Három marcipánszív csücsül a műszerfalon. „A kollégáktól kaptam, Symbára emlékeztek…” – magyarázza kicsit elcsukló hangon Balázs László, aki nemrégiben veszítette el négylábú társát, akivel majdnem 14 éven keresztül élt, lélegzett, dolgozott minden nap. A legendás mentőkutya utódja, Noxx boldog farokcsóválással és nyálas puszikkal fogad minket a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat szentendrei bázisán, bár erre a gyakorlatra őt most nem viszi magával a csapat, lelkesedése és energiája határtalan, amire nagy szükség is van éles helyzetekben.
Ahogy kigördülünk a kapun, szinte rögtön csörög Balázs László telefonja. Óriásira nyitom a fülemet, vajon riasztást kaptak-e, de felesleges, mert a szolgálat alapítványi elnöke a rövid párbeszéd után beavat: a rendőrség kérte a segítségüket, hogy megkeressék egy tóban egy gyilkosság elkövetésének eszközét, de nem most azonnal kell indulniuk. Persze lenne millió kérdésem, de lehűti a lelkesedésemet, mivel ők maguk sem kapnak előre több információt a nyomozás érdekeire tekintettel, nehogy bármi kiszivárogjon idő előtt.
Folytatjuk tehát a kirándulást, azaz ez csak nekem kirándulás, a kutató-mentő csapat számára viszont egy gyakorlási lehetőség, egy új eszközt próbálnak ki a Szentendre melletti erdőben. A helyszínt az egyik önkéntes fedezte fel terepfutás közben, pont alkalmas arra, hogy teszteljék, hogyan lehet megkönnyíteni a munkájukat, amikor erdőben, lejtős terepen, akadályokkal tűzdelt útvonalon kell emberéletet menteniük. Balázs László közben elmeséli: évente több száz bejelentést kapnak, ezek között eltűnt emberek keresése, sérült túrázók mentése csakúgy szerepel, mint bajba jutott állatok kiszabadítása szorult helyzetükből. Persze a legtöbben úgy ismerik őket, mint akik ott vannak a nagy katasztrófák helyszínén, például a tavalyi törökországi földrengés és a pusztító líbiai gátszakadás után is számíthattak rájuk a bajba jutottak. Azonban a tevékenységük zöme mégis csak idehaza zajlik, az év nagy részében kevésbé vannak reflektorfényben, miközben az önzetlen segítségnyújtásukon szó szerint életek múlhatnak.
A madárcsicsergéssel, zsendülő zöldekkel és tarkán virágzó aljnövényzettel hívogató tisztáson leparkolva a csoport önkéntesei lerámolnak az autókról: előkerül a narancssárga hordágy, az elgyötört arcú gyakorlóbábu – akit ha kell, sós kútba vetnek, onnan is kivesznek, szegényke tudna mesélni, milyen megpróbáltatásokat kellett már kiállnia – és persze az új eszköz, amely talán egy egykerekű elektromos rollerre emlékeztet leginkább. A nem túl nagy, de széles gumival felszerelt kereket egy elektromotor hajtja, és a ráépített kisebb platóra rögzíthető a hordágy. És hogy miért van szükség erre a kis szerkezetre? Nem tudom, hányan próbáltak már úttalan utakon, meredek erdei ösvényeken sérült embert hordágyon cipelni akár kilométereken keresztül – hiszen rengeteg olyan hely van, amit képtelenség bármiféle járművel megközelíteni –, mindenesetre ez még az edzett, kiváló kondícióban lévő önkéntes kutató-mentőknek is embert próbáló kihívás. Ez az egyszerű kis szerkezet óriási segítség lehet számukra, már sík terepen is megkönnyíti a dolgukat, de az igazi hasznát azokon a szűkös ösvényeken, csapásokon mutatja meg, ahol csak két ember fér el, a hordágy két végén, nekik kell lavírozni akár durva terepviszonyok között. A bajba jutott emberek ráadásul jellemzően nem 54 kilósak, mint a próbabábujuk, Balázs László elmondta, volt rá példa, hogy 140 kilós sérültet kellett menteniük. Az eszköz mindenesetre nagyon jól vizsgázott az erdőben, a kutató-mentők egyöntetűen úgy találták, hogy szuper, bár vannak még ötleteik a továbbfejlesztésére.
A fejlesztés, a javítás, a szerelés, az ötletelés egyébként is a mindennapjaik része, hiszen nincs két egyforma helyzet, amit meg kell oldaniuk. Mint mondják, nekik ez a hobbijuk, a szenvedélyük. Mások horgásznak, autót bütykölnek vagy táncolnak – ők életeket mentenek, vagy erre treníroznak, a legtöbben a napi munkájuk mellett, önkéntes alapon. Az elnök büszkén mutatja a bázison a Főnix nevű drónjukat is, amelyet jelenleg még szintén tesztelnek, azonban hamarosan ez az elképesztően modern eszköz is szolgálatba áll náluk, segítségével pedig sokkal gyorsabban és megbízhatóbban tudnak majd felkutatni eltűnt embereket.
A kutató-mentők munkája többnyire nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is kemény megpróbáltatás, azonban gyakran van részük mulattató eseményekben is. Balázs László mosolyogva idézi fel a tavalyi sikeres péceli papagájmentésüket, amikor a Carlos nevű madár válogatott káromkodásokkal fogadta segítőit. Szentendre egyetlen gólyapárja nemrégiben egy menő fészket kapott tőlük, de azt a megbízást is nagyon szerették, amikor egy kacsacsaládot egyesítettek, egy erkélyen begyűjtve a szanaszét kódorgott kiskacsákat.
Búcsúzóul rövid időre a szirénájukat is bekapcsolják a kedvünkért, hogy megtapasztaljuk az érzést. Egészen döbbenetes, mély, morgó hang árad az autóból, nemcsak hallani lehet, hanem az ember gyomra is beleremeg. Ez nem véletlen, ugyanis olyan frekvenciát használnak, amit nemcsak hallani, hanem érezni is lehet, hogy azokhoz is eljusson a figyelmeztetés: közelednek a kutató-mentők, akik például hangosan hallgatják a zenét az autóban, vagy gyalogosként a fülessel próbálják kizárni a külvilág zajait.