Pénzügyminisztérium: Ha béke lenne, már novembertől lehetne 0,3 százalékos gazdasági bővülés

gazdaság
május 09., 15:02

Gulyás Gergely a Kormányinfón – amin a 444 nem kérdezhetett – a HVG kérdésére azt mondta, a Pénzügyminisztériumnál valaki elnézte a számokat, mert szakmailag tarthatatlan, hogy a minisztérium konvergenciaprogramja szerint – amit a Pénzügyminisztérium nemrég be is adott az EU-nak – csak 0,3 százalékponttal dobná meg a GDP-növekedést, ha eljönne a béke Ukrajnában. A kormány és propagandistái szerint a háborús helyzet nélkül akár a mostani érték duplája is lehetne a GDP – írja a HVG.

Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot, hogy valóban elnézték-e a számokat (és ha igen, ki hibázott), esetleg újraszámolják-e a hatást. A Pénzügyminisztérium azt válaszolta: „A szomszédunkban zajló háború lezárására és elhúzódására is számos lehetséges forgatókönyv létezik. Éppen ezért a Pénzügyminisztérium is többféle forgatókönyvet készített, amelyben ezek lehetséges gazdasági hatásait számította ki. A Programban jelzett egyik lehetséges forgatókönyv azzal számolt, hogy az ukrán-orosz háború rendeződése már novembertől is eredményezhet 0,3%-os gazdasági bővülést. Ez a teljes évre vetítve duplázhatja a gazdasági növekedést.”

Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetésről beszél az április 11-i Kormányinfón.
photo_camera Varga Mihály pénzügyminiszter a költségvetésről beszél az április 11-i Kormányinfón. Fotó: Bankó Gábor/444

A kormány az eredeti 2023-as költségvetésben még 4,1 százalékos növekedéssel számolt, a 2023 tavaszán beadott konvergenciaprogramban már 1,5 százalékos növekedéssel, de a vége 0,9 százalékos visszaesés lett. A 2024-es költségvetést 4 százalékos GDP-növekedésre alapozta a kormány, de a konvergenciaprogramban már csak 2,5 százalékot vár – írta meg a HVG.