Letartóztattak egy neves magyar diplomatát

2024. május 9. – 13:22

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztattak egy magyar diplomatát – írta meg először a Pesti Srácok, majd bővebben a Magyar Hang. A cikkek szerint a 60 éves S. Gy. a magyar diplomáciai élet egyik legérdekesebb alakja. A letartóztatás – amelyről a Telex is értesült korábban, de hivatalos forrásból megerősíttetni nem tudtuk – oka hivatalosan nem ismerhető, de a cikk arra utal, hogy az eset vélhetően nem független a tiszteletbeli konzuli címek és különféle diplomáciai jogosultságok kereskedelmétől, amiről az érintett diplomata korábban maga is nyilatkozott.

Mint a cikk írja, S. Gy. a rendszerváltozást követően rendőrségi szóvivő, majd Horn Gyula miniszterelnök sajtótitkára volt, de dolgozott a Kövér László-féle Országgyűlésnél, majd 2010-et követően az idővel Szijjártó Péter vezetése alá kerülő külügynél.

Megkerestük a hír miatt a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Paczolay Máté külügyi szóvivő indirekt módon elismerte a letartóztatás tényét, annyit közölt,

az illető személynek öt éve megszűnt a diplomáciai státusza, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azóta nem áll vele jogviszonyban.

S. Gy. címzetes egyetemi tanár, magyar-francia kettős állampolgár, 2015-ben a tiszteletbeli konzuli hálózatért felelő miniszteri biztossá nevezték ki a külügyben. A Hang ugyan nem nevezte meg a diplomatát, de olyan linkeket tett be a cikkbe, amelyek már igen.

2023 nyarán a Közép-afrikai Köztársaság őt kérte fel, legyen belgrádi nagykövete, a felkérés él, de valójában úgy tudjuk, hogy a gyakorlati munka nem indult el. S. köztudottan kritikusan állt Magyarország tervezett csádi katonai műveletéhez. Mint Afrika remek ismerője valóban sok helyi politikussal, katonai vezetővel, vélhetően itt gazdasági érdekeltséggel rendelkező üzletemberekkel, arany- és gyémántkereskedőkkel is lehetett kapcsolata.

Ebben a világban könnyű átmenni a sárgán, az a kérdés, hogy a piroson is átment-e – hallottuk, de számunkra több barátja is úgy vélekedett, hogy S. Gy. a tiszteletbeli konzulok kinevezésének nem átlátható folyamata miatt lehet eljárás alatt, a cím ugyanis olyan kiváltságokkal járhat, amiért valakik akár pénzt is fizetnek.

A Magyar Hang cikkében felsorolt több afrikai kötődésű magyar bűnügyi történetet.

  • Welsz Tamás bissau-guineai útlevelekkel és állampolgársággal is üzletelt, de 2014. március 20-án egy rendőrautóban elhunyt, gyaníthatóan mérget vett be.
  • Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnöke, a 2017-es vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. fő pénzügyi döntéshozója volt. Ellene 2019. november 27-én költségvetési csalás bűncselekménye miatt adtak ki körözést, azóta szökésben van.
  • Hóvári János tisztázatlan körülmények között halt meg 2023 augusztusában, a Hang értesüléseink szerint kiesett egy monacói hotel 9. emeletéről.
  • B. János Sierra Leone korábbi tiszteletbeli konzulja volt, később Burundi képviselőjeként ténykedett Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségénél, majd nagykövete is lett az afrikai országnak. Tiszteletbeli konzuli címekkel üzletelt, ellene ez év elején emeltek vádat nemzetközi korrupció miatt.

Mivel a letartóztatás nem feltétlenül S. Gy. diplomáciai tevékenységével kapcsolatos, egyelőre a történetről csak monogrammal tudósítunk, de vélhetően nagyon hamar ki fog derülni, hogy egyáltalán miről is van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!