SZTÁRVILÁG

„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról

A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

Link másolása

Mi is hírt adtunk róla, hogy 70 éves korában meghalt Soponyai Géza „Sopi”, a Balaton és a balatoni vitorlázás ikonja, Tunyogi Bernadett énekesnő-színésznő férje.

Nyertes Zsuzsa - a gyászoló színésznő kolléganője a Story-nak eláruéta, hogy Tunyogi Bernadett és Soponyai Géza tökéletes házasságban éltek.

A közösségi médiában megjelenő bejegyzésekből kiderül, hogy "Soponyai Géza méltósággal viselt betegség következtében hunyt el".

Tunyogi Bernadett mellett ott állnak a kollégái, így Nyertes Zsuzsa is. Elmondta, hogy sokat gondol a színésznőre, de még nem merte felhívni:

„Az ember ilyenkor nem tud mit mondani, de gondolatban vele, mellette vagyok ebben a nehéz helyzetben. Tunyó mellett, ahogy mi hívjuk Bernadettet, ott van most a csodálatos lánya és az édesanyja, ők segítik őt".

"Amióta megtudtuk, milyen beteg Géza, mindennap imádkoztam érte. Nagyon jóban voltam vele, nagyon szerettem. A végén tudtuk, hogy nagy a baj, mert Tunyó lemondta minden előadását. Ő mindent megtett a férjéért. Tökéletes szerelemben éltek, Géza tökéletes férj volt, jó volt rájuk nézni. Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik”

- mondta el Nyertes Zsuzsa. Úgy véli, hogy kolléganője idővel visszatér a színpadra majd, hiszen a legjobb gyógyír, ha dolgozhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Azahriah Gulyás Gergelyékről: Ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a „kisemberrel” bármilyen ügyfélszolgálaton
Az énekes három teltházas Aréna-koncertje után most egy kormányinfón húzta fel magát.

Link másolása

Három teltházas koncertje után már egészen más gondok foglalkoztatják Azahriah-t – legalábbis ez derül ki Insta-sztorijából.

Az énekes egy korábbi kormányinfó videóját posztolta, ami a kínai elnök érkezése előtt készült. Azt nem tudni, hogyan került most Azi elé a felvétel, amin a Telex újságírója azt nehezményezi, hogy sem őket, sem az RTL-t nem hívták meg Hszi Csin-ping sajtótájékoztatójára. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy „Továbbra sem kézbesítek sajtómeghívókat”, így Simor Dániel Vitályos Eszter kormányszóvivőhöz fordult. Ő először azt mondta, hogy biztosan meghívták a médiát a sajtótájékoztatóra. Amikor azonban szembesítik azzal, hogy több médium nem kapott meghívást, ő is elismétli: „Én sem foglalkozom sajtómeghívók kézbesítésével, ne haragudjon.” Miután elmondja, hogy ki foglalkozik vele, mosolyogva ígéri meg, „kedves Dánielnek”, hogy feltétlenül értesíteni fogja.

A Paul Sonati néven instázó Azahriah teljesen kiborult a felvételen, és a követőit kérdezte arról, mit szólnak a párbeszédhez. Videójához annyit ír:

„Csodálkoztok, hogy szar a posta, azt' fentebb ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a "kisemberrel" bármilyen ügyfélszolgálaton.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Szoboszlai Dominik barátnője nyilvánossá tette Insta-profilját – ő rabolta el a focista szívét
Borka PR és marketing területen dolgozik, már közös kép is készült róluk.

Link másolása

Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása után nagyon sokat cikkezett a sajtó a focista akkori barátnőjéről, Gécsek Fanniról. Álompárnak kiáltották ki őket, tavaly ősszel mégis szakítottak.

A középpályás sztár jelenleg egy Buzsik Borka nevű fiatal székesfehérvári nővel jár, aki marketing- és PR-szakértő szakmával büszkélkedhet.

