Bárhol dolgozhat az a férfi, aki a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon nevelője volt és furcsán viselkedett a kislányokkal.
Rendszeresen hazavitt egy nevelő két kislányt a fővárosi Cseppkő Gyermekotthonból, ráadásul több kollégája már hónapok óta tudott arról, hogy a nevelő „ölbe veszi, szájon csókolja a lányokat”, az ágyukban aludt az otthonban, „de arra is volt példa, hogy együtt fürdött velük” – írja a nepszava.hu. Ez derül ki abból a külső szakértők által írt, 2011. február 24-re elkészült jelentésből, amelyet most a lap kért ki közérdekű adatigényléssel. Kiderült: az érintett dolgozó ügyében nem indult fegyelmi eljárás, közös megegyezéssel távozott a gyermekotthonból. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” lezárta a nyomozást. Így az illető most bárhol dolgozhat, nincs priusza. Az otthon igazgatója ezután elismerést kapott.
A Cseppkő Gyermekotthon nevelője most bárhol dolgozhat/Fotó: Stockfotó/123rf.com
„Szociális, gyermekvédelmi területen a gyermekek érdekeit szem előtt tartva végzi munkáját. Mottója: családi nevelést pótló gondoskodásban részesíteni a hozzájuk kerülőket. Herczeg Krisztián munkáját az alaposság, az odaadás és felkészültség jellemzi”
- ezekkel a mondatokkal terjesztette fel a fővárosi, Cseppkő utcai Gyermekotthon igazgatóját Bárczy István-díjra Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője 2021-ben. A kitüntetését Karácsony Gergely írta alá.
Néhány hónappal korábban, 2011. januárjában már indítottak egy vizsgálatot szexuális zaklatás ügyében egy másik, akkor még szintén fővárosi kezelésben lévő intézményben. A bicskei ügy kivizsgálásakor nem járatlan útra kellett volna rálépni.
A problémák között említették, hogy az igazgató nagyon ritkán keresi fel a csoportokat, ellenőrzési terve és naplója sincs, a csoportnaplók is rendkívül hiányosak, így követhetetlen egy-egy gyermek fejlődése, a dolgozói fluktuáció nagyon-nagy, a korábbi ellenőrzésen feltárt rossz szokások nem változtak számottevően, a haláleset ellenére is többször találkoztak felügyelet nélküli gyerekkel.
2016-ban az OPCAT (kínzás elleni ENSZ-egyezmény) keretében vizsgálódott az ombudsman az akkor már állami kezelésben lévő intézményben, ahol 111 állami gondozott élt. Herczeg Krisztián a jelentés készítői szerint nem volt együttműködő, a gyerekeket például elvitték a játszótérre, hogy a szakemberek ne beszélhessenek velük. A jelentés szerint 1-2 lánynövendék gyerekprostitúció áldozata lehetett, ed ezt a nevelők nem jelentették. Mint írták:
„aggodalomra ad okot, hogy a munkatársak nem tudták megvédeni a gyermekeket az önmaguktól vagy kortársaiktól agressziótól”
Előfordult, hogy a verekedések vagy rongálások olyan mértéket öltöttek, hogy a rendőrség beavatkozására volt szükség. Az igazgató sérelmezte a jelentés megállapításait és az intézmény jó hírnevének megsértése miatt beperelte az ombudsmani hivatalt, 3 millió forint sérelemdíjat és 1,5 millió forint kártérítést követelve. A Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet.
Mindezek után a lap szerint a szakma nagyon meglepődött a Herczeg Krisztiánnak adományozott Bárczy-díj hallatán.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nemdebár!?
csak ennyi
barátilag
J.L.
Fel sem kell háborodni azon, hogy a kormány még védi is őket.
Hát, hülyébb már te sem leszel.
Új hozzászólás