Ne riogassunk a román „jóléttel”!

2024. május 09. 13:57

Miközben kétségtelenül sokat fejlődött Románia gazdasága az elmúlt évtizedben, addig a magyar életnívót a keleti szomszédunk aligha érhette el; azonban erről szólnak az uniós statisztikák.

2024. május 09. 13:57
City view Bucharest - Hotel Interconti
Szajlai Csaba
Szajlai Csaba
Magyar Nemzet

Kép forrása: Soeren Stache/Getty Images

„Az úgynevezett román jólétnek a hátterében, mármint annak, hogy nőtt a román fogyasztási szint és vásárlóerő-paritáson kezdenek papírforma szerint behozni minket, »negatív praktikus« okai vannak. Például a költségvetési osztogatás: a román központi költségvetés hiánya tetemes, és jóval nagyobb kilengéseket mutat, mint a magyar. Amennyiben pedig hiány keletkezik a büdzsében, azt valamiből fedezni is kell. 

Ezzel szemben sem az állami, sem pedig a háztartási megtakarítások tekintetében nem történt érdemi előrelépés. Sőt, Romániában a háztartások fogyasztási jellegű kiadásai historikusan magasabbak, mint nálunk. S miközben hazánkban nagyon jó a mutatója a tőkefelhalmozásnak, keleti szomszédunk ezen a téren nagyon szerény produkciót mutat fel. Javítják persze a helyzetet a Nyugat-Európában dolgozók hazautalásai, mely évről évre látványosan emelkedik. Valójában ez csak átmeneti segítség, hisz a Lajtán túl munkát vállaló románok százezrei, milliói a brit, a német, az olasz, a spanyol és a francia gazdasági teljesítményt fokozzák, nem pedig a román gazdaságot.

Summa summarum: a román jólét mögött a magas szintű eladósodás, a szerény tőkefelhalmozás és a megtakarítások csökkenése húzódik meg.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fraktoaster
2024. május 09. 22:19
Onnan lehet tudni, hogy Románia biztos nem előzött be minket, hogy pár éve már kb. fél évente jön ki a hír, hogy "mostmár aztán Románia is megelőzött minket". Tavaly is 2-3x megelőzött már minket. Pont mint a szólásszabadság, ami 2010 óta minden évben megszűnik párszor, vagy a zorbán, aki minden héten megbukik... Unalmas. Aki meg elhiszi, az menjen Romániába és éljen ott. Van jelentkező?
rugbista
2024. május 09. 19:53
Nyilván támogatja a nagy harcias tábor Romániát, amely besimult a nagy harcias táborba (egyelőre). Hogy a pénzen felül mit fognak kapni az oroszoktól ezért, aminek nem fognak annyira örülni, azt még nem tudni. Ők vabankot játszanak ezzel, és nem tudni, mi lesz a játék hozama. Persze, hogy sokat fogyasztanak, hiszen 1978-tól 1989-ig a küszöböt rágták, utána is sokáig nagy volt a szegénység (sok helyen most is az), most, hogy kerül pénz az emberekhez, költik is, ez érthető és elfogadható. Mi is ezt csinálnánk, nem a felhalmozásra gondolnánk.
Tommaso
2024. május 09. 18:58
Senki nem állitotta, hogy Romániéban jobb lenne élni. Még nem jobb. De az sajnos igaz, hogy több gazdasági mutatóban utolérték hazánkat. Ott 2023-ban nem volt brutális orbáni infláció. Ez az egyik ok.
Tommaso
2024. május 09. 18:55
ORBÁN PÁR ÉVE 2030-ra IGÉRTE, hogy (életszinvonalban) utolérjük Ausztriát. Nos az Orbán-kormány hibás gazdasági döntései következtében Ausztriához egy centivel nem vagyunk közelebb, viszont számos gazdasági mutatóban Románia (alacsony) szintje felé közelitünk. Ha egy országban feleakkora az infláció, mint Orbanisztánban, akkor az az ország természetszerűen közelebb kerül hozzá(nk).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!