FONTOS

Megrendítő tény! Kutatások szerint szinte biztos, hogy minden 50. embernél kialakul az Alzheimer-kór új típusa

Genetikai demenciának hívják, és rengeteg embert érint. Köztük van Chris Hemsworth is.

Megosztom
Link másolása

Egy tanulmány szerint minden ötvenedik embernél fennállhat a genetikai demencia egy új típusának kockázata. A kutatók megállapították, hogy

az APOE4 génmutáció két példányát hordozó embereknél „szinte garantált”, hogy idős korukban Alzheimer-kór alakul ki náluk. A vizsgálatok szerint 65 éves korukra 95 százalékuknál mutatkoznak majd a betegség jelei.

Becslések szerint a nyugati emberek két százalékának van két példánya a génből. Közéjük tartozik a Bosszúállók színésze, a 40 éves Chris Hemsworth is, akit annyira megrázott a diagnózis, hogy kiszállt a filmiparból egy időre, hogy a családjával lehessen - nem csoda, hogy megijedt, a 95 % az majdnem minden érintett.

Az APOE4 génekről már eddig is tudtuk, hogy veszélyt jelentenek, de a spanyolországi Sant Pau Kutatóintézet által vezetett tudósok most azt találták, hogy a kapcsolat miatt az Alzheimer-kór szinte biztosra vehető - írta meg a The Sun.

Dr. Juan Fortea neurológus elmondta: „Ezt a gént már több mint 30 éve ismerjük, és tudtuk, hogy összefügg az Alzheimer-kór kialakulásának magasabb kockázatával.

De most már azt is tudjuk, hogy gyakorlatilag minden olyan egyénnél, akinél ez a megkettőzött gén megtalálható, Alzheimer-kór alakul ki.

Ez azért fontos információ ez, mert ők a lakosság két-három százalékát teszik ki.”

A kettős APOE4-gyel rendelkező 273 emberen végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy 55 éves korukra szinte mindannyian már az Alzheimer-kór korai jeleit mutatták.

65 éves korukra több mint 95 százalékuknál abnormális szintű volt a demencia egyik kiváltójának tartott fehérje szintje.

A Nature Medicine című folyóiratban a kutatók elmondták, hogy az érintetteknél a tünetek 65 évesen jelentkeztek - körülbelül egy évtizeddel korábban, mint a tipikus Alzheimer-kóros betegeknél.

A szakértők szerint a genetikai oknak a betegség új formájaként való megismerése segíthet a diagnózis és a kezelés javításában.

Tara Spires-Jones professzor elmondta:

„Ez a tanulmány meggyőző adatokkal egészíti ki azt a feltételezést, hogy azoknál az embereknél, akiknek két példányban van jelen ez a gén, szinte garantált az Alzheimer-kór kialakulása, ha elég sokáig élnek.

További kutatásokat kell folytatnunk, hogy megértsük, hogy a gének hogyan változtatják meg agyunk Alzheimer-kórra való fogékonyságát az életkor előrehaladtával”.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Egy anyuka jól helybenhagyta a kukkolót, aki filmezte őt a próbafülkében: „Nem oké, amit csináltál”
Egy ötgyerekes nő a saját kezébe vette a dolgokat, amikor rajtakapott egy kukkolót, aki mobiltelefont csúsztatott a próbafülke ajtaja alá.

Megosztom
Link másolása

Michelle Chandler elkapta a perverz kukkolót, és lenyomta a Lakewood bevásárlóközpont áruházának padlójára. A videón az látszik, ahogy az anyuka rátérdel az idegen férfire, aki kétségbeesetten próbál menekülni. Végül lefogja, miközben az üzlet munkatársai segítenek neki, és tartják, amíg a bevásárlóközpont biztonsági emberei meg nem érkeztek, és bilincsbe nem verték a kukkolót.

A csapat még egy övet is használt, hogy lefogja a beteges fickót, mondta. „Felelősségre kell vonni” - nyilatkozta Chandler, amikor a Fox 31-nek adott interjút, majd üzent is a férfinek:.

„Nem oké, amit csináltál.”

A rémisztő incidens akkor történt, amikor Chandler anyák napi ruhákat próbált, ezt a boldog pillanatot sikerült a perverz fickónak megkeseríteni. Először akkor érezte, hogy valami nincs rendben, amikor az öltözőben fura szag csapta meg az orrát.

„Vicces dolog, észrevettem, hogy valakinek a lába nagyon büdös - mondta Chandler. - Amikor le akartam venni ezt a nadrágot - tette hozzá, a rajta lévő farmerre mutatva. - Lehajoltam, odanéztem, és megláttam, hogy egy férfi cipője, és a telefonja pont felém néz”.

Chandler habozás nélkül akcióba lendült - azt mondta, nem mérlegelt és nem akarta megkockáztatni, hogy a perverz férfi megszökjön, és mással is megcsinálja ugyanezt.

„Megragadtam, a földre dobtam, a térdemet a hátába nyomtam, és lefogtam a fejét” - mondta.

Chandler elmondta, hogy a gyanúsított egy 19 éves férfi volt, de nem nevezte meg.

Az eset alig néhány héttel azután történt, hogy egy másik betegesen viselkedő férfit rajtakaptak, amint egy gyanútlan vásárló alá csúsztatta a telefonját, hogy a szoknyája alatt videót forgasson.

A 21 éves Thomas Elliott, aki egy helyi általános iskolában dolgozik, kétségbeesetten próbálta tagadni a tettét. Hiába.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A súlyos titok, amit a reklámokban nem árulnak el neked a gombás fertőzésekről
Ez a kellemetlen igazság.

Megosztom
Link másolása

Adatok is bizonyítják, hogy minden negyedik ember szenved rendszeresen visszatérő gombás megbetegedésben - írja a Webbeteg.

A portál azt írja, hogy a gombás fertőzésekről szóló, tüneti kezelést javasló reklámok hatására az emberek különféle krémektől és kenőcsöktől várják a gyors és tartós megoldást.

Ezek a külsőleges kezelések hatékonynak tűnnek, de krémek, kenőcsök használata után a tünetek gyakran visszatérnek, sőt, súlyosbodnak. És van egy fontos dolog, amit nem árulnak el neked a reklámokban.

Ez az, hogy a gombák nem csak látható helyeken vagy intim testrészeken szaporodhatnak el, és a krémek, kenőcsök nem elegek ellenük.

A gombák

a belső szervekben is elszaporodhatnak, és ha nem szüneted meg az okokat és nem kezelteted megfelelően a gombás fertőzést, hosszú távon súlyos betegségeket, szervi károsodásokat is okozhatnak: szív- és érrendszeri megbetegedést, májkárosodást, zsíranyagcsere zavarokat.

Eleve más betegségek tünete is lehet a fejbőrön vagy körmön megjelenő gombás fertőzés.

A háttérben például kezeletlen, lappangó cukorbetegség is állhat, ezen kívül az inzulinrezisztencia - a gombák számára ugyanis a cukor kiváló táplálék.

Gombás fertőzéshez vezethet az is, ha valaki gyakran szed antibiotikumot, de mellé nem fogyaszt a bélflóra védelmében élőflórás joghurtot, kefírt.

Étel-intolerancia is okozhat gombás fertőzést. Ha pedig lábon és intim tájon fordul elő, annak az oka sokszor a műszálas fehérnemű és zokni.

A legfontosabb, hogy gombás fertőzésnél vizsgáltasd ki az okokat!

Forrás: Házipatika, Webbeteg

Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Egy TikToker elárulta: így tudhatod meg hogy ki az ismeretlen hívó - az internet segítsége nélkül
A tartalomkészítő lerántotta a leplet a titokról, rengetegen örülnek, hogy megtanulhatták a hacket.

Megosztom
Link másolása

Mindig jobb, ha egyszerűen hagyjuk csörögni a telefont és nem veszed fel, amikor ismeretlen telefonszámról hívnak, vagy ami még rosszabb, maga a készülék írja, hogy ismeretlen hívó keres.

De sajnos fennáll a lehetőség, hogy a kézbesítő az, aki a régóta várt csomagot hozza, vagy egy ismerősünk, aki esetleg új számot kapott.

Általában az internethez fordulnánk a dologgal kapcsolatban, de egy Google-kereséssel nem megyünk sokra.

Mi van akkor, ha pontosan tudni akarod, hogy ki az? Nos, úgy tűnik, van egy nagyon egyszerű módja annak, hogy ezt kiderítsük.

A TikToker Liz Perez megosztotta újonnan szerzett tudását arról, hogyan lehet felvenni a harcot a bújkáló hívókkal vagy a potenciális hackerekkel szemben.

Perez elmondta: „Szóval íme egy life hack, amire sosem gondoltam, amíg a legjobb barátom nem mesélt róla. 

Ha valaki sms-t küld neked, vagy olyan számon hív, amit nem ismersz fel, csak másold ki és illeszd be a számot a Snapchat-re vagy a Venmo-ra, esetleg a WhatsApp-ra vagy a PayPal-re.

És minden egyes alkalommal megjelenik a vezetékneve vagy a keresztneve az illetőnek. Vagy az egyiket, vagy a másikat kell megadniuk, amikor regisztrálnak. Szóval ez egy kib@szott nagy változás.”

Az emberek elárasztották hozzászólásokkal, hogy megköszönjék Liznek, amiért beavatta őket a hackbe, ahogy az egyik felhasználó írta:

„Szó szerint 7 éve ülök egy szülinapi sms-en, és nem tudtam, hogy ki volt az, egészen mostanáig. köszönöm LOL.”.

Egy másik hozzátette: „A Snapchat-nél segít, ha elmented el a számot kontaktként.”

Valaki elárulta, hogy kipróbálta a hacket, de rájött, hogy a név valószínűleg hamis: „Most próbáltam ki ezt. Volt egy trükkös nevük. Mint a Jedi mester.”

Egy utolsó felhasználó pedig így reagált: „Az esetek 30 százalékában működik”

Egy próbát megér neked is, nem?


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

FONTOS
A Rovatból
Kegyetlen kutyatámadás! Így küzdött a modell, miután kiharaptak egy darabot az arcából
Az interneten kegyetlen megjegyzésekkel illették a modellt, többen „Grincsnek” nevezték, de őt ez nem érdekelte, sikerült megtartania a pozitív hozzáállását

Megosztom
Link másolása

Brooklinn Khoury történetét a Daily Star írta meg: a fiatal modell és profi gördeszkás egy súlyos kutyatámadás áldozata lett.

A modell arcát 2020 novemberében súlyos támadás érte: unokatestvére pitbullja annyira megsebesítette, hogy leszakadt a felső ajkának és az orrának egy része.

Az arcát végül hat műtét után sikerült helyrehozni, és ezek a beavatkozások összesen 400 ezer dollárba kerültek.

Az interneten kegyetlen megjegyzésekkel illették a modellt, többen „Grincsnek” nevezték, de őt ez nem érdekelte, sikerült megtartania a pozitív hozzáállását.

A modell a felépülésének történetét a közösségi médiában osztotta meg, több mint egymillió követőjét inspirálva ezzel a TikTokon.

(via rtl.hu)

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk