Beton.Hofi alteregója is felbukkan a Szelektor válogatáslemezeit felvezető számban

2024. május 9. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a Telekom Electronic Beats Szelektor névre hallgató tehetségkutatója, amit idén már harmadjára hirdetett meg a cég. A többek között Devát, Kun Bálintot (Carson Coma), Miller Dávidot és iamyankot is felsorakoztató szakmai zsűri több mint ezer pályamű közül választotta ki azt a 34 dalt, ami végül felkerül a május 17-én megjelenő tripla válogatáslemezeire.

A három kategórián belül (pop, club, experimentális) is nagy a szórás a műfajokat tekintve, a kísérleti kategóriába például bekerült a tavaly elektronikus kategóriában általunk is éves toplistás yibai egy új trekkje, de az indusztriális, elektrós hatásokkal operáló Shum köki terminál című szerzeménye is.

Fény derült továbbá a Spotify vizuáljaiként használt rövid videós szegmens díjazottjaira és a különdíjakra is. A Szigeten például a korábban Beton.Hofival is kollaboráló Laurie, a Kolorádón pedig a Deep Glaze egykori énekese, a ma már inkább klubzenében utazó Yorgos léphet fel. A teljes lista itt érhető el.

A válogatásokra kerülő előadóknál a zsűri tagjai indokolt esetben mentori segítséget is nyújtottak, a lemez megjelenéséig pedig versenyen kívüli pályaművel hangolódhatunk.

A Szelektorra ugyanis küldött egy-egy dalt Beatrick és Anubii$ is, Mindig megtalálom nálad, illetve Örvény címmel. Ráadásul mindkettőn közreműködnek díjazott előadók is, előbbin az ismét KizzaPing69 alteregó mögé bújó Beton.Hofi mellett Laurie, utóbbin pedig Jules War szerepel.

Ahogy a szelektorosok fogalmaznak, „arra a döntésre jutottunk, hogy a többi indulóval szemben nem lenne fair két ilyen profi produkciót versenyeztetni”, ezért az alábbi linken mindkét dal meghallgatható a teljes válogatások előfutáraként.

A cikk a Telekom Electronic Beats és a Telex After együttműködésének részeként jelent meg.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!