„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

„Borsodban épül a világ leghosszabb függőhídja”; „Célegyenesben a világrekorder sátoraljaújhelyi függőhíd”; „Már a terheléses teszteket végzik a világrekorder magyar függőhídon” – ilyen és ehhez hasonló hangzatos címekkel jelentek meg hírek az elmúlt hónapokban. A közölt felvételek valóban impozáns képet mutatnak a Szárhegy és a Várhegy közé függesztett gyalogos hídról, amelynek a látványa is szívdobogtató.

A beruházást mindvégig kritikák övezték, mivel a híd a Natura 2000-es hálózathoz tartozó, különleges madárvédelmi területen áll. Az építkezés során a hídfők alatti erdős részeket környezeti hatástanulmány nélkül csupaszították le. A 24.hu-n közölt összehasonlító műholdfelvételeken jól látszik a változások mértéke. A védett területen lévő fákat azért vághatták ki, mert 2021 októberében a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította a projektet.

Támadták a hidat az alatta lévő völgyben lakók is, 2019-ben pert is indítottak a hidat engedélyező határozattal szemben. A Covid-járvány idejére baljós csönd telepedett a völgyre, hogy aztán tavaly tavasszal nagy erőkkel elinduljon az építkezés. A tervek szerint idén májusban vagy június elején – mint azt a Népszava helyi forrásaira hivatkozva írja, attól függően, hogy Orbán Viktornak mikor lesz alkalmas az időpont –, átadják a Nemzeti Összetartozás Hídját a nagyközönségnek.

Április elején megkerestük Dankó Dénest, a híradásokban nyilatkozó sátoraljaújhelyi alpolgármestert. Kis türelmet kért, ígérte, a hónap vége felé jelentkezik. Mivel ez nem történt meg, nélküle indultunk szemügyre venni a hidat és környékét.

„Búcsút mondtunk a hegynek”

Tempósan közelednek a befejezéshez a híd két pillérénél, a kamionok föl-le járnak a letarolt hegyoldalakon, s a hídon is serénykednek az építőmunkások. Ahogy gyalogosan közelítünk a híd alatti területhez, látjuk: ez nem egy víkendházakkal gyéren szórt zártkerti rész, inkább olyan, mint egy kertes lakóövezet. Mint a helyiektől megtudjuk, errefelé sokan állandó lakosok. Vagy lakosok voltak. „Húsz éven át élvezhettük a táj nyújtotta szépséget, a csendet, a nyugalmat, ez egy csapásra semmivé foszlott. Nehéz lépés volt, de végül a költözés mellett döntöttünk. Semmiképp nem akartuk az addigi nyugodt életünket felcserélni arra, hogy idegen emberek folyamatos kíváncsi tekintetének legyünk kitéve. Így végleg búcsút mondtunk a hegynek” – írta megkeresésünkre az egyik néhai lakó.

Névvel senki sem vállalta, hogy nyilatkozzon lapunknak, amit azzal indokoltak, hogy „Sátoraljaújhely kis város”. Többen azért maradtak ki a perből is, mert állami alkalmazottak vagy olyan vállalkozók, akik valamilyen módon kötődnek a helyi önkormányzathoz. „Én viszont úgy voltam vele, hogy ne bassza már meg, hogy az ember egy polgári pert ne indíthasson a saját otthonáért!” – fakadt ki az egyik lakó, nevezzük Z.-nek, aki elmesélte, miért indítottak közigazgatási pert, s végül milyen jogi buktatók és egyéb anomáliák miatt veszítették el azt.

Hogy pontosan hány lakó érintett, nehezen meghatározható. Annak a két ingatlannak a lakóit, amelyek a híd nyomvonalán, vagyis közvetlenül alatta helyezkednek el, kétségtelenül érinti; ezentúl, ha felnéznek, egy függőhíd metszi keresztbe az eget. Azoknak is alapjaiban megváltoztatja az életét a híd, akiknek a kertjébe „csak” srégen látnak majd be a turisták. Így a pertársaságba olyanok is bekapcsolódtak, akik a közvetlen nyomvonalhoz képest valamivel arrébb élnek.

Arról, hogy függőhíd építését tervezik a Szárhegy és a Várhegy közötti völgy fölé, a környékbeliek csak a sajtóból értesültek, 2016 táján. „De akkor még mindenki csak nevetett: ki találta ki ezt a baromságot, hogy ide, a házak fölé ilyet építsenek? Úgyse lesz ebből semmi!” – idézi fel Z.

De amikor már – mint utóbb kiderült – be volt adva az építési engedély iránti kérelem, az önkormányzatnál érdeklődőknek még mindig azt mondták, nem lesz itt semmi, még nyomvonal sincs. Aztán, amikor a lakók informális úton mégiscsak tudomást szereztek a beadott kérelemről, lakógyűlést szerveztek, ahol eldöntötték: ügyfélként bejelentkeznek az engedélyeztetési eljárásba. „Be is engedtek minket.”

Kezdetben a Magyar Turisztikai Ügynökség volt az építtető, az építési engedélyt még ők kérték meg – kötélhíd engedélyezésére. Majd a beruházás átkerült a sátoraljaújhelyi önkormányzathoz, s menet közben olyan is volt, hogy teljesen lefújták a projektet. „Hol az volt a hír, hogy van rá pénz, hol az, hogy nincs, akarják, nem akarják, de közben ment az engedélyezési eljárás” – sorolja Z.

Aztán 2018 júniusában az első fokon eljáró sárospataki építési hatóság megadta az építési engedélyt, amelyet a lakók – ügyfélként, kvázi szomszédként – megfellebbeztek a B.-A.-Z. megyei kormányhivatalnál. Ennek nyomán másodfokon pár apróságot változtattak ugyan, de lényegében helybenhagyták az elsőfokú határozatot. Ezek után, 2018 novemberében az érintettek közül hét ingatlantulajdonos közigazgatási pert indított a megyei kormányhivatal, mint másodfokon engedélyeztető hatóság ellen. A perbe, alperesi érdekeltként aztán beavatkozott a sátoraljaújhelyi önkormányzat is, mint építtető.

 

A szerző felvétele

 

Emberre nincs hatással

2019 tavaszán indultak meg a tárgyalások. „Három csapásirányból támadtuk meg az építési engedélyt” – vázolja Z. Az egyik az előzetes hatásvizsgálat kérdése volt, a másik műemlékvédelmi jellegű, a harmadik pedig olyan általános kifogások sora volt, mint például a zaj- és fényszennyezés, a belátás magánterületekre, illetve magának az építkezésnek a veszélyessége, ami részben be is igazolódott (lásd keretes írásunkat).

A lakók a perben arra hivatkoztak, hogy az építtető nem végzett környezeti hatásvizsgálatot. Mint utóbb kiderült, ezt nem egészen jól tudták, ugyanis 2018 februárjában készült egy előzetes hatástanulmány, „amelynek az eredményét elvileg kifüggesztették valahová, hogy várják az észrevételeket – ám ezt senki se látta. A jogszabály ezzel kapcsolatban »közterületen történő kifüggesztést és helyben szokásos egyéb módon történő közhírré tételt« ír elő. Ilyen nem történt, sem a Zemplén tévében, sem a képújságon, sem a város honlapján. Mindent visszanéztünk, semmit nem találtunk. De kifüggesztve sem volt, amit onnan tudunk, hogy az egyik felperesnek a rokona más ügyekben folyamatosan perben áll az önkormányzattal, így ő mindig figyelemmel kísérte a kifüggesztéseket”.

Z. állítja: ha ők erről az előzetes hatásvizsgálatról akkor tudomást szereznek, azonnal jelezték volna nemtetszésüket, és kérnek egy részletes környezeti hatásvizsgálatot. Ugyanis ez az előzetes dokumentáció – amelyet végül a perhez, utólag szereztek meg – egyetlen szóval sem foglalkozik azzal, hogy a híd közvetlen környezetében emberek élnek. A több mint százoldalas iratban részletesen szó esik az egyébként Natura 2000-es terület madár- és növényvilágáról, vagyis a természeti környezetről, de egyetlen fejezet, bekezdés vagy mondat sem szól az épített környezetről, vagy­is az itt lakó emberekről – arról, hogy őket hogyan érinti egy ilyen függőhíd megépülése. A vizsgálatot végző cég által alkalmazott térképek sem voltak valósak, azokon ugyanis nem szerepeltek lakóingatlanok. A híd látványtervén is csak az erdő zöldellik a híd alatt, házak sehol. Kétségtelen, hogy az érintett épületek zártkert besorolású telkeken állnak, de gyakorlatilag lakóházként funkcionál sok ingatlan ezen a környéken.

A perben a lakók próbálták érvényesíteni a kifogásukat, hogy az előzetes hatástanulmány nem említi a környéken élőket – vagyis őket –, csakhogy a bíróság arra jutott, az építésügyi perben ezt már nem támadhatják: korábban, egy külön eljárásban kellett volna ezt megtenni. Amire viszont nem volt módjuk, hiszen nem tudtak róla – és mire megtudták, addigra lecsúsztak minden határidőről. „De nem csak a tanulmányban feledkeztek meg rólunk. A mai napig nem szólt hozzánk senki az önkormányzattól” – jegyzi meg Z.

