Fotó: ShutterStock/New Africa
Hirdetés

– Manapság, amikor dúskálhatunk az élelmiszerekben, és a gyógyszergyártók is versengve kínálják a vasat is tartalmazó multivitaminokat, egyre több a vashiánytól szenvedő beteg. Miért?

– Valóban, mára ez lett az egyik leggyakoribb hiánybetegség Magyarországon, noha kiegyensúlyozott táplálkozás esetén a szervezetünk az elfogyasztott ételekből hozzájuthat a szükséges vasmennyiséghez. Sajnos manapság hódítanak a mindenmentes diéták. A divatos vegán étrendnek például egyik súlyos következménye lehet a vashiány. Ennek egyszerű a magyarázata. A legkönnyebben felszívódó vasat éppen a vörös húsok, a belsőségek, a hal tartalmazza. Gyorsan kialakulhat a hiánybetegség, ha valaki megtagadja magától ezeket, hiszen a növényi eredetű táplálék lényegesen rosszabb hatásfokkal épül be a szervezetünkbe. Mindazonáltal érdemes gyakran beilleszteni az étrendünkbe spenótot, búzacsírát, lencsét, babot, borsót és tökféléket.

– Milyen tünetei lehetnek a vashiánynak?

– Ha tartósan fennáll, az anémiához, vagyis kóros vérszegénységhez vezet. Csecsemők és kisgyermekek esetében ez fejlődési rendellenességeket okozhat. Felnőtteknek pedig számolniuk kell egyebek mellett hajhullással, rossz közérzettel, fáradékonysággal, ingerlékenységgel, de akár szívpanaszokkal is.

Korábban írtuk

– A kismamák már a várandósság első heteitől kapnak valamilyen vaskészítményt. Nekik nem elegendő a vegyes táplálkozás?

– A várandós anyukáknak nemcsak önmagukról, magzatuk egészséges fejlődéséről is gondoskodniuk kell. Ezért múlhatatlanul szükség van rá, hogy ne hanyagolják el a vasbevitelt a várandósság és a szoptatás idején. Mindazonáltal a nőknek mindenkor érdemes odafigyelniük vasraktáraik állapotára. A havonta megérkező vérzéssel, különösen ha bőséges, a vörösvértestekben lévő vas is kiürül a szervezetből. De tudni kell, hogy vannak vérzéssel járó krónikus megbetegedések is, amelyek hasonló következményekkel járhatnak. A gyomorfekély, a vékony- és vastagbél gyulladása, az aranyér, a savtúltengés következtében kialakuló felmaródások szintén okozhatnak vashiányt, végső soron pedig vérszegénységet.

– Mit tehetünk, ha ezt mutatják a laboreredmények?

– Ma már sokféle készítményt kínálnak a gyártók a hiány megszüntetésére. Én általában a vény nélkül kapható Ferretab Forte Plusz C-t ajánlom a pácienseimnek. Ez vas mellett folsavat és aszkorbinsavat is tartalmaz, az utóbbiak a felszívódást segítik. Súlyos esetben léteznek olyan változatok is, amelyeket infúzióval juttatnak a beteg szervezetébe, ám ezeket csak orvosi felügyelet mellett vagy éppen kórházban szabad alkalmazni.

– Manapság rengeteg vaspótlásra alkalmas szert reklámoznak. Sok élelmiszerre is rá van írva, hogy hozzáadott vasat tartalmaz. Mi történik, ha esetleg túladagoljuk magunkat?

– Az úgynevezett vasmérgezésnek is vannak feltűnő jelei: hasi fájdalom, hányinger, hasmenés, hányás jelentkezhet. A túladagolás következménye végső soron pedig a máj megbetegedése lehet. Azzal előzhetjük meg, ha konzultálunk háziorvosunkkal, mielőtt bármilyen táplálékkiegészítőt vagy vaskészítményt szednénk. Emellett arra is ügyelni kell, hogy pontosan betartsuk az adagolásra vonatkozó előírásokat.