Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma nevében az AmCham Hungary - Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi képviseletével - jelentette be a miniszter kedden Facebook-oldalán.

Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

A megállapodás célja, hogy a közvetlen egyeztetés eredményeképpen minél jobb minőségű, hatékony, az életviszonyoknak, és a közérdeknek megfelelő jogszabályok szülessenek azokon a területeken, amelyek az európai uniós ügyekért felelős miniszter felelősségi körébe tartoznak - emelte ki bejegyzésében a miniszter.

Hangsúlyozta, a magyar elnökség felhatalmazást kapott az Európai Tanácstól egy új európai versenyképességi paktum kidolgozására. A versenyképes Európa pedig nem lehetséges az üzleti szféra hozzájárulása nélkül.

Az elnökség párbeszédet folytat majd arról, hogy szükség van-e európai iparpolitikára, és hogyan lehet az európai zöld átmenetet úgy megvalósítani, hogy az kizöldítse és ne lebontsa az európai ipart. Az uniós szabályok által okozott adminisztrációs terhek csökkentése, részletes jogalkotási hatástanulmányok és a gazdasági szereplőkkel folytatott érdemi konzultációk ugyancsak fontosak az európai versenyképesség erősítése szempontjából - írta Bóka János.

Nőtt a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 22 milliárd forinttal nagyobb összegben, 52 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket emelkedő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 30. 17:30
Megosztás:

Gyenge kezdés a Wall Streeten

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 30. 17:00
Megosztás:

Háromnegyedig vannak töltve a hazai gáztárolók

Meghaladta a 75 százalékot a magyarországi földgáztárolók töltöttsége. A hazai arány a negyedik legmagasabb Európában, a felhasználáshoz mért mutatónk 48 százalék feletti, a harmadik legkedvezőbb a kontinensen - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. 05. 30. 16:30
Megosztás:

Online felmérést végeznek az oktatásról

Hatodik alkalommal végeznek online kérdőíves felmérést az oktatásról a szülők, a pedagógusok és az iskolaigazgatók bevonásával - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.
2024. 05. 30. 16:00
Megosztás:

Nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első negyedévben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye idén az első negyedévben 765 millió forintot tett ki, ami 59 százalékos növekedés a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szabvány szerinti eredményhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 05. 30. 15:30
Megosztás:

Az április lassulást hozott az orosz ipari termelésre

Oroszországban az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult az ipari termelés növekedése áprilisban éves összevetésben az orosz statisztikai hivatal közlése szerint.
2024. 05. 30. 15:00
Megosztás:

A pünkösdi volt az eddigi legforgalmasabb hosszú hétvége idén

Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket - ismertette csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
2024. 05. 30. 14:30
Megosztás:

Az idei első negyedév veszteséges volt a Rába számára

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2024. első negyedévében 191 millió forint nettó veszteséget ért el a tavalyi év hasonló időszakában realizált 992 millió forint adózott nyereséggel szemben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2024. 05. 30. 14:00
Megosztás:

Hamarosan a hazai autógyártás fellendülése várható

Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2024. 05. 30. 13:30
Megosztás:

Remek évet zárt tavaly a kecskeméti Mercedes-gyár

Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi, csaknem 4 milliárd euróval szemben tavaly több mint 5 milliárd eurót ért el; és az adózás előtti nyeresége is nőtt, a 2022-es több mint 96 millió euró után, tavaly mintegy 103 millió euró lett - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2024. 05. 30. 13:00
Megosztás:

Cél a 85 százalékos foglalkoztatási ráta

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten.
2024. 05. 30. 12:30
Megosztás:

Tíz év, százmillió palack eladott magyar bor

Az elmúlt tíz évben több mint kétszázmillió palack magyar bort értesített a Lidl Magyarország, ennek felét nemzetközi áruházaiban, az éves értékesítési volumen pedig 2014. óta ötszörösére nőtt - tájékoztatta a diszkontlánc szerdán az MTI-t.
2024. 05. 30. 12:00
Megosztás:

Június végére nyithat újra a parajdi sóbánya

Június végére befejeződnek a parajdi sóbánya biztonságossá tételét célzó munkálatok, és újranyit a létesítmény - nyilatkozta szerdán Irina Muller, a román Országos Sóipari Társaság (Salrom) termelési igazgatója a Marosvásárhelyi Rádiónak.
2024. 05. 30. 11:30
Megosztás:

A MakTel több mint kétmilliárd macedón dénár osztalékot fizet a 2023. évi üzleti év után

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD - Skopje (MakTel) a 2023. üzleti év után 2,21 milliárd macedón dénár (mintegy 13,8 milliárd forint) osztalékot fizet - közölte a Magyar Telekom szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 30. 11:00
Megosztás:

Ebben a hónapban emelkedett a németországi infláció

Emelkedett az infláció májusban a várakozásoknak megfelelő mértékben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán publikált előzetes adatai alapján.
2024. 05. 30. 10:30
Megosztás:

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

A magyar internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak - derül ki a kiberbiztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. és a gkid közös felméréséből.
2024. 05. 30. 10:00
Megosztás:

Véget vethet az élelmiszer-pazarlásnak az inflációs sokk

Sokkal jobban odafigyelnek a megvásárolt termékek, így a zöldségek és gyümölcsök mennyiségére is a fogyasztók a mindennapos kiadások emelkedési miatt. A vásárlók egyre tudatosabbak és nem csak az árra, hanem a megvásárolt mennyiségre is ügyelnek – derül ki az 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. Az eddiginél is erőteljesebb az a trend, hogy az akciók tudnak lényeges elmozdulást hozni a fogyasztásban. A magyar zöldségtermelők számára ezért kiemelten fontos, hogy minél több boltláncban elérhetőek legyenek a magyar termékek, és olyan áron, ami a termelők számára is jövedelmező. Ehhez az is fontos, hogy minél jobb hozammal és minél jobb minőségben, egyre hatékonyabban tudjanak termelni.
2024. 05. 30. 09:30
Megosztás:

A Standard Chartered úgy véli, hogy az XRP ETF 2025-ben jöhet; az Algotech (ALGT) kihasználja az egészséges piaci trendeket az előértékesítési fejlődés érdekében

Jelentős fejlemény a DeFi szektorban, hogy a Standard Chartered optimistán nyilatkozott egy XRP ETF 2025-ös lehetséges bevezetéséről, ami a kriptovaluta piac növekvő bizalmát tükrözi. Ezzel egyidejűleg az Algotech (ALGT) kihasználja a robusztus piaci trendeket, és figyelemre méltó előrehaladást mutat az előértékesítési szakaszban.
2024. 05. 30. 09:00
Megosztás:

Így alakult a forint reggelre

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 05. 30. 08:00
Megosztás:

Családi kerti medence építés: hogyan vágjunk bele?

Ahogy közeledik a meleg, mindenki elkezd gondolkodni a medencén. Hosszú távra azonban kizárólag az épített családi változat válik be, hiszen ez az, amely évtizedekig szolgálhatja a kényelmünket.
2024. 05. 30. 08:00
Megosztás: