Megtalálták az iráni elnök holttestét, a többiekével együtt meg is kezdték az elszállítását
A hivatalos bejelentés után az iráni kabinet rendkívüli ülést hívott össze.
Már több Irán-barát vezető kifejezte részvétét, köztük Putyin, Hszi Csin-ping kínai elnök, Erdogan török elnök és Bassár Aszad szíriai elnök.
Ebrahim Raisi elnök, Hossein Amir-Abdollahian külügyminiszter, Al-e Hashem ajatollah, Malek Rahmati kelet-azerbajdzsáni főkormányzó, Raisi testőre és a pilóta mind meghaltak a helikopter-balesetben Irán északnyugati részén – jelentette be az állami tévé. A hivatalos bejelentés után az iráni kabinet rendkívüli ülést hívott össze - írja az Iranian International.
Egy katonai vezető szerint szerint a holttestek egy része megégett, és nem azonosítható. A Vörös Félhold vezetője, Pir-Hossein Kolivand közölte, hogy Ebrahim Raisi elnök holttestét és a kísérő küldöttségét már elszállították, a kutatási akció mostanra befejeződött.
Kolivand megerősítette, hogy a holttestek úton vannak Tabrizba.
Mohammad Javad Zarif volt külügyminiszter kijelentette, hogy részben az Egyesült Államok a felelős a helikopter-balesetért. Egy televíziós interjúban Zarif bírálta az amerikai szankciókat, és azt állította, hogy azok megakadályozzák az irániakat abban, hogy minőségi repülőgépekhez jussanak.
A világ vezetői részvétüket fejezték ki Ebrahim Raisi iráni elnök és Hossein Amir-Abdollahian külügyminiszter halála után.
Az elsők között Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök, Erdogan török elnök és Bassár Aszad szíriai elnök küldött üzenetet.
Putyin méltatta a néhai iráni elnököt az orosz-iráni kapcsolatok erősítéséhez nyújtott felbecsülhetetlen értékű hozzájárulásáért.
Erdogan „értékes kollégaként és testvérként” jellemezte Raisit az X közösségimédia-platformon.