Borka most nyilvánossá tette Instagram-fiókját, így bárki megnézheti, hogy ki rabolta el a 23 éves futballista szívét. Az NLC információi szerint a lány egykori szinkronúszó és ráadásul modell is.

A Redditen már többen osztottak meg olyan képet, amin Borka és Dominik együtt láthatóak, van, amelyiken a sztárfocista autójában ülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Álomesküvő! A dubaji tengerparton nősült meg Malek Miklós
Az ifjú párt Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Az X-Faktor egykori mentora, Ifjabb Malek Miklós zenei producer az Egyesült Arab Emirátusokban ismerte meg üzletasszonyként és íróként tevékenykedő kedvesét, akivel egészen különleges helyszínen keltek egybe - írta meg a Best magazin.

Az igazán extravagáns tengerparti esküvőn több mint száz barát és családtag gyűlt össze, hogy részt vegyen a ceremónián. A nagy napon természetesen ott volt a Malek-család is: Malek Miklós, Toldy Mária és Malek Andrea is.

A szerelmeseket Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze, aki történetesen Malek Miklós jó barátja. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.

"A lagzi igazi buli volt!"

– mesélte Malek a lapnak.

"Az est egyik legjobb része az volt, amikor kiderült, hogy remekül játszom darbuka dobon, ami a helyiek kedvence. Onnantól még inkább ünnepelt férj lettem. És amikor már azt hittük, ennél jobb nem lehet, megszólalt a Ding-dong, Csonka Bandi slágere, amit annak idején én hangszereltem. A násznép vonatozva bulizott hajnalig a tengerparton."

- idézte fel a nagy napot Malek Miklós.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi új képe alatt megőrültek a kommentelők
Megszoktuk, hogy az énekesnő posztjai megosztják a hozzászólókat, de ami most történt, olyan talán még nem is volt.

Link másolása

Új képet posztolt az Instagramon Tóth Andi. Az énekesnő osztott már megbotrányosabb, szexibb, provokatívabb felvételt is, most mégis teljesen megosztotta rajongóit, akik már több mint 200 kommentben fejtették ki a véleményüket Andi külsejét illetően, teljesen vegyes hangvételben.

Egyébként erről a képről van szó:

A kommentelők egyik fele szerint nagyon előnytelen a fotó, míg mások odavannak, hogy Andi milyen szép – megint. A baj persze nem a negatív véleményekkel van, hanem – szokás szerint – azok hangvételével. Egyesek – ismét – szerek fogyasztásával vádolják meg az X-Faktorba visszatérő sztárt, míg mások feljogosítva érzik magukat rá, hogy kéretlen étkezési tanácsokkal szolgáljanak Andinak.

Néhány a kommentek közül:

„Mi ebben a szép...?”

„Le vagy szedálva”

„Jesszus halálfej”

„A drog rossz. Értem?”

„Sajnos en azt látom, hogy nem vagy jól. :( ”

„És ez valakinek szép”

„Egyél már egy kicsit a Jó Isten Áldjon meg!”

„Nagyon lefogytál”

Ezekkel szemben érkeztek ilyen hozzászólások is:

„Jézusom, de gyönyörű!”

„Andit lehet szeretni vagy nem szeretni. Viszont tisztelni kell benne, hogy meri magát megmutatni úgy, ahogy éppen érzi magát. Senki kedvéért nem fogja magát megjatszani. Úgy szeretjük, ahogy van. Áldás veled”

„Természetes. Minden értelemben.”

„Gyönyörű vagy így smink nélkül. Tudom, kell a smink, hisz a nőnek kell. De így is gyönyörű vagy.”

„De szép ez kerek egész látvány és a boldog mosoly, látszik belülről árad”

Ember legyen a talpán, aki itt igazságot tesz! Mindenesetre valószínű, hogy Andi épp az ilyen kommentáradat alapján írta meg annak idején a számot, ami most is érvényes:


Link másolása
KÖVESS MINKET: