A 80 az új 40: a tavalyi év legidősebb wigo sofőrje már jócskán elhagyta a nyolcadik X-et
Gazdaság

A 80 az új 40: a tavalyi év legidősebb wigo sofőrje már jócskán elhagyta a nyolcadik X-et

Portfolio
A 2019-es indulás óta az AutoWallis Csoporthoz tartozó wigo carsharing autóival 23 millió kilométert tettek meg a felhasználók, akik egyre többen is vannak és egyre fiatalabbak: meghaladják a 115 ezret, a 20 és 24 év közöttiek aránya pedig megduplázódott tavaly. A kategóriákat tekintve a Peugeot 3008, valamint a Mercedes A-osztály számított a legnagyobb kedvencnek a hosszabb utakra, amelyek között a 2023-as rekorder egy 966 kilométeres túra volt. A legidősebb felhasználó, aki egy wigo volánja mögé ült 2023-ban, 82 éves volt.

Az indulási évben megtett távolság közel 11-szeresét vezették le az elmúlt 12 hónapban a wigo autómegosztó felhasználói, akik 2019 óta közel 23 millió kilométert gurultak a kocsikkal. Ebből több mint 6 millió kilométer az elmúlt 12 hónapban jött össze. Erre a periódusra esett a tavaly októberi márkaváltás, amikor a szolgáltatás gyakorlatilag 24 óra leforgása alatt újult meg.

„A márkaváltást követő ünnepi időszakban több mint 10 százalékkal nőtt a többnapos vezetések volumene, ami nem csupán azt mutatja, hogy a felhasználók nagyon hamar megkedvelték az új márkát, hanem azt is, hogy még többen választják előszeretettel a wigo-t a hosszabb utazásokhoz is” – mondta Koralewsky Márk, a wigo carsharing vezérigazgatója.

Van, aki wigo-ban éli az életét

A kategóriákat tekintve a Peugeot 3008, valamint a Mercedes A-osztály számított a legnagyobb kedvencnek a hosszabb utakra, amelyek között a 2023-as rekorder egy 966 kilométeres túra volt. A rövidebb távokra az elektromos Peugeot e208-at választják a legtöbben, köztük a tavalyi év legaktívabb wigo felhasználója is, aki 12 hónap leforgása alatt 747 alkalommal ült be a flotta valamelyik járművébe, vagyis átlagosan naponta kétszer használta a kocsikat.

Az elmúlt egy évben 30 ezer új felhasználó csatlakozott, így a wigo ügyfélszáma 115 ezerre nőtt:

a regisztrált korosztályokon belül a 35-49 éves regisztrált ügyfélből is 20 százalékkal több lett, mint tavaly áprilisban.

Újítások a szolgáltatásban

Több újítást is bevezetett a szolgáltató: például – a korábbi gyakorlattal ellentétben – már nem kell előre választani a perc-, óra- vagy napalapú díjcsomagok között: az ügyfél csak beül az autóba, a rendszer pedig automatikusan a legkedvezőbb csomagot választja ki számára időalapon, amikor lezárja az utat.

Emellett a cég bevezette a wigo extra tagságot, amivel egy havidíj ellenében nemcsak a perces, hanem az órás és a napos csomagok esetén is 25 százalék kedvezményben részesülnek a felhasználók, amely az extra kilométerekre is kiterjed.

Annak érdekében, hogy a szolgáltatást még inkább a valós igényekre szabják, eltörölték, hogy csak a napos csomagokhoz lehet előre autót rendelni: ha valaki a hajnali repülőgép vagy egy fontos találkozó esetében akar egészen biztosra menni, akkor bármilyen hosszú útra kérhet egyet az autók közül, „házhoz szállítva”, az általa megadott helyre és időpontra a szolgáltatási zónán belül. Egyre több a wigo carsharing autóinak kijelölt parkoló is a fővárosban: immár 11 helyen vannak dedikált helyek; idén áprilistól a Camponában, illetve tavaly második félév óta a Pólus Centernél is találni ilyeneket.

Ügyintézéshez, szabadidős programokra és bevásárlásra is használjuk

Egy wigo által elvégzett felméréséből az is kiderül, hogy a legtöbben esti szabadidős programokra eljutáshoz, személyes ügyintézéshez, bevásárláshoz vagy más közlekedési eszközök eléréséhez veszik igénybe a szolgáltatást. Az autómegosztás továbbra is a 25-34 éves korosztályban a legnépszerűbb, azonban jelentős a használat a 35-49 évesek körében is, miközben a legidősebb felhasználó, aki egy wigo volánja mögé ült 2023-ban, 82 éves volt.

Címlapkép forrása: wigo

Kasza Elliott-tal

Hormel Foods - kereskedés

Már nem emlékszem, hogy miért figyeltem fel rá, de kb. két hónapja követem. Egy igazi osztalék arisztokrata, 58 éve emel és fizet folyamatosan, de a hozama nem túl magas. Annyi biztos, hogy a ch

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Levághatnák Magyarországot az orosz gázról! - Súlyos döntést hozott a kormány
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
moodys hitelminősítő