Belföld

Bilincsben, vezetőszáron vitték el több szociális intézménynek a vezetőjét

police.hu
police.hu

Szociális intézmények vezetői és dolgozói is érintettjei a több megyére kiterjedő gyógyászati segédeszközös költségvetési csalásnak. A most elfogott hat nőnek vesztegetés miatt kell felelniük.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk az érintett cégek jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől, amivel az eddig megállapítottak alapján összességében 3,5 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést. Az ügycsoportban eddig orvosokat, asszisztenseket, illetve cégvezetőket és alkalmazottakat gyanúsítottak meg a nyomozók. A mostani ügy kapcsán hat olyan nőt fogtak el, akik mindegyike valamilyen szociális intézmény vezetője vagy dolgozója volt az elkövetéskor.

A terhükre rótt bűncselekmények szerint pénzért, illetve ellenszolgáltatásért cserébe kiadták az általuk vezetett otthonok lakóinak az adatait. Mindezt azért, hogy azokat felhasználva a velük kapcsolatban álló cégek jogosulatlanul állami támogatáshoz juthassanak.

– fogalmazott közleményében a rendőrség.

A KR NNI Életvédelmi Osztály nyomozói tavaly kezdtek el nyomozni azzal a három céggel kapcsolatban, amelyek gyógyászati segédeszközök után állami támogatásokat igényeltek vissza jogosulatlanul. Ezek a cégek egy gyógyászati segédeszközök kiskereskedelmével, valamint idősek és fogyatékosok ellátásával foglalkozó kft. vezetőjétől kapták meg a vényeket.

A nőnek két ortopéd orvos adott biankó recepteket, majd azokra az asszisztens írta rá a nő által mondott termékeket. 2020 és 2022 között a három cég ezzel a módszerrel összesen 400 millió forinttal károsította meg a költségvetést. Mind a kiskereskedelmi cég, mind annak vezetője, de még az asszisztens is több millió forintra tett szert azzal, hogy ebben közreműködött. A két orvost, a négy cégvezetőt, valamint az asszisztenst tavaly ősszel fogtuk el összehangolt akció keretében.

Mostanra kiderült, hogy a kft. ügyvezetője hat szociális intézménnyel tartotta a kapcsolatot, és az otthonok lakóinak az adatait íratta fel a vényekre. Az intézetek között volt Pest, Heves, Komárom-Esztergom, illetve Borosod-Abaúj-Zemplén vármegyei is.

A nő négy létesítményvezetőtől, egy otthonban dolgozó betegápolótól, illetve egy intézet főnővérétől szerezte be a gondozottak adatait. Volt, akinek cserébe mindössze 30 ezer  forintot adott ezért, de akadt olyan is, akinek havonta utalt, két év alatt összesen közel 2 és fél millió forintot.

A szociális intézmények alkalmazottai különböző formában ugyan, de mindannyian elfogadták a részükre felajánlott összegeket. Volt, aki ezt az otthonra fordította: cserepes virágokat vett, vagy abból finanszírozta a karácsonyi rendezvényüket. Mind a hat nőnek vesztegetés és személyes adattal visszaélés miatt kell felelnie. A gyanúsítottként kihallgatott nők szabadlábon védekezhetnek.

A cipős ügycsoportnak jelenleg 70 gyanúsítottja van: 28 orvos, 20 cégvezető, 11 alkalmazott, 5 orvosi asszisztens és 6 szociális intézményi dolgozó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik