Nagyon veszélyes tárgyak voltak az iskolai ebédben Iregszemcsén, egy kisfiú nyelvét meg is vágta egy üvegdarab.
A mai napon, május 9-én, csütörtökön angol nyelvből írnak érettségit a diákok. Középszinten 34 491-en, emelt szinten 20 821-en.
Május 10-én, pénteken német nyelvből középszinten 7 772-en, emelt szinten 2 332-en érettségiznek. A vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján - írták.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 5. és 12., a középszintű szóbelik június 17. és július 3. között lesznek. Közölték azt is, hogy a vizsgaidőszakban összesen több mint 49 000 végzős középiskolás érettségizik. A szintemelő vizsgák száma 12 391 (a vizsgák több mint 3 százaléka), míg a pótló és a javító vizsgáké együttesen 2 212 - áll a közleményben.
Angol érettségi
A vizsgán az intézmények biztosítanak angol-magyar, illetve magyar-angol szótárat, de a diákok magukkal is hozhatnak saját szótárat, ha úgy komfortos. Azonban fontos információ, hogy a nyelvvizsgával ellentétben itt csak a szövegalkotás (4.vizsgarész) során használható szótár. A vizsga maga 4 részből áll, mindegyik részben 30 pontot lehet elérni.
Az első rész a szövegértés, a második a nyelvhelyesség (nyelvtan) majd a halott szövegértés végül pedig a szövegalkotás, ahol 2 különböző levelet kell megírnia a diákoknak. Az értékelés a korábbi érettségikhez hasonlóan alakul, a megoldókulcs és a feladatlap pedig ugyanúgy az Oktatási Hivatal honlapján lesz elérhető a vizsga másnapján reggel 8 órától.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Középszintű érdemjegyek | |
5 - jeles | 80-100% |
4 - jó | 60-79% |
3 - közepes | 40-59% |
2 - elégséges | 25-39% |
1 - elégtelen | 0-24% |
Az emelt szintű feladatsor és a javítási útmutató itt érhető el. A vizsgán legfeljebb 100 pontot lehetett elérni, amely egyben százalékot is jelent. A vizsgajegyet a százalék határozza meg:
Emelt érettségi érdemjegy | |
5- jeles | 60-100% |
4- jó | 47-59% |
3- közepes | 33- 46% |
2- elégséges | 25-32% |
1- elégtelen | 0-24% |
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt
- Sokakat érintő határidő közeleg
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros