Az emberöléstől sem riadtak vissza a szaúdi hatóságok, hogy felépülhessen Neom, a futurisztikus város

A szaúdi hatóságok az emberöléstől sem riadtak vissza, hogy kitelepítsék a helyi lakosokat a futurisztikus Neom-projekt megépítéséhez szükséges területekről – állítja csütörtöki cikkében a BBC, amiben egy volt szaúdi hírszerző tiszt információira hivatkoznak.

Rabih Alenezit elmondása szerint négy évvel ezelőtt arra utasították, hogy kitelepítsen egy al-Khuraybah-nak nevezett falut. Ez a projekt részeként a világ legnagyobb épületének szánt The Line-tól 4,5 kilométerre, délre volt megtalálható. A település lakói többnyire a huwaitat törzshöz tartoztak, akik generációk óta az ország észak-nyugati részén található régióban élnek.

The Line, a gigahosszú felhőkarcoló-páros
photo_camera The Line, a gigahosszú felhőkarcoló-páros Forrás: Neom

A tavaly óta az Egyesült Királyságban élő hírszerző tiszt azt állította, a 2020 áprilisi utasításban az állt, hogy a huwaitat törzs között „sok lázadó van” és „bárkit, aki továbbra is ellenáll a kitelepítésnek, meg kell ölni" – vagyis engedélyezték nekik a halálos erő alkalmazását is a terület megtisztítására. A történteket a BBC megkeresésére sem a szaúdi kormány, sem a Neom projekt vezetése nem kommentálta.

A The Line közelében található al-Khuraybah település a kitelepítés előtt
photo_camera A The Line közelében található ál-Húrájbáh település még a kitelepítés előtt Fotó: Apple Maps

Alenezit a műveletből kitalált orvosi okokra hivatkozva ki tudott bújni, de az nélküle is lezajlott, és egy, a kitelepítés ellen tiltakozó lakos halálával ért véget. Az ENSZ és emberi jogi szervezetek szerint az illetőt a kitelepítés elleni tiltakozása miatt gyilkolták meg, míg a szaúdi hatóságok azt állítják, hogy tüzet nyitott a helyszínen lévő fegyveres erőkre.

A tervek szerint, amikor elkészül, a The Line egy 170 kilométer hosszú, 500 méter magas és 200 méter széles futurisztikus felhőkarcoló lesz, ami átszeli a sivatagot. A kritikusai szerint irrealisztikusan ambiciózus projektből 2030-ra mindössze 2,4 kilométer valósulhat meg. Építésében több tucat nemzetközi vállalat, köztük több brit cég is részt vesz. A projekt a Saudi Vision 2030 stratégia része, amivel a királyság diverzifikálni akarja a ma olajexportra épülő gazdaságát, és nagyban kötődik az országot vezető Mohamed bin Szalmán koronaherceghez és miniszterelnökhöz.

A Line teljes hosszúsága
photo_camera A The Line teljes hosszúsága Forrás: Neom

Az MBS-ként ismert koronaherceg korábban „üres vászonnak” nevezte a Neom építési területét, miközben a valóságban a szaúdi kormány saját adatai szerint eddig több mint 6000 embert telepítettek ki a megépítéséhez. A BBC a The Line miatt kitelepített három falut, köztük al-Khuraybah-t is megvizsgálta korábbi és friss műholdfelvételek alapján. A Planet Labs által biztosított képek feltárták, hogy a hatóságok a területen házakat, iskolákat és kórházakat romboltak le.