Még mindig tartja magát az a (téves) nézet, hogy a kiégést csak bizonyos társadalmi, szociális vagy anyagi helyzetű emberek „engedhetik meg maguknak”: felső vezetők, nagy felelősséggel és presztízzsel bíró munkakörök művelői, akik a felső tízezerbe tartoznak. Csakhogy a kiégés nem válogat ilyen szempontok szerint: szinte bármiben ki lehet égni, amit az ember teljes erőbedobással csinál úgy, hogy nem szab határt magának és a munkavégzésnek, ezáltal pedig teljesen szétforgácsolja magát. A munka lehet nagyjából bármi: könyvelő, művész, vendéglátós, szociális munkás, újságíró, tanár, ápoló, segédmunkás, és persze cégvezető is –

nem a munkakör határozza meg, hanem az, hogy az ember hogyan végzi azt a munkát.

Folyamat

A kiégés nem egyik napról a másikra történik. Ez egy folyamat, aminek gyakran már csak a végén eszmél az érintett – ha egyáltalán felismeri, hogy milyen helyzetben, állapotban van.

Mire a totális kiégés állapotába ér az ember, a folyamat több szakaszán átmegy:

  • kezdődik a túlzott lelkesedéssel, amikor teljes erőbedobással dolgozik minden feladatán;
  • aztán „beérik” a hajtás eredménye: pozitív visszajelzéseket kap a kemény munkájára az illető, ami csak növeli a kreativitását, hatékonyságát és elkötelezettségét;
  • a folyamatos kőkemény munka pihenés nélkül nem fenntartható: elkezd csökkenni az illető teljesítménye, ezzel együtt a lelkesedése is alábbhagy;
  • mivel az egyén érzékeli, hogy valami nem úgy megy, mint korábban, frusztrálttá válik, jöhet a bizonyítási kényszer, még jobban előtérbe kerül a munka, háttérbe szorulnak az egyéni igényei és a magánélete, és a munkahelyén is egyre negatívabban áll a dolgokhoz;
  • és végül jön az apátia, a kiábrándultság, a szorongás, az állandó fáradtság, a rutinból végzett munka, súlyosabb esetben a depresszió és a negatív kép a jövőjével kapcsolatban.

Mindez azért történik, mert a folyamatos nyomás, az állandó stressz rossz hatással van a szervezetre, amit az emberi psziché úgy igyekszik „kivédeni”, hogy az illető érzelmileg leválik a munkájáról. A szakirodalom szerint leginkább a segítő szakmákban dolgozók (orvosok, ápolók, szociális munkások stb.) érintettek, de tényleg bárki eljuthat idáig, aki a határai meghúzása nélkül veti bele magát a munkába.

Hogy mit okoz az emberben a kiégés, jól illusztrálja Steigervald Krisztián példája, amit elmesélt a műsorban: egyszer Salgótarjánban tartott tréninget szociális munkásoknak, és feltett nekik egy egyszerű kérdést: mikor köszönték meg utoljára a munkájukat? Krisztián elmondása szerint tizennyolcan sírták el magukat ennek hallatán.

Mókuskerék

Tehát a kiégés valós probléma, a világ jelenlegi működése pedig csak ront a helyzeten: a munka-magánélet egyensúlyának tartása az egyik legnagyobb kihívás, az egyre inkább elterjedő home office (minek persze számos előnye is van) csak még jobban elmossa ezeket a határokat. Az internetnek és a mobiltelefonnak köszönhetően ma már mindenki bármikor elérhető, és bizony el is várják, hogy a nap minden percében reagálj a megkeresésekre.

Ezekkel nagyon nehéz szembemenni, tudatosan odafigyelni arra, hogy időről időre kilépjünk a mókuskerékből.

A kiégés szindrómája bárkit érinthet, a megoldás sokaknak nehezen elérhető

A kiégés tehát nem úri huncutság, hanem népbetegség. Ami viszont sajnos valóban nem mindenkinek könnyen elérhető, az a helyzet megoldása. A kiégést ugyanis a terhelés csökkentésével, pihenéssel és esetenként segítő szakember (coach, pszichológus, pszichiáter) bevonásával lehet kezelni.

Csakhogy azoknak, akiknek az alapvető létszükségleteik előteremtése is nehézséget okoz, és ezért kénytelenek túlhajszolni magukat, nem tudják a saját mentális, lelki és fizikai épségüket előtérbe helyezni.

Ahogy az önismeret is nagyon fontos lenne, a terápia viszont komoly költségekkel jár, amit sokan nem tudnak kifizetni – az állami ellátás pedig egyszerűen nem képes ellátni ezt a funkciót, nincs elég szakember ezen a területen sem, és legtöbb esetben csak a súlyos krízisben lévőknek tudnak segítséget nyújtani.

Azonban sajnos a kiégésnek is lehetnek nagyon komoly következményei: depresszió, extrém szorongás, különösen súlyos esetben öngyilkossági gondolatok megjelenése is lehet a folyamat végén, ami már pszichiáter segítségét és gyógyszeres kezelést is indokolhat.

Ezért nagyon fontos, hogy meg tudjuk húzni a határainkat: nélkülük úgy járunk, ahogyan Náray fogalmazott a műsorban: elveszünk a dolgok mögül, ennek pedig az egészségünk látja kárát. 

Ha kíváncsi vagy, mikor és mivel kapcsolatos volt Náray Tamás első nagy nemet mondása, D. Tóth Kriszta és Szentesi Éva kapcsolatát hogyan alakították a határhúzásaik, illetve hogy mit gondolnak a résztvevők a gyerekneveléssel kapcsolatos határhúzásról, akkor nézd meg a Ki vele! negyedik adását május 13-án hétfőn 21 órától a Viasat3-on!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Alona Horkova

Dián Dóri