Gyanús por miatt kivonnak a forgalomból egy antibiotikumot Magyarországon
Üzlet

Gyanús por miatt kivonnak a forgalomból egy antibiotikumot Magyarországon

Portfolio
A PannonPharma Kft. által forgalomba hozott Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszula forgalomból való kivonásáról döntött a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.

Április 8-án a gyógyszer bizonyos tételére vonatkozó bejelentés érkezett az egyik egyetemi gyógyszertárból az NNGYK-hoz, mely szerint a kapszula a bliszteren belül „poros”. Az NNGYK OMCL Laboratóriuma egy patikában vásárolt azonos tételszámú ellenmintával együtt megvizsgálta a kifogásolt mintát.

A vizsgálati jegyzőkönyvek szerint mindkét vizsgált minta esetében - az egyetemi gyógyszertárból érkezett és az ellenmintaként vásárolt tekintetében is -, a zöld színű kapszulák felszíne a gyártás során lezárt bliszteren belül fehér porral volt szennyezett.

A vizsgálati jegyzőkönyvek alapján az érintett tétel külleme nem felelt meg a specifikációjában leírt követelménynek. Az NNGYK május 2-án napján a gyógyszer forgalomból történő kivonása érdekében, hivatalból eljárást indított. Az eljárásban megállapították, hogy a minőségi hiba bizonyítottnak tekinthető a teljes 38770523 gyártási számú tételre.

A laboratóriumi vizsgálat alapján a hatóság a minőségi hibával érintett tételeknél betegbiztonsági kockázatot nem azonosított, azonban mivel helyettesítő készítmény rendelkezésre áll, és a gyógyszer külleme megingathatja a betegnek az előírt terápiába vetett bizalmát, az NNGYK a kapszula említett gyártási számú tételének a forgalomból történő kivonásáról és annak egészségügyi szolgáltatóktól történő visszagyűjtéséről döntött.

A gyógyszer különböző fertőzéses megbetegedések kezelésére szolgáló úgynevezett széles spektrumúantibiotikum, a baktériumok szaporodását gátló készítmény. Elsősorban bizonyos légúti, húgy-ivarszervi, bőr- és lágyrészfertőzések, szemészeti és az emésztőrendszeri fertőzések, valamint a Lyme-kór kezelésére alkalmazható felnőtteknél, valamint 8 éves és idősebb, legalább 50 kg testtömegű gyermekeknél és serdülőknél - írta a hazipatika.com.

Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Vakmajom: Vigyázz, mit vársz a jövőtől!

Vigyázz, mit vársz a jövőtől, mert befolyásolod vele a jövőt és megvalósul. A republikánus szavazók 2020 óta, mióta demokrata elnökség van, sokkal magasabbnak vélik az... The post Vakmajom

Kiszámoló

BNPL: az újabb csapda?

A BNPL már sok éve velünk van, de csak néhány éve indult igazán hódító útjára. A lényege, hogy a vásárlók kamatmentes részletekben, jellemzően négy részletben fizethetik ki a termékek

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's ítélete Magyarországról
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Microsoft logó felhőszoftver