Lesújtó diagnózis: Daganatos beteg Tompos Kátya

Gyűjtést szerveznek a gyógyulásáért.

Súlyos betegséggel küzd Tompos Kátya. A 41 éves színművésznő állapotáról a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán számoltak be elsőként, ugyanis most gyűjtést szerveznek a külföldi kezelésre - szúrta ki a Blikk.

A posztban arra is fény derült, hogy ez az oka annak, amiért Tompos Kátya két éve nem szórakoztatja a közönséget, ugyanis egy súlyos daganatos betegség ellen küzd.

Most azonban segítségre van szüksége.

Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte - írták.

Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget

– tudatták bejegyzésükben.

 

A posztban kiemelték, hogy Kátya kérésére mostanáig a nyilvánosságot kizárták, de most itt az idő, hogy a nagyközönséghez forduljanak segítéségért. Azt is leírták, miképpen lehet támogatni a népszerű színésznőt:

Két módon tudod támogatni Kátyát:

"Szeretünk Kátya" címen jótékonysági gálát szervezünk, amelyre május 25-én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban (alább a rendezvény plakátja). A bevétel teljes mértékben Kátya gyógykezelési alapjába kerül.

Ha nem tudsz ott lenni a gálán de szeretnéd támogatni Kátya kezelését, akkor ezt a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva megteheted.

Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány

Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000

A megjegyzés vagy közlemény rovatba írd be Tompos Kátya nevét!

A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25.

– közölték a bejegyzés szerzői.

Címlapfotó: Tompos Kátya hivatalos Facebook-oldala

2024. május 09. 09:57
Trágyát, szemetet, cipődarabokat és műanyaghulladékot reptetett át léggömbökkel a határon Észak-Korea
Több mint 150 ilyen "csomag" szállt le a szomszédos országban.
Békéscsabai Extrém sportpálya - kihívás, adrenalinfröccs, jó közösség
Az extrém sportok szerelmesei számára új közösségi tér alakult ki Békéscsabán. A megújult Extrém Sportpályán garantá...
Cumisüvegből itatta üdítővel négyéves kislányát egy anya, belehalt a pici
A nőt közel egy évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Fürdés közben rázta halálra az áram a nógrádi nőt
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki szakirányú végzettség nélkül elvállalta ...
Holtan találtak egy eltűnt kétéves kislányra egy szakadék mélyén
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Felhagyott korábbi életével Sipos Tamás, elárulta, mi volt a fordulópont
Sipos Tamás 50 éves korára „lenyugodott”, amihez nagyban hozzájárult lánya születése is több mint tíz évvel ezelőtt....
Tények este teljes adás, 2024. május 28., kedd
FENYEGETŐZÖTT - Meg akarta ölni az osztálytársait, a TEK fogott el egy fiatal fiút Székesfehérváron. A gyerek egy sz...
Rontás levétel trükkös módra: zaciban végezték az „elátkozott” ékszerek
A „jósnő” nem vesztegette az idejét.
Tények röviden, 2024. május 28., kedd
Tények röviden adás
Erősen felhős égbolt az ország közepén
időjárás-jelentés, 2024. május 28., kedd

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.