Tompos Kátya egy ritka és súlyos daganatos betegséggel küzd, amelyre Magyarországon nincs is gyógymód.
Súlyos betegséggel küzd Tompos Kátya. A 41 éves színművésznő állapotáról a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán számoltak be elsőként, ugyanis most gyűjtést szerveznek a külföldi kezelésre – írja a Tények. A posztban az is olvasható, hogy a színésznő már két éve küzd a betegséggel, azért sem szórakoztatja a közönséget. Most azonban kénytelen a közönséghez fordulni.
Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte - írták.
– olvasható a bejegyzésben. A posztban kiemelték, hogy Kátya kérésére mostanáig a nyilvánosságot kizárták, de most itt az idő, hogy a nagyközönséghez forduljanak segítéségért. Azt is leírták, miképpen lehet támogatni a népszerű színésznőt:
"Szeretünk Kátya" címen jótékonysági gálát szervezünk, amelyre május 25-én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban (alább a rendezvény plakátja). A bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül. Ha nem tudsz ott lenni a gálán de szeretnéd támogatni Kátya kezelését, akkor ezt a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva megteheted. Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000 A megjegyzés vagy közlemény rovatba írd be Tompos Kátya nevét! A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25. – írták.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb hírek a beteg Tompos Kátyáról: ezt a kezelést kapja A színművésznőt külföldön kezelik, és ez bizony sokba kerül.
- Pásztor Anna meghökkentő vallomása a kamerák előtt: “Sokkal jobb a szex most, 50 évesen” Meglepő kijelentéseket tett a népszerű énekesnő az ATV #Bochkor című műsorban, amikor a műsorvezető a kapuzárási pánikról kérdezte a vendégeit. Pásztor Anna a Nap Hírét beavatta a részletekbe is.
- Súlyos botrányba keveredett Rudolf Péter, hazugsággal vádolják a Vígszínház igazgatóját Székely Csaba drámaíró szerint politikai okokból üldözik és nem azért, mert nem tartja be a megbeszélt határidőket.
- „Semmim sincsen” - Bíró Ica kamerák előtt tett szívszorító vallomást Évek óta küzd az igazáért, és azért a vagyonért, amit az élete során szorgos munkával összeszedett: Bíró Ica az ATV A nő háromszor műsorban meglepő titkokat árult el az életéről.