Lenyűgöző videó mutatja meg, milyen lenne belezuhanni a Tejútrendszer szupermasszív fekete lyukába

Most először átélhetjük, milyen lenne belezuhanni egy fekete lyukba. Az amerikai űrügynökség (NASA) által hétfőn közzétett káprázatos szimuláció szuperszámítógép segítségével készült, és azt mutatja meg, hogy mi történne, ha közel kerülnénk az eseményhorizonthoz, amelyen túlról még a fény sem tud kiszabadulni, majd át is lépnénk azt.

A vizualizáció főszereplője a Tejútrendszer középpontjában található szupermasszív fekete lyuk, a Sagittarius A* (Sgr A*), amiről 2022-ben adta ki az első képet az eseményhorizont teleszkóp kollaboráció.

Amikor először megpillantjuk a videón a 4 millió naptömegű objektumot, egy középső sötét régiót körülvevő narancssárga gyűrűt látunk. Előbbi a fekete lyuk árnyéka, amely nagyjából kétszer akkora, mint maga az eseményhorizont által határolt régió, utóbbi pedig az objektum körül keringő, izzó gázokból álló akkréciós korong, amit meghajlít az extrém gravitáció:

link Forrás

Ahogy közeledünk az akkréciós korong felé, egyre feltűnőbb lesz egy belső gyűrű. A fény, amely ezt a foton gyűrűt létrehozza, már többször megkerülte a fekete lyukat, mielőtt eljutott hozzánk. Ezután a nézőpontunkból az extrém gravitáció össze-vissza hajlítja az akkréciós korongot és a háttérben elterülő galaktikus síkot, majd a kép egyre sötétebb lesz, és átlépjük az eseményhorizontot, amivel örökre hátrahagyunk mindent, amit addig ismertünk.

Egy oldalról nézett fekete lyuk eseményhorizontját körülvevő struktúrák a NASA vizualizációján
photo_camera Egy oldalról nézett fekete lyuk eseményhorizontját körülvevő struktúrák a NASA vizualizációján Illusztráció: NASA’s Goddard Space Flight Center/Jeremy Schnittman/Tóth András-Qubit.hu

„Az emberek sokszor kérdeznek erről, meg ezeknek a nehezen elképzelhető folyamatoknak a szimulációja segít abban, hogy összekössem a relativitáselmélet matematikáját a valós világegyetemben bekövetkező tényleges következményeivel” – mondta Jeremy Schnittman, a NASA Goddard űrközpontjának asztrofizikusa, aki a vizualizációt készítette.

A kutató két különböző forgatókönyvet szimulált, egy olyat, ahol az űrhajós szerepében lévő kamera éppen csak elkerüli az eseményhorizontot és elhagyja a fekete lyuk környezetét, és egy másikat, ahol áthalad rajta, és örökké a fekete lyukban marad. A vizualizáció elkészítéséhez Schnittman és kollégája, Brian Powell az űrügynökség Discover szuperszámítógépet használták.

A Tejútrendszer középpontjában található szupermasszív fekete lyuk – Sagittarius A* (Sgr A*) – polarizált fényben, amely feltárja az objektumot körülvevő mágneses mezők szerkezetét és erősségét
photo_camera A Tejútrendszer középpontjában található szupermasszív fekete lyuk – Sagittarius A* (Sgr A*) – polarizált fényben, amely feltárja az objektumot körülvevő mágneses mezők szerkezetét és erősségét Fotó: EHT kollaboráció

„Ha választhatsz, érdemes egy szupermasszív fekete lyukba zuhanni” – mondta Schnittman, ugyanis a csillagokhoz hasonló tömegű fekete lyukak eseményhorizontja sokkal kisebb, és árapály-erőik sokkal hevesebbek, amik szétszakítanak minden objektumot, mielőtt azok az eseményhorizont közelébe érnek.

A projekt során 10 terabájt adatot hoztak létre, és a szimulációt 5 napig tartott lefuttatni a szuperszámítógép processzorainak egy apró hányadán. Ugyanez egy normál laptopnak egy évtizedbe telne. A NASA a vizualizációból egy 360 fokos videót is készített, így, ha van VR-szemüvegünk, még valósághűbben élhetjük át az eseményhorizont túlsó oldalára vezető utazást.

link Forrás