Az elmúlt két napban hidegfront rontotta el a kora nyárias időt, és bár a következő napokban is előfordulhatnak kisebb záporok, zivatarok, de visszatér a napsütés is.
A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, délelőtt a Dél-Alföldön lehetnek még erősen felhős körzetek.
A Tiszántúlon helyenként zápor, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél sokfelé lesz élénk, amit néhol erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
Pénteken sok napsütésre számíthatunk a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett, a nap második felében azonban észak felől kissé megnövekedhet a felhőzet. Néhol zápor előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad az északias irányú szél. Hajnalban általában 5, 12 fokot mérhetünk, de az északi, hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Délután döntően 23, 24 fok valószínű.
Milyen idő lesz a következő napokban? Mint azt a naphire.hu is megírta, csütörtökre visszatér a napsütés, ugyanakkor a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul majd.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Milliókat kaszált rengeteg magyar - reméljük, Ön is köztük van! Újabb csúcsra jutott a lakosság fennálló lakáshitel-állománya és az állomány bővülése is.
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak Éjszakára leállították a kutatást a verőcei hajóbaleset áldozatai után, de hétfőn Dunaújvárosig kiterjesztik a keresést.
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk? Megszólalt a személyhajós szövetség is a verőcei baleset ügyében.
- Szívszorító hír jött a verőcei hajókatasztrófa túlélőjének állapotáról Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után.