Pont Áder János villája előtt sikerült felújítania a járdát az önkormányzatnak
2024. május 9. 15:19
A XII. kerület a fővárosi önkormányzatra mutogat a rövid járdafelújítás miatt.
Felújították a járdát egy rövid szakaszon a XII. kerületi Béla király úton, ott, ahol Áder János volt köztársasági elnök állami rezidenciája áll – írja a 24.hu.
Az új járda alig néhány méterrel lóg be a szomszéd telek elé, így Áderék mellett csak ők kaptak új felületet a ház elé.
A beruházást a Pokorni Zoltán vezette a XII. kerületi önkormányzat rendelte meg, akik szerint a fővárosi önkormányzat a felelős abban, hogy csak egy rövid szakaszon tudták felújítani a járdát. „Mivel az útszegélyeket nem cseréli a főváros, ezért a Béla király úti járdát csak szakaszos hibaelhárítással célszerű javítani” – közölte a lappal az önkormányzat.
Azt is megindokolták, miért pont Áderék előtt történt a felújítás: „A járdajavítás három ütemben történik. A Béla király út 3–7. közötti szakaszon korábban megtörtént a javítás, jelenleg a Devecseri parktól a 3. számig zajlik a munka, aminek a nagy része térkővel fedett járdaszakasz, valamint van egy rövid, közel 10 méteres aszfaltos szakasz, ami a már elkészült aszfaltos szakaszt köti össze a térkővel fedett szakasszal.”
Áder János a mandátuma lejárta után költözhetett be a villába a Béla király úton, amit 929 millió forintból újítottal fel:
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás