Júniusban már kapható lesz a Szoboszlai mekis kedvenceiből álló Domi menü

2024. május 9. – 07:17

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb világmárkával állapodott meg Szoboszlai Dominik, írja a Sportal.hu. A McDonald's magyarországi éttermeiben június 4-től kapható lesz a magyar válogatott csapatkapitányának mekis kedvenceiből álló Domi menü.

A hír nem érkezett váratlanul, ugyanis a McDonald's korábban már posztolt arról, hogy leigazolják a Liverpoolban játszó magyar focistát. De mik lehetnek Szoboszlai kedvenc mekis fogásai? A válaszra még egy kicsit várni kell, az étteremlánc közleményei szerint a május 30-ára szervezett Szoboszlai Live eseményen derül majd ki, mit is takar pontosan a Domi menü.

Az együttműködéssel kapcsolatban Szoboszlai azt mondta, számára megtisztelő, hogy egy ilyen világmárka partnere lehetek. „Különleges számomra, hogy idehaza az én kedvenceimmel ismerkedhetnek meg először a mekirajongók, és ezzel világsztár előadók és sportolók sorához csatlakozhatok” – tette hozzá a magyar focista.

A McDonald's-nak már korábban is volt hasonló húzása, sőt egy egész marketinget építették a hírességek kedvenc menüjére. A Famous Orders, azaz Mekis kedvencek ötlete 2020-ban startolt. Az elmúlt évek során a márka elsősorban zenei előadókkal működött együtt globálisan, köztük Travis Scott-tal, J Balvinnal, majd a BTS-szel.

Az együttműködés részeként a válogatott labdarúgó a hazai Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját is segíteni fogja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!