Egy otthoni anti-aging kezelés, amellyel látványos eredményt érhet el (x)
2024. máj 9. 10:53
"Azért szüljek gyereket, hogy bébiszitter nevelje fel?" A magyar sztárvilág egyik legőszintébb vallomása
Csűrös Karola és Horváth Ádám - fotó: RingierÍgy is boldog életet élt.
Ezeket láttad már?
Furcsa, hogy úgy lett az "ország nagymamája" Csűrös Karola, hogy neki soha nem született gyermeke. Világéletében színésznek készült annak ellenére, hogy felmenői között inkább vegyészek tudósok voltak. Nem igazán támogatták, de édesapja egyszer csak azt mondta:
Tudod mit, próbáld meg, nehogy egész életedben engem szidj, amiért nem sikerült az álmod.
Hát sikerült. Olyannyira, hogy ez töltötte ki az egész életét. A színészet és kapcsolata elvált, kétgyermekes rendező férjével, Horváth Ádámmal. 1966-ban házasodtak össze, Vitray Tamás és első felesége voltak a tanúik. Egészen életük végéig nagy-nagy egyetértésben éltek együtt. A színésznő azt sem bánta, hogy nem született gyerekük.
Számomra Ádám és a hivatásom volt a legfontosabb. Biztos sokan mondják rám, hogy önző vagyok... Azt pedig tisztességtelennek tartottam, hogy azért szüljek, hogy a bébiszitter nevelje fel
- árulta el egy korábbi interjúban a színésznő.
Ezeket olvastad már?
Most jött a tragikus hír: helikopterbalesetben meghalt az iráni elnök Kulcsár Edina elárulta magát: ez lehet születendő gyermeke neve Itt a friss fotó, már tisztán látszik! Kismamapocakot villantott a TV2 sztárja! Semmi előjele nem volt a tragédiának: álmában érte a halál a csodálatos magyar színészt Ebben a pillanatban jött Katalin hercegnéről! A németek közöltékKövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Ön felkészült már a szandálszezonra? - Tippek az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Megmutatjuk (x)
C-vitamin tippek – hogy bombaformában legyen a strandszezonra (x)
Önnek csak egy apróság, de másnak az élete - így segíthetünk a plazmaadással (x)
Ön felteszi magának ezeket a kérdéseket mielőtt döntést hoz? (x)
Nem is gondolná, milyen sok embernek segíthet ezzel az aprósággal (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
A reptéren tudták meg az utasok, hogy nem fogadják el a vízumukat – Legalább nyolcvan utastól tagadta meg a felszállást szombaton a Wizz Air
Miért? Eltűnik az imádott amerikai étteremlánc Budapestről
Újabb részletek derültek ki a verőcei balesetről: bulizó fiatalok lehettek a kishajón, egy 19 éves lány is életét vesztette
Nem sok jót ígér a Ficónál fellépő nekrózis az orvos szerint
Halálos hajókatasztrófa Verőcénél: ez a 110 méter hosszú szállodahajó tarolhatta le a motorcsónakot
LEGOLVASOTTABB
Ennyi volt! Nagy bejelentést tett Tóth Vera, ez már biztos
Hazugság volt az egész? Lehet, hogy az egész karakterét megjátszotta a Házasság első látásra Andrisa
Vége? Sebestyén Balázs felesége kikövette az Instán, sőt, még a közös fényképeket is letörölte
Intelligensen szakítottak Ábel Anitáék
Újra üzent: Sírva jelent meg Berki Krisztián a jósnőnek