordulat következett be.

„Most fogalmam sincs, hol van a kislányom” - mondta a műsorban az anyuka, akinek nyolc napja volt párja és a férfi édesapja kitépték a kezéből a gyereket egy bolt parkolójában, miközben őt a földre teperték.

„Kitépték a kezemből a síró, ordító kislányomat. Betuszkolták egy kocsiba és elhajtottak. Nem tudom mi van vele, de tudom, hogy nagyon aggódik.”

Ildikó ügyvédje úgy fogalmazott, ilyen szintű brutalitást még nem látott ügyvédi praktizálása alatt. Bár feladata, hogy ügyvédként ne vonódjon be, de nagyon nehezére esik, tette hozzá be Dr. Kölcsényi Soma.

A gyerekrablásról szóló beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb pedofilbotrány: évekig zaklathatta a gyerekeket egy katolikus iskola tanára
Legalább négy lányt zaklatott a meg nem nevezett magyarországi katolikus iskola tanára. A férfi az egyik szülő szerint „mindegyik érintett lányhoz szexuálisan vonzódott”.

Link másolása

Egy magyar katolikus általános iskola évek óta titkolt pedofilügyéről beszélt egy tanárnő egy videóban. A sokakat megbotránkoztató felvétel rövid időn belül elérhetetlenné vált, írja a Szemlélek. A lap interjút készített az egyik érintett diák édesanyjával. A cikkből nem derül ki, hogy melyik katolikus iskolában történt az eset.

„A lányom éveken keresztül szenvedett attól, amit a tanár úr vele művelt, csak amikor kisebb volt, nem volt számára nyilvánvaló, hogy mi is ez igazából. Nyolcadikos korában értette meg, hogy ezek visszaélések – addig nagyon szégyellte magát, amikor ilyen történt”

– mesélte az asszony.

A diák elmondta anyjának, hogy a férfi kérése ellenére rendszeresen hozzáért. Az illetlen érintések már negyedikben elkezdődtek, de más osztályokban is panaszkodtak a tanárra a gyerekek.

„A többségük nem mert tiltakozni, volt, aki a negatív reakcióktól tartva otthon sem merte elmesélni. Utólag többen arra hivatkoztak, hogy el akarták kerülni a nagyobb konfliktust” – idézte fel a kislány édesanyja, hozzátéve, hogy sem az osztályfőnök, sem az igazgató nem tett semmit.

A pedagógusoktól nem számíthattak segítségre, ezért az édesanya azt tanácsolta a lányának, hogy próbálja megvédeni magát:

„Arra kértem a lányomat, ha legközelebb hozzányúl a tanár, csapjon a kezére, hátha abból feleszmél, hogy ezt nem lehetne csinálnia. Ha ez sem segít, akkor nyugodtan rohanjon ki a teremből, keresse meg az első felnőttet, és rögtön mondja el, hogy mi történt.”

Egy alkalommal a tanár ismét simogatta a gyerek haját, és még egy cetlit is adott neki, amin az állt: „(a lány keresztneve) cica”. A papírdarabot a gyerek átadta az igazgatónak, de a fecni azóta eltűnt.

A gyerekek nem használhatják telefonjaikat az iskolában, emiatt egyetlen fotó vagy videó nem készült a tanár állítólagos tetteiről annak ellenére, hogy további három lány is panaszt tett ellene. A hatóságok szerint nincs elég bizonyíték a nyomozás megindításához. Az édesanya szerint gyereke osztálytársai is tudnak a tanár viselkedéséről, de őket sem hallgatták meg.

„Igazából az egész ügy az igazgatónőn ment el, én úgy gondolom. Eleve nem hitt a lányomnak, de még a kollégájának sem, aki jelezte, hogy a gyerekek panaszkodnak.”

Az anyuka szerint a tanár „mindegyik érintett lányhoz szexuálisan vonzódott”. Egyszer az egyik szünetben szóvá is tette a lányának, hogy miért nem jelöli vissza Facebookon, mert így nem tudja megnézni a fotóit.

2022-ben az iskola egyik tanárának kezdeményezésére feljelentést tettek az ügyben, 2023 februárjában megkezdődött a hivatalos rendőrségi vizsgálat, amely után a tanárt elbocsátották vagy nyugdíjazták. A nyomozást végül eredmény nélkül lezárták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Meggyilkolták a börtönben a sorozatgyilkost, aki 49 nőt ölhetett meg, a holttestüket pedig megetette a disznóival
A kanadai Port-Cartier börtönében végzett egy 51 éves rabtársa a 74 éves Robert Picktonnal, akit 2007-ben ítéltek életfogytiglanra.

Link másolása

A börtönben gyilkoták Robert Pickton hírhedt kanadai sorozatgyilkost, aki saját bevallása szerint 49 nőt ölt meg – írja a 24.hu.

A férfit 2007-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A Québec tartománybeli Port-Cartier börtönében tartották fogva, ahol idén

május 19-én egy 51 éves rabtársa rátámadt, melynek során Pickton olyan sérüléseket szerzett, hogy a kórházban vesztette életét.

Robert Picktont még 2002-ben tartóztatták le, először hat nő megöléséért ítélték el. További huszonegy gyilkosság ügyében is meg akarták vádolni, de a bizonyítékok túl zavarosak voltak. A 49 áldozatról egy zárkatársának vallott, aki valójában egy beépített nyomozó volt.

A hírhedt kanadai sorozatgyilkosnak volt egy sertésfarmja Vancouver közelében, ahol az áldozatok holttesteit az állatokkal etette meg. 33 nő maradványait találták meg a farmon.

Pickton „Piggy Palace (Malac Palota)” nevű farmja a kanadai kriminalisztika történetének legnagyobb bűnügyi helyszíne lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Villámárvíz csapott le Pécsett, folyóvá változott az egyik belvárosi utca
Az ország más részeit sem kímélte a viharos időjárás péntek este: több mint kétszáz helyszínen kellett beavatkoznia a tűzoltóknak.

Link másolása

Pénteken este a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadéknak köszönhetően kisebb villámárvíz alakult ki Pécs belvárosában – írja az Időkép. A lap szerint

gyakorlatilag kisebb folyóvá változott az egyik belvárosi utca.

A PécsMa oldalán egy videót is meg lehet tekinteni az eseményről.

A térségben 25-30 mm-es csapadékok sem voltak ritkák, de kimagaslik példuál Szigetvár, ahol egy havi csapadéknyi mennyiséget mértek, pontosabban 62 mm-t.

Az ország más részeit sem kímélte a viharos időjárás: péntek délutántól kezdve több mint kétszáz helyszínen avatkoztak be a tűzoltók.

Dóka Imre, a Katasztrófavédelem szóvivője szerint a legtöbb esetben az ország észak-keleti és középső részében a letört faágak és kidőlt fák adtak munkát a tűzoltóknak. Hat esetben épületek tetőszerkezetét, vagy kéményét rongálta meg a viharos szél.

Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben néhány helyen nagyobb mennyiségű csapadékvíz öntött el garázsokat, pincéket.

Jelenleg főként a fővárosban és Pest megyében dolgoznak a tűzoltók több helyen, nagyobb fennakadásokról viszont a katasztrófavédelemhez nem érkezett bejelentés.

Dóka hangsúlyozta: ha viharos idő miatt ad ki riasztást a meteorológiai szolgálat, a ház környékéről érdemes összegyűjteni és fedett helyre vinni azokat a kisebb tárgyakat, kerti szerszámokat, cserepes virágokat, kerti bútorokat, amelyeket a szél felkaphat és kárt okozhat velük.

Az erős szélben kidőlő fák elszakíthatják az elektromos vezetékeket. Ha bárki elszakadt vezetékkel, veszélyes helyzettel találkozik, hívja a 112-es segélyhívó számot – hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: