Az MSZP elindul Pikó Andrással szemben Józsefvárosban, mert nélkülük „tömegek maradnának képviselet nélkül”

2024. május 9. – 00:03

Másolás

Vágólapra másolva

Elindul Pikó András és az ellenzéki összefogás jelöltjeivel szemben az MSZP Józsefvárosban – jelentette be a párt szerda este.

Ez azt jelenti, hogy közös polgármesterjelöltje, valamint 11 választókerületben közös képviselőjelöltje lesz a DK–Momentum–Párbeszéd–LMP–Szika–C8-összefogásnak, velük párhuzamosan pedig saját polgármesterjelöltje és a 11 körzetben saját képviselőjelöltje lesz az MSZP-nek. Kompromisszum a 12-ből egyetlen körzetben született, ahol az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc függetlenként indul, és se az összefogás, se az MSZP nem indít vele szemben jelöltet.

Józsefvárosban 2019-ben minimális különbséggel választották polgármesternek az ellenzéki pártok által támogatott Pikó András korábbi rádiós újságírót. Az ellenzéki összefogás jelöltjei a kerület 12 egyéni választókerületéből 10-ben nyertek, ezek közül háromban MSZP-s jelöltek szereztek mandátumot.

Az idei összefogásban azonban Pikó és a vele szövetséges pártok, valamint civil szervezetek az általuk aktuálisnak vélt erőviszonyoknak megfelelően arról döntöttek, hogy az MSZP a kerületben csak egy egyéni választókerületben állíthat jelöltet. A párt ezt azonban nem akarta elfogadni, és azt szerették volna elérni, hogy mindhárom egyéniben nyertes jelöltjük újra közös ellenzéki képviselőjelölt lehessen.

Az összefogás és az MSZP között a kampány kezdete óta nem született megállapodás, az MSZP nyomásgyakorlása részeként mind a 12 egyéni körzetben képviselőjelöltet állított. Végül még a jelöltállítási folyamat közben sikerült abban megállapodni, hogy egyik jelöltjük, Camara-Bereczki Ferenc függetlenként újraindulhat a körzetében úgy, hogy Pikóék nem indítanak el vele szemben senkit.

Az MSZP azt írja: az utolsó pillanatig várták, hogy „győz a józan ész, és Pikó András nem akarja kiszorítani a már bizonyított, sikeres, egyéni győztes politikusokat a testületből.” Szerintük egy képviselőjelölttel semmilyen beleszólásuk nem lenne az önkormányzat életébe, ezért Pikóék ajánlatát nem fogadhatják el, így külön indulnak el a választáson. Azt írják: „az MSZP nem hagyja cserben a szavazóit Józsefvárosban sem, hiszen a párt olyanokat is képvisel a testületben, akiknek a hangját más pártok nem hallják meg. Egy politikai pártnak a választásokon el kell indulnia, különben tömegek maradnak képviselet nélkül.”

Az MSZP indulásának azért van nagy jelentősége, mert 2019-ben sok egyéni választókerületben néhány tucat szavazaton múlt, hogy nyertek az ellenzéki jelöltek. Most az MSZP mellett a Szolidaritás is mindenhol jelöltet állít az ellenzéki összefogással szemben, így az egyéni körzeteket és a polgármesteri pozíciót is nagyobb eséllyel szerezheti vissza a Fidesz.

A józsefvárosi kavarás előzményeiről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!