INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.09.
Módosítva: 2024.05.09.

Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

Orbán Viktor fontos tárgyalása a kínai elnökkel a Karmelita kolostorban. Itt van a sajtónyilatkozat.

20 év után látogatott Magyarországra a kínai elnök. Hszi Csin-ping szerda este érkezett meg Budapestre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta a kínai elnököt és küldöttségét, melynek tagja többek között a kínai pénzügyminiszter, a külügyminiszter és a kereskedelmi miniszter volt.

ORBÁN Viktor; HSZI Csin-ping
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hszi Csin-ping csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, amely után sajtónyilatkozatot adtak ki. Várhatóan húsz gazdasági, illetve gazdasági jellegű megállapodást ír alá Magyarország és Kína. Ezek főként vasúti, közúti és energetikai projektek, amelyek egy jó része az „Egy övezet, egy út” programhoz kötődik. Az utóbbi években felgyorsult az együttműködés a két ország között. Tavaly például Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. Mára Kína lett hazánk legfontosabb Európán kívüli kereskedelmi partnere.

A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint: "Bajban ismerszik meg az igaz barát."

ORBÁN Viktor; HSZI Csin-ping; VANG Ji; SZIJJÁRTÓ Péter
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A csúcstalálkozó eredménye

Orbán Viktor miniszterelnök a sajtótájékoztatón azt mondta: nagy megtiszteltetés, hogy a Hszi Csin-ping elnök a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 75 évfordulóján Magyarországra látogatott. A magyar kormányfő megköszönte a kínai segítséget a COVID-járvány idején. Mint azt Orbán Viktor kihangsúlyozta: 20 évvel ezelőtt, a legutóbbi kínai elnöki látogatáskor még egyközpontú világrend volt, míg ma már több központ van.

Kína meghatározza a világpolitikai folyamatok menetét. Mindig is az egy Kína elvét vallottuk, és a kölcsönös tisztelet alapján álltunk. 

Orbán Viktor arról is beszélt, a szomszédunkban háború zajlik, Magyarország hangja most magányos hang, mert mi a béke pártján állunk. Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést. Ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren - tette hozzá. 20 év alatt a két ország közötti kereskedelem négyszeresére nőtt. 

Korrekt körülményeket biztosít a kínai cégeknek Magyarország a jövőben is. 

- Meg akarjuk nyerni a 21. századot, és ehhez nekünk partnerekre, és a világ legmodernebb technológiáira van szüksége - mondta a kormányfő. Kína támogatja, hogy a világ legmodernebb technológiái érkezzenek Magyarországra. A nukleáris ipar területén is megkezdődik a két ország közötti együttműködés, amire korábban nem volt példa. 

Orbán Viktor megköszönte, hogy meghívták Magyarországot a legnevesebb kínai kereskedelmi vásárra. Köszönetet mondott azért az erőfeszítésért is a kormányfő, amit Kína tesz a békéért.

ORBÁN Viktor; HSZI Csin-ping
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Hszi Csin-ping elmondta, idén ünnepeljük a két ország közötti diplomáciai kapcsolatfelvételének 75. évfordulóját. Eddig is a kölcsönös előnyök útját biztosítottuk, soha nem volt ilyen jó a kapcsolat a két ország között, mint napjainkban - mondta a kínai elnök. Mindig jóbarát volt a két állam, de a kétoldalú kapcsolatokat tovább kell fejleszteni. Átfogó stratégiai partnerség lép életbe a két állam között - ismertette a kínai államfő. 

Mindketten hiszünk abban, hogy a kölcsönös bizalom szilárd alapokat hozott létre a két ország között. 

Hszi Csin-ping közölte, az övezet és út kezdeményezés és a keleti nyitás összeegyeztethető egymással. Kiterjesztjük az együttműködést a feltörekvő ágazatokra. 
A kínai elnök elmondta, az ország modernizációja óriási lehetőségeket rejt a világ számára, és ebből részesülhet Magyarország is. 

 

 

origo.hu

Újabb részletek derültek ki Zámbó Krisztián súlyos balesetéről

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

borsonline.hu

Titok a múltból: II. Erzsébet fedte fel, milyen a kis Sarolta hercegnő valójában

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

mandiner.hu

Galérián minden idők legnagyobb Békemenete

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista

ripost.hu

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó