Korábban évente csak egy-két eset volt, idén már 12 szamárköhögéses beteget regisztráltak

2024. május 9. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedés volt, addig az idei első negyedévben már 12 szamárköhögéses esetet regisztráltak, olvasható a Semmelweis.hu oldalán. Idén már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek súlyosan beteg gyereket szamárköhögéssel.

A klinika infektológusa, dr. Pék Tamás szerint akkor merülhet fel a gyanú, hogy szamárköhögéssel küzd a beteg, ha elhúzódó, több mint két hete tartó köhögési rohamai vannak, aminek a hányás is velejárója lehet. A fertőzésnek az első egy-két hétben még nincsenek súlyos tünetei, csupán orrfolyás, enyhe köhögés, és láz is előfordulhat. Dr. Pék Tamás szerint ezután kezdődhet a szamárhangszerű köhögés, ami hat hétig is eltarthat.

A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként megkapnak. Azonban a kisbabák nem, így rájuk nézve a szamárköhögés különösen veszélyes. Ugyanis a köhögési rohamok miatt apnoé is kialakulhat, amikor a gyerekek nem vesznek levegőt, így fulladás vagy szívleállás következtében a csecsemő meg is halhat. Ezért javasolt azoknak a védőoltást beadatni, akik a családalapítás előtt állnak, valamint azoknak a nagyszülőknek is, akiknek a családjában csecsemő él.

A nemzeti immunizációs program részeként a gyerekek térítésmentesen kapják meg az oltást csecsemőként, majd az emlékeztető oltást másfél és hatéves korban, végül hatodik osztályban. A védőoltás hatása körülbelül öt évig tart, így a gyerekek 17-18 éves korukig védettek maradnak. A felnőttek a háziorvossal írathatják fel, majd patikában vásárolhatják meg a vakcinát – teszi hozzá dr. Pék Tamás.

Mint korábban írtuk, a környező országokban is megugrott a szamárköhögéses esetek száma. Horvátországban 2023. január 1. és 2024. április 19. között összesen 6443 embert regisztráltak szamárköhögéssel, ezek nagy része 10-14 és 15-19 éves gyerek és fiatal. Szerbiában szintén rekordszámú a betegek száma. Januárban 253 új szamárköhögéses esetet jelentettek, úgy, hogy 2023 márciusa és 2024. január 28-a között összesen 764 szamárköhögéses eset volt az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!