Hirdetés

Győzike fontos társadalmi eseményen vett részt

Nap Híre portré Nap Híre

Férjhez ment Kunovics Katinka, a Romantic zenekar énekesnője. A nagy napon a zenekar két másik tagja, Gáspár Győző és Völgyi Zsuzsi is ott volt, sőt, ők kísérték Katinkát az anyakönyvvezetőhöz. 

Két lemondott időpont után harmadszorra már egybekelt Kunovics Katinka és zenész-énekes párja, Albert Zoltán május 3-án - írja az nlc.hu a Story magazin cikke nyomán. Az énekesnő elmondta: "Jó érzés tudni, sőt kimondani, hogy a férjem, az uram, és nemcsak azért, mert több mint 45 évet vártam rá, hanem azért, mert ezt Zolinak mondhatom ki. Négy éve vagyunk egy pár, szeretjük egymást, és a hétköznapokon semmit nem változtat a papír, de nekünk mégis fontos, hogy ezzel az újabb kötelékkel megerősítettük a kapcsolatunkat."

Az esküvőn természetesen ott volt a zenekar másik két tagja, Győzike és Zsuzsi is, akiknek fontos szerepük is volt, ugyanis ők kísérték az anyakönyvvezetőhöz Katinkát. "Győző egy személyben volt a néhai édesapám, jóbarát, testvér, vőfély” – mondta az énekesnő. Az esketésre csak néhány barátot hívtak meg, viszont a vacsorát már 40 fős vendégsereggel tartották egy budai étteremben. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés