INSIDER

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.05.09.

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek

Az áruház és az egyesület a karácsonyihoz hasonló élelmiszergyűjtésbe kezd.

Tavaszi élelmiszergyűjtő kampányt indít a Tesco. Erről az áruház külső kommunikációs menedzsere Varga Eszter és Nagygyörgy András a Magyar Élelmiszerbank Egyesület igazgatója beszélt a Mokka reggeli adásában. Céljuk az emberek érzékenyítése mellett az, hogy felhívják a figyelmet az adományozás nem csak ünnephez köthető. Épp ezért kezdték el tavaly azt, hogy kijelölnek egy tavaszi hétvégét, amely során 1,5 napig tartós élelmiszereket gyűjtenek rászorulóknak.

infláció
Élelmiszergyűjtési akciót szervez a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank. Fotó: MW

Varga Eszter kiemelte, a tavalyi év során az élelmiszer gyűjtések alkalmával több mint 40 tonna ételt sikerült szétosztaniuk különböző rászoruló csoportoknak. Hozzátette, az együttműködés a Tesco és az élelmiszerbank között nem újkeletű, több, mint 10 éve dolgoznak együtt napi szinten. Ez azt jelenti, hogy folytonosan dolgoznak a napi élelmiszermentésen, vagyis azon, hogy az áruházban megmaradt, de még emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert átadja a Tesco az egyesületnek, ők pedig eljuttatják a rászorulóknak azokat. Ez egészül ki igazából a tartós élelmiszergyűjtés alkalmával.  

Tavaly tavasszal gondoltuk úgy először, hogy ne csak karácsony legyen az, amikor adományozni lehet. 

- jelentette ki Varga Eszter. 

Első sorban hűtést nem igénylő tartós élelmiszerekre, bébiételekre van szükség. De mivel jön a gyereknap így az édesség és keksz is szóba jöhet.

Arra szoktuk bátorítani a vásárlókat, hogy valami olyan ételben gondolkodjanak, ami egy főétkezést ki tud tenni. Ha valaki vesz tésztát, nagyon örülünk neki, de ha még megteheti, hogy vesz mellé egy tésztaszószt vagy egy készétel konzervet vásárol, akkor tud talán a legtöbbet tenni egy családnak.

 - közölte Nagygyörgy András.

Kiemelték a programot azért is csinálják, mivel az a gyűjtés, ami a hagyományos gyűjtési időszakon kívül van, az jobban felkelti az emberek figyelmét és szívesebben adakoznak. Pláne, hogy az elműlt időszakban egyre nőtt az adakozási kedv a fiatalok körében is látva, hogy ez egy kézzel fogható segítség, mely az adott áruházak környékén lesz kiosztva, az adott térségben nélkülözőknek.

Pont tavaly volt egy olyan eset, hogy amikor egy fiatalember megtudta, hogy állami gondozottaknak megy egy adott áruházból az árú. Ekkor ő maga odatolt egy nagy kosarat és azt mondta, hogy ő is intézetben nőtt fel és most szeretne valamit visszaadni mert kapott sokszor adományokat. A tv-ből ismerte csak azokat az ételeket, amikor ilyeneket kapott. 

- tette hozzá az élelmiszerbank igazgatója.

 

 

origo.hu

Krumplidobálás okozta egy tengeralattjáró vesztét

ripost.hu

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

borsonline.hu

"Végtelenül izgalmas" - világsztár posztolt Budapestről, el van ájulva a várostól

vg.hu

A megnyitó másnapján is óriási sorok állnak a Primark előtt – azonban vannak már olyanok, akik csalódtak a cégben

mindmegette.hu

5 hatékony illóolaj, amivel távol tarthatod a kullancsokat

magyarnemzet.hu

Tompos Kátya rendelkezett a kezelésére összegyűlt összegről

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mindmegette.hu

Csirkepaprikás nokedlivel és fejes salátával, a legtökéletesebb ebéd, ahogy a nagyi csinálta

ripost.hu

Marsi Anikó reagált az őt ért sértő kritikákra: Nem hiszed el, mit mondott

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

"Nem fogunk háborúzni!" - Június 9-én is nemet kell mondani az őrült háborús tervekre

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt

INSIDER

Árad a Duna - Ezeken a helyeken ki is önthet a hétvégén!

INSIDER

Nem nyugodhatnak meg a 11 évesen elhunyt magyar kislány szülei

INSIDER

Mészáros Lőrinc 20 milliót adományozott Tompos Kátya kezelésére