3p

Hogyan lehetnek ekkora eltérések a közvélemény-kutatások között?
Magyar Péter miatt ekkora a bizonytalanság?
Milyen módszerrel készülnek a felmérések?

Online Klasszis Klub találkozó élőben Hann Endrével!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Medián ügyvezető igazgatójától!

2024. június 5. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg az észak-macedóniai parlamenti választást az előzetes eredmények szerint, és az elnökválasztáson is a konzervatív jelölt, Gordana Sziljanovszka-Davkova kapta a legtöbb szavazatot.

Az MTI beszámolója szerint az elnökválasztás második fordulójában 99,82 százalékos feldolgozottság mellett az előzetes eredmények szerint a hivatalban lévő baloldali elnök, Sztevo Pendarovszki a szavazatok 29,25 százalékát kapta, míg az VMRO-DPMNE jelöltje, Gordana Sziljanovszka-Davkova a voksok 65,14 százalékát szerezte meg. Ez azt jelenti, hogy 70 éves jogász lehet az ország első női köztársasági elnöke.

Gordana Sziljanovszka-Davkova az éjszaka már bejelentette győzelmét, és közölte, nemzetiségtől függetlenül minden állampolgár elnöke kíván lenni. "Egyetlen elnök sem kérhet egységet, ha ragaszkodik a pártelvárásokhoz" - húzta alá. "Meg kell próbálnunk segíteni egymásnak, meg kell próbálnunk megérteni egymást, nem a vétóra, hanem támogatásra kell törekednünk" - szögezte le.

Gordana Sziljanovszka-Davkova, az észak-macedóniai ellenzéki konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja, a VMRO-DPMNE pártszövetség jelöltje szavaz az észak-macedóniai elnökválasztás második fordulójában Szkopjéban 2024. május 8-án. Az eredmények alapján úgy tűnik, ő lesz a következő elnök.
Gordana Sziljanovszka-Davkova, az észak-macedóniai ellenzéki konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja, a VMRO-DPMNE pártszövetség jelöltje szavaz az észak-macedóniai elnökválasztás második fordulójában Szkopjéban 2024. május 8-án. Az eredmények alapján úgy tűnik, ő lesz a következő elnök.
Fotó: MTI/EPA/Nake Batev

Sztevo Pendarovszki elismerte vereségét, és gratulált az új köztársasági elnöknek, valamint sok sikert kívánt a munkájához.

A választási bizottság internetes oldalán látható előzetes eredmények szerint 99,24 százalékos feldolgozottság mellett VMRO-DPMNE a voksok 43,22 százalékát szerezte meg, míg a kormányzó, baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetségre (SDSM) a szavazók 15,36 százaléka adta a voksát. Az SDSM is elismerte a vereséget, Dimitar Kovacsevszki pártelnök csak röviden nyilatkozott a sajtónak, amikor azt mondta: pártja nemcsak általában az állampolgároktól, hanem az eddigi támogatóktól és szimpatizánsoktól is hatalmas ütést kapott.

A VMRO-DPMNE viszont tűzijátékkal, zenészekkel, dobokkal és tánccal ünnepelte, hogy miután 2006 és 2016 között vezette az országot, most újra kormányt alakíthat - írja az MTI.

A 2017 óta kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a NATO-tagság elnyerése érdekében, Görögország követelésére Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatta a nevét, és az uniós csatlakozást elősegítendő több engedményt is tett a környező országoknak. Ezeket a lépéseket a jobboldali ellenzék gyakran bírálta, és a kampány során is leszögezte, több engedményre nem lehet számítani.

Magyar segítség

Orbán Viktor magyar miniszterelnök honlapjáról is kiderül, hogy „a Fidesz és a VMRO-DPMNE között évek óta kiváló a politikai együttműködés mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi színtéren.” Továbbá tavaly májusban megállapodás született arról, hogy a magyar kormánypárt politikusai szakpolitikai segítséget adnak az észak-macedón testvérpárt jelöltjeinek a kormányzati munkára történő felkészüléshez. 

A VMRO-DPMNE elnöke volt Nikola Gruevszki korábbi miniszterelnök is, aki - miután hazájában korrupciós bűncselekmények miatt elítélték - illegálisan Magyarországra menekült hatósági és diplomáciai segítséggel, és menedékjogot is kapott.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egyre nagyobb pofonokat kap Netanjahu
Káncz Csaba | 2024. május 29. 09:39
Az EU fontolóra veszi az Izraellel kötött társulási szerződés felmondását. Ezzel párhuzamosan Németország és Franciaország már bejelentette, hogy támogatják a Nemzetközi Büntetőbíróságot, ha az kiadja a letartóztatási parancsot az izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere ellen. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött az USA Izraelnek
Privátbankár.hu | 2024. május 29. 07:37
Az Egyesült Államok elítéli az izraeli katonai támadás halálos következményeit, de nem változtat Izraelt érintő politikáján - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora kedden.
Nemzetközi Vészjósló üzenetet küldött Putyin Kijevnek
Privátbankár.hu | 2024. május 29. 07:19
Dióhéjban az elmúlt órák legfontosabb fejleményei.
Nemzetközi Újra az Európai Unió tagja lehet Nagy-Britannia? Itt a válasz
Privátbankár.hu | 2024. május 29. 06:57
A brit Munkáspárt vezetője szerint kormányra kerülése esetén a párt nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba.
Nemzetközi Reménysugár Izraelben?
Privátbankár.hu | 2024. május 29. 06:31
Izraelben új elnököt választottak a Munkapárt élére.
Nemzetközi Kattan a bilincs Orbán Viktor szövetségesének kezén?
Privátbankár.hu | 2024. május 29. 06:15
Utolsó szakaszába ért a Donald Trump elleni büntetőtárgyalás New Yorkban.
Nemzetközi Szörnyszülöttek az ukrán frontokon - működnek a teknőstankok és a tyúkketrecek?
Litván Dániel | 2024. május 29. 05:39
Egészen furcsán átalakított harci járműveket láthatunk feltűnni az orosz-ukrán háborúban. Tényleg érhet valamit egy odahegesztett vasrács vagy néhány fémlemez egy sokmillió dolláros, katonai mérnökök által megtervezett eszközön? Úgy tűnik, van olyan helyzet, amikor igen.
Nemzetközi Belga vadászgépek után lengyel katonák Ukrajnában?
Privátbankár.hu | 2024. május 28. 19:52
Ezek történtek az orosz–ukrán háborúban kedd estig.
Nemzetközi Változott Robert Fico állapota
Privátbankár.hu | 2024. május 28. 19:21
Lassan, de tovább javul a két hete meglőtt szlovák kormányfő, Robert Fico állapota. Az is kiderült, ki fogja őt helyettesíteni az ukrajnai helyzetről tárgyaló svájci konferencián.
Nemzetközi Földindulás készül az EP-ben – a Fidesz is beszállna a megafrakcióba?
Wéber Balázs | 2024. május 28. 19:03
Közvélemény-kutatások szerint a nacionalista és bevándorlásellenes pártok előretörhetnek az EP-választáson, ha pedig még össze is fognának egymással június 9. után, a második legnagyobb frakciójuk lehetne a parlamentben. Táboruk azonban messze nem egységes, és még a Fidesz is keresi benne a helyét. Nagyító alatt ezúttal ismét a közelgő európai választások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG