Az atombomba sem tudta elpusztítani ezt a legendás fát

Hiába az őrülten nagy erejű bomba, néhány szerencsés fa túl tudta élni ezt a csapást Hirosimában. Van egy legendás növény, ami őrülten közel volt a becsapódáshoz.

A babiloni szomorúfűz a mai napig új hajtásokat hoz

Az Oppenheimer című alkotás nem csak az Oscar-díjátadón tarolt, de a nézőket is teljesen le tudta venni a lábáról. Cristopher Nolan filmjében azt követhetjük végig, min kellett keresztülmennie az atombomba megalkotójának, Robert Oppenheimernek.

Persze inkább mondjuk úgy, hogy az elméleti fizikusnak kulcsszerepe volt a bomba megalkotásában, mert azért egy őrölten erős tudósokból álló csapat állt mögötte.

Körülbelül 17 ezer tonna TNT erejével rendelkezett az a robbanószerkezet, amelyet a világ első, háborúban bevetett atombombájaként ismer a világ. A galériánkban megmutatjuk, hogy nem mindent tudott elpusztítani.

1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött. Közülük a B-29 típusú, Enola Gay nevet viselő bombázó alacsonyabbra ereszkedett, és ledobta az atombombát a városra.
Kattints a további képekért!

Oppenheimer egy sovány, betegeskedő fiúcska volt, akiből nemcsak hatalmas zseni lett, hanem a rettegett tömegpusztító fegyvert előállító Manhattan terv vezetője is. A sors különös fintora, hogy utána az atombomba atyja a halála napjáig bánta, hogy segített megalkotni.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Lifestyle
Az egyik népszerű hazai gyógyfürdőnek jelenleg is van szaunaparkja, de az idén még megépítik Magyarország legnagyobb szaunaházát is.
Lifestyle
Sokan egy forintot sem tettek volna rá, hogy Jennifer Lopezt valaha egy sci-fi thrillerben fogják látni, de ez a nap is eljött. A Netflix új filmje hozza is a nézettséget.
Sztárok
Királyi elemzők szerint jelenleg pont ugyanaz zajlik a sussexi hercegi pár háza táján, mint annak idején Károly és Diana esetében.