Zelenszkij kirúgta az ő személyi védelmét is ellátó szolgálat vezetőjét

2024. május 9. – 13:52

Zelenszkij kirúgta az ő személyi védelmét is ellátó szolgálat vezetőjét
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Győzelem napi katonai parádén a Vörös téren Moszkva központjában 2024. május 9-én – Fotó: Szergej Karpukhin / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeiről.

A náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren rendezett katonai díszszemlén mondott beszédet csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin azzal vádolta a Nyugatot, hogy globális konfliktust kockáztat, és kijelentette, hogy senki sem fenyegetheti a világ legnagyobb atomhatalmát. Az orosz elnök azt mondta, Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, de nem engedi, hogy fenyegessék, és az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak. Szerinte a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának, és a Nyugat „el akarja felejteni az akkori idők tanulságát”. Mint mondta, Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben. (MTI, Reuters)

A második világháború európai befejezésének évfordulóján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben a náci Németország legyőzésére tett ukrán erőfeszítésekhez hasonlította országa jelenlegi, orosz agresszióval szembeni védekezését. „Nyolcvan évvel ezelőtt ukránok milliói harcoltak azért, hogy örökre legyőzzék a nácizmust (...) ma az ukránok ismét kiállnak a gonosz ellen, amely újjászületett, visszatért, és újra el akar pusztítani minket. Mindenki, aki azért jött, hogy elpusztítson minket, végül el fog menekülni ukrán földről”. (MTI)

Volodimir Zelenszkij menesztette az állami tisztségviselők, köztük az ő személyi védelmét is ellátó Ukrán Állambiztonsági Hivatal (UDO) vezetőjét, Szerhij Rugyot. Az ukrán elnök nem indokolta döntését. Két napja hozta nyilvánosságra az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás, hogy merényletkísérleteket hiúsítottak meg Zelenszkij és más magas rangú ukrán politikai, illetve katonai vezetők ellen, amelyeket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelt ki. Sikerült leleplezniük az állambiztonsági hivatal két ezredesét, akiket a nyomozás eredménye szerint az FSZB beszervezett a merényletek végrehajtásával megbízott ügynökhálózatba. A két tisztet hazaárulás és terrortámadás elkövetésében való közreműködés gyanújával letartóztatták. (MTI)

Belarusszal együtt tart hadgyakorlatot taktikai nukláris fegyverekkel Oroszország

Belarusz is csatlakozik a taktikai nukleáris fegyverek használatával kapcsolatos orosz hadgyakorlat második szakaszához – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában. „Mivel Belarusz területén nem stratégiai nukleáris fegyverek állomásoznak, ezúttal felajánlottuk barátainknak, szövetségeseinknek, és a fehérorosz elnök is kérte, hogy részt vehessenek a gyakorlat egyik szakaszában. Rendszeresen tartunk ilyeneket” – mondta az orosz elnök. A belarusz katonák harmadik alkalommal vesznek részt hasonló gyakorlaton.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a hadgyakorlat célja az érintett egységek személyi állománya és felszerelése reagálási készségének fenntartása, valamint az orosz állami területi integritás és szuverenitás biztosítása. A tájékoztatásban kitértek arra, hogy a hadgyakorlat egyben válasz azon „provokatív kijelentésekre és fenyegetésekre”, amelyeket egyes nyugati tisztségviselők Oroszországgal szemben tettek.

Moszkva 2023-ban telepített taktikai atomfegyvereket Belaruszba, megtartva felettük a teljes körű ellenőrzést. Válaszul az amerikai nukleáris megosztási (Nuclear Sharing) program keretében az Egyesült Államok atomfegyvereket telepített olyan NATO-országokba, amelyek eddig nem rendelkeznek ilyenekkel.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön újságíróknak kijelentette, hogy Moszkva nem változtatott nukleáris doktrínáján, de figyelmezteti az Egyesült Államokat és a Nyugatot, hogy a feszültség eszkalálódására irányuló kurzusa miatt kénytelen lesz megerősíteni nukleáris elrettentő intézkedéseit. (MTI)

További hírek

Litvánia külügyminisztere kilátásba helyezte, hogy egy nyugati országokból álló koalíció katonai kiképző személyzetet küldene Ukrajnába. „A csapataink már a háború előtt is éveken át képeztek ukránokat Ukrajnában. Szóval ehhez a hagyományhoz való visszatérés teljesen kivitelezhető lenne. Ez lehetne az első lépés Macron francia elnök kezdeményezésében” – fogalmazott Gabrielius Landsbergis. Szerinte az ukránok saját országukon belüli kiképzésére vonatkozó javaslat „praktikusabb”, mint a NATO-tagok területén zajló kiképzés. (Guardian)

Felmentette az ukrán parlament a korrupcióval gyanúsított mezőgazdasági minisztert. Mikola Szolszkij mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert állami földek illegális megszerzésével vádolják.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) által indított drónok csapást mértek két olajraktárra az oroszországi Krasznodari terület déli részén fekvő Anapa város közelében, ami nagy kiterjedésű tüzeket okozott- közölte egy ukrán hírszerzési forrás csütörtökön a Reuters hírügynökséggel. Az olajraktárakat átrakóhelyként használták, ahonnan a közeli, megszállt Krím félszigeten lévő orosz csapatok üzemanyagot kaptak.

Egy olajfeldolgozó, petrolkémiai és műtrágyakomplexumot is dróntámadás ért a baskíriai régióban. Radiy Khabirov, a régió vezetője a Telegramon közölte, hogy a drón az egyik legnagyobb oroszországi üzem szivattyútelepének egyik épületét találta el, de senki sem sérült meg, és a telep a szokásos módon működik. (Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!