KÜLFÖLD

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.05.09.

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

A gyermek a kórházban halt meg.

Szerző L.A.

Egy kétségbeesett nő segítségért kiabált, amikor 5 hónapos gyermeke összeesett a Legolandben. A gyermek később meghalt.

gyertya
Fotó: Pexels

A lányt kritikus állapotban szállították kórházba, miután leállt a szíve a népszerű windsori Legolandnél. Úgy tudni, a szemtanúk odasiettek, hogy segítsenek neki, majd a mentők is kiérkeztek. Egy szemtanú azt állítja, hogy a gyerek anyja sikoltozni kezdett, hogy „segítség, segítségre van szüksége a babámnak”.

Két mentős tartózkodott a közelben, ők próbálták újraéleszteni a babát. Ekkor a gyerek arca már kék volt. A kiérkező mentőkocsi életmentői segítették tovább a munkájukat, majd a kicsit kórházba vitték. A rendőrség azonban megerősítette, hogy a gyerek meghalt a kórházban - írja a The Sun.

A Legoland szóvivője közleményében megköszönte a szolgálaton kívüli mentősök munkáját:

Rendkívül hálásak vagyunk a lakosság tagjainak, akik azonnali ellátást nyújtottak. A gyermek mentőautóval került kórházba, ahol sajnos elhunyt. Továbbra is támogatjuk a hatóságok nyomozását.

 

 

origo.hu

Ezt a szívdöglesztően szexi nőt volt képes elhagyni a Real Madrid egykori játékosa - galéria

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

borsonline.hu

Oszter Alexandra döntött: ez lesz az Oszter-birtok sorsa

mandiner.hu

George Clooney halálos fenyegetést kapott Oroszországból – méghozzá nem is akárkitől

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

hirtv.hu

A tűzzel játszik a Nyugat az oroszok szerint, akik Orbán Viktorral kapcsolatban is megszólaltak

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

mindmegette.hu

Tepsis finomság vasárnap délutánra: hagyományos tejszelet

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Áldozatot követelt az elmúlt napok brutális időjárása: életét vesztette egy mentésben résztvevő tűzoltó

KÜLFÖLD

"Mosolyogj még akkor is, ha az élet nem igazságos veled" - végstádiumú bőrrákja volt, anya lett

KÜLFÖLD

"Ő az én hősöm" - valóra váltotta végstádiumban lévő apja utolsó kívánságát egy menyasszony

KÜLFÖLD

Sokkot kapott a férfi, amikor kiállt az erkélyre: UFO húzott el előtte