Utóbb derült ki az is, hogy a függőhidat nem is hídként, hanem úgynevezett „turisztikai élményelemként” engedélyezték. „Az utolsó előtti tárgyaláson vetettük föl – mondja Z. –, hogy vajon miért is nem híd ez a híd? Hát azért, mert ha hídként kellett volna engedélyeztetni, akkor teljesen más, az utakra vonatkozó, jóval szigorúbb szabályok lettek volna érvényesek, s így a helyi hatóság nem is lehetett volna engedélyező.” Mivel ezt a kifogást az előkészítő tárgyaláson nem terjesztették elő, később már nem lehetett. „Pedig ha megnézzük a végeredményt, gyanús nekem, hogy ez mégiscsak egy híd!”

Védett régészeti lelőhely

A per másik szála műemlékvédelmi jellegű volt. A felperesek kiderítették: az a 36 hektáros terület, amelyre a Várhegy oldali hídpillért építették, egy kormányrendelet szerint fokozottan védett régészeti lelőhely, amelyen egy másik vonatkozó rendelet szerint semmilyen építési tevékenység nem végezhető. „A régészeti védelem célja az itt található, földsánccal megerősített középkori vár maradványainak megőrzése, lelőhely kutathatóságának biztosítása” – szól a rendelet.

A per idején az egész országra kiterjedően a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. volt a régészeti szakhatóság, de mint azt a felperesek megtudták, a kft. „megkeresést a kérdéses beruházás kapcsán nem kapott”. Mint válaszlevelükben írták, a függőhíd építése nagyberuházásnak minősül, ilyen esetekben pedig kötelező lett volna egy előzetes régészeti dokumentációt készíteni – ez nem történt meg. Az már csak utóbb derült ki, hogy a terület ráadásul védett régészeti lelőhely.

Az akkor hatályos jogszabályok szerint nagyberuházásnak az 500 millió forint feletti beruházások minősültek. „A híd költségvetése már akkor 2 milliárd forint felett volt, ám a perben ezt az önkormányzat váltig tagadta” – mondja Z. (A költségekről lásd keretes írásunkat.)

„Ide tehát eleve nem építkezhettek volna, de az előzetes régészeti feltárás is elmaradt. Azt gondolom, hogy önmagában ezért el kellett volna kaszálni ezt az építési engedélyt” – véli Z. Ezt az érvüket – és végül az egész pert is – azzal söpörte le a bíróság, hogy csak „kereshetőségi joggal rendelkező személy vitathatja azt”, márpedig a felpereseknek nincs kereshetőségi joga. Illetve azzal is érvelt a bíróság, hogy „a teljes beruházási projekt része ezen leletegyüttes feltárása, régészeti munkálatok folynak, ezért a hatósági eljárásban az örökségvédelmi szempontok érvényesültek”. Z. szerint a bíróság ez utóbbi érvvel „gyakorlatilag elfogadta azt a maszatolást, hogy ha majd a kanalas kiforgat valamit, akkor azt ők lesepregetik, és jól van”.

„Nem vagyunk szomszédok”

De mi is az a „kereshetőségi jog”, amelynek hiányára hivatkozott a bíróság a felperesek esetében, s amely miatt bő másfél év után – 2020. szeptember 24-én – végül a lakók elvesztették a pert? A felperesek ezt nem tudták (és ezek szerint a jogi képviselőjük sem): az, hogy ügyfélként beengedték őket a közigazgatási eljárásba és jogot adtak nekik arra, hogy pert indítsanak, még nem jelenti automatikusan azt, hogy perképességük is van („kereshetőségi joggal rendelkező személy”). Ez az úgynevezett perbeni legitimáció olyan jogosultság, ami lehetővé teszi, hogy valaki érdemben pereljen. Az építési jogban ez jellemzően a szomszéd.

Csakhogy a bíróság ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint korábban az építési engedélyt megadó közigazgatási hatóság: habár a függőhíd (amelyet, mint írtuk, nem is hídként engedélyeztek) testét és pilléreit egy egységként kezelik, építéssel érintett teleknek csak a híd két pillérénél lévő telkeket tekintik – ahol valóban nincs lakott telek, vagyis szomszédság. A hídpályát nem vették figyelembe. Ennélfogva, szól az indoklás, „kimondható, hogy az ügyféli jogállás nem jelenti automatikusan a kereset érdemi elbírálásának lehetőségét is”. Azt tehát egyik hatóság sem vette számításba, hogy konkrétan a hídpálya alatt és körül – de facto a szomszédságában – emberek élnek, ők emiatt nem is lettek perképesek. Hogy ez a döntés született, a lakók szerint igazából nem a hatóságok hibája: „ilyenek a jelenlegi jogszabályok. Ez jogértelmezési kérdés. De azért a két család esetében, akik konkrétan a nyomvonal alatt laknak, lehettek volna bátrabbak a hatóságok. Azért mégiscsak!” – fakad ki Z. Ez a jogi helyzet is jelzi, mennyire nonszensz lakott terület fölé ilyen hidat húzni.

A közigazgatási perben a felperesek megfogalmaztak általános kifogásokat is: szélben fütyülni fog a híd (fütyült is, amikor ott jártunk, pedig nem volt viharos erejű a szél), a villám belecsapdos majd, az éjjel kivilágított híd fényszennyezést okoz, a turisták üvöltöznek, tárgyakat dobálnak majd le, és egyáltalán – belátnak a kertekbe. Ugyanakkor a lakók tisztában voltak vele, hogy „az intimitásvesztést, az ingatlan értékcsökkenését az építési engedélyeztetéssel kapcsolatos perünkben nem fogják figyelembe venni, az majd a kártérítési pernek lesz a tárgya, ami még előttünk van”. Ezt azután indíthatják, hogy üzembe helyezik a függőhidat.

„Futhattunk volna még egy kört, amelyben a kereshetőségi jogot, vagyis a perbeni legitimációnkat támadtuk volna, de pechünkre épp a per közben változott meg az eljárásjog oly módon, hogy ezek az ítéletek első fokon jogerőssé válnak. Tehát nem volt lehetséges további fellebbezés. Felülvizsgálatban megtámadhattuk volna a Kúriánál, de ott nagyon szűk körű a hivatkozási lehetőség, olyasmik, amik a mi perünkben nem merültek föl” – mondja Z.

Z. szerint a sátoraljaújhelyi híd valójában a „nemzeti összefonódás” hídja. „A kormányhivatalok már nevükben is azok, amik: a kormány hivatalai. Hogy amit kitalálnak, az »csont nélkül« mehessen végig. Régen ezeket még közigazgatásai hivataloknak hívták. Érdemi tevékenységet ma már nem végeznek. A természet- és környezetvédelmi vonal például teljesen le van rohasztva, és ezt olyanok mondják, akik benne dolgoznak. Olyan jogi környezetet teremtettek, hogy még egy igazán hivatástudatos közszolga sem tehet ellene semmit.”

Inkább elviszi a turistát

„Nekem mindegy, nem alatta lakom, turis­ták­nak jó lesz!” – feleli érdeklődésünkre egy a híd közelében álló ház udvarán dolgozó munkás. Mint mondja, szívesen kipróbálná majd, félni nem fél a magasságtól, hiszen az építőiparban dolgozik. „De lássuk, mennyibe fog kerülni!” – teszi hozzá. Egy közelben lakó vállalkozó azt mondja, noha turistacsalogatónak szánták a hidat, „az nem behozza majd, hanem éppen hogy kiviszi a turistákat a városból”. Ez a tendencia már a kalandpark megépülésével elindult, ugyanis akik csak amiatt jönnek ide, azoknak nem kell keresztülmenni a városon. Most pedig, hogy a Várhegyen elkezdték egy üdülőközpont – hotel-étterem – építését, még szállást, étkezési lehetőséget sem a városban fognak keresni a környékre látogatók. „Az lesz, hogy felmegy a Várhegyre, átmegy a függőhídon a kalandparkba, és ennyi. Jó, ha egy éjszakát itt tölt” – mondja a vállalkozó, aki panziót és kávézót működtet a belvárosban, de évről évre kisebb a forgalma. Ő ugyan nem közvetlenül a híd alatt lakik, de kilépve a házából rálát az építményre. Ilyenkor gyakran megfordul a fejében: mi lesz, ha fentről bárki bármit lehajít, vagy csak véletlenül kiejt a kezéből, s az a tárgy valamelyik udvarba vagy házra, ne adj’ isten, emberre zuhan.

A függőhíddal és a környéken lakókkal kapcsolatban – lapzárta előtt egy héttel – kérdéseket küldtünk Dankó Dénes alpolgármesternek, egyebek közt a következőket szerettük volna megtudni: Miért nem egyeztettek a hídról az alatta és környezetében lakókkal sem a tervezés során, sem azóta, ha jól tudjuk, egyszer sem? Most, hogy már közel a híd átadása, terveznek-e egyeztetni az érintett helyi polgárokkal a jövőjükről, kártalanításukról? Terveznek-e kisajátítást az érintett lakóingatlanok kapcsán? A közigazgatási perben még 500 millió alattinak állított, valójában már 4 milliárd feletti beruházási költséget miből finanszírozták? Mennyi esik ebből az önkormányzatra, történt-e emiatt hitelfelvétel, ha igen, milyen összegben? A fenntartás költségeivel is kalkulálva mikor fog ez a beruházás a városnak megtérülni? Mi a tervük azoknak a helyi kisvállalkozásoknak a megsegítésére, amelyek a belvárosban működnek, és az üzletük nem kapcsolódik a kalandparki elemekhez? Hogyan tervezik a turizmust becsatornázni a belvárosi vendéglátókhoz, kisvállalkozásokhoz? Válaszokat többszöri megkeresésünkre sem kaptunk.

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>