Egyre több gyermekorvost ér támadás oltásellenes szülők részéről, amiért nem adnak mentesítést a kötelező védőoltások alól.
A Harvard Egyetem 30 évet felölelő kutatási eredményeiből kiderült, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása növelheti a korai halálozás kockázatát, azonban nem minden ilyen típusú termék veszélyezteti egyformán az egészségünket - közölte a Daily Mail.
A Harvard Egyetemen végzett kutatás friss eredményei arra hívják fel a figyelmet, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF-ek) fogyasztása növelheti a korai halálozás kockázatát. A kutatók 115 000 amerikai felnőtt életmódját vizsgálták bő három évtizeden keresztül: az eredményekből kiderült, hogy azok között a résztvevők között, akik napi rendszerességgel fogyasztottak ultrafeldolgozott élelmiszereket, 4%-kal több haláleset fordult elő, mint azoknál, akik kevesebbet ettek ebből az élelmiszercsoportból.
Mik az ultrafeldolgozott élelmiszerek?
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közé tartoznak az olyan termékek, mint például a készételek, a jégkrémek vagy a ketchup-jellegű szószok, amelyek tipikusan alacsony tápértékkel bírnak, cserébe viszont rengeteg mesterséges adalékanyagot tartalmaznak. Az Egyesült Királyságban különösen gyakori az UPF-ek fogyasztása: becslések szerint a nemzet étrendjének nagyjából az 57%-át ezek az élelmiszerek teszik ki.
A kutatás 34 éves időtartama alatt a szakemberek 48 193 halálesetet regisztráltak. Habár nem találtak közvetlen kapcsolatot az UPF-fogyasztás és a rák vagy szívbetegség okozta halálozás között, a kutatók megfigyelték, hogy az összes halálokot egybevéve mégiscsak magasabb kockázatot jelentettek az UPF-ek.
Nem minden ultrafeldolgozott élelmiszer veszélyes
Az eredmények azt sugallják, hogy bizonyos típusú ultrafeldolgozott élelmiszerek korlátozásával segíthetünk hosszútávon fenntartani egészségünket - ugyanakkor a szakértők azt is kiemelik, hogy nem minden UPF-típus jár ugyanolyan egészségügyi kockázatokkal. A cukros italok és a feldolgozott húsok tipikusan nagyobb eséllyel járulnak hozzá a korai halálhoz.
A kritikusok azonban figyelmeztetnek arra is, hogy kezeljük fenntartásokkal az eredményeket: Sir David Spiegelhalter professzor és Dr. Duane Mellor dietetikus is megjegyezték, hogy bár van összefüggés az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása és az általános halálozási arány között, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az élelmiszerek közvetlenül korai halálozást okoznak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kiegyensúlyozott étrendről
Mindannyiunknak adott a lehetősége arra, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszereket egyszerűen helyettesítsük azok egészségesebb alternatíváival. Az NHS ajánlása szerint egy kiegyensúlyozott étrendnek tartalmaznia kell keményítőtartalmú szénhidrátokat - lehetőség szerint teljes kiőrlésű gabonából -, naponta legalább öt adag gyümölcsöt és zöldséget, valamint fehérje-, tejtermék- vagy tejtermék-helyettesítő élelmiszereket is. Azt is tanácsolják továbbá, hogy emeljük a napi rostfogyasztásunkat napi 30 grammra.
Kutatás: a kereskedelmi márkás termékek megítélése Magyarországon
A saját- avagy kereskedelmi márkák térhódítása kéz a kézben jár természetesen a fogyasztók árérzékenységével, amelyet egy-egy gazdasági válság, és a nyomában kialakuló egzisztenciális problémák csak még inkább tetéznek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mindezek ellenére milyen is ezen olcsóbb, helyettesítő termékek megítélése a fogyasztók körében. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről.
Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. A kutatás név nélküli és önkéntes, semmilyen visszakeresési lehetőséget nem tartalmaz, mindösszesen néhány percet vesz igénybe. A kutatás eredményeit a Pénzcentrum online felületén fogjuk közzétenni. Köszönjük, hogy részt veszel a kutatásban!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Rodolfo elé állította példaképként Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra
- Szupervihar - Jégszőnyeg alakult ki a Pilisben, mutatjuk
- "Nagy erejű ütközés történt" - folyik a keresés a verőcei hajótragédia után
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében