Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

Hozzátette: az Erste működési bevételei 2024. első negyedévben a nemzetközi könyviteli szabványok (IFRS) szerint készített kimutatás alapján 32 százalékkal 92,6 milliárd forintra emelkedtek. Ezen belül a díj- és jutalékbevételek 22 százalékkal nőttek - ismertette.

A működési kiadások a bevételeknél kevésbé, 16 százalékkal 29,8 milliárd forintra emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Erste működési eredménye közel 63 milliárd forintra nőtt a 2023-as csaknem 45 milliárd forintról. A költség/bevétel arány március végére 32 százalékra csökkent a tavaly márciusi 36 százalékról - közölte az elnök-vezérigazgató.

Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy látványos felpattanás jellemzi a lakossági hitelpiacot, felpörgött a lakossági hitelezés: a teljes állomány 8 százalékkal nőtt, az újonnan kihelyezett állomány 59 százalékkal lett magasabb, mint egy évvel korábban, 63 milliárd forint volt. A lakáshitel folyósítás 40 százaléka Csok plusz, az elhalasztott kereslet miatt az első negyedév "extra erős" lett, és így idén az ezermilliárd forintot elérheti a lakáshitelezés Magyarországon. A babaváró hitelekből 39 százalékkal többet, 10 milliárd forintot folyósítottak az első negyedévben. A személyi kölcsönöknél 63 százalékkal 22 milliárd forintra nőtt az új folyósítás összege.

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés. A vállalati hitel- és kötvényállomány 5 százalékkal csökkent, március végén 1117 milliárd forint volt, főként a nagyvállalati és önkormányzati állomány csökkenése miatt - fűzte hozzá Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: a magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon - befektetés és betét - március végére 5847 milliárd forintra nőtt, ami 23 százalékos növekedés egy év alatt. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 71 százalékra emelkedett a tavaly március végi 66 százalékról. Az Erste Befektetési Zrt.-nél a befektetett és kezelt vagyon az elmúlt egy évben a piaci átlagot meghaladó mértékben gyarapodott, az idei első negyedév végére 34 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és meghaladta a 4500 milliárd forintot. Ebből a privátbanki üzletág március végén már 1100 milliárd forintos vagyont kezelt - ismertette.

Kitért arra, hogy az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot. Az összeg harmada fenntartható (ESG) befektetési alapokban van. Legutóbb, idén februárban az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap szerzett ESG minősítést. Ezzel az Erste alapja lett az első olyan magyarországi ingatlanalap, amely tevékenységét a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzi - mondta.

Harmati László jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy már több mint 621 ezer lakossági és 51 ezer mikrovállalati ügyfelük digitálisan aktív, a lakossági ügyfeleken belül az arányuk 71 százalék. A személyi kölcsönök 50 százaléka, a bankszámlanyitások negyede, az értékpapírszámlák 20 százaléka, az értékpapír-tranzakciók 50 százaléka digitálisan teljesült.

Vegyesen alakul a forint árfolyama csütörtökön

Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon a kora reggeli jegyzéshez képest.
2024. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után nyereségbe fordultak zárásra a főbb európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2024. 05. 30. 19:30
Megosztás:

A kedvezőtlen tengerentúli adatok miatt esett a piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 390,31 pontos, 0,57 százalékos csökkenéssel, 68 095,19 ponton zárt csütörtökön.
2024. 05. 30. 19:00
Megosztás:

Májusban javult a gazdasági hangulat az EU-ban

Javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban májusban - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön ismertetett felméréséből.
2024. 05. 30. 18:30
Megosztás:

Rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adtak át Tatabányán

Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. csütörtökön Tatabányán.
2024. 05. 30. 18:00
Megosztás:

Rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adtak át Tatabányán

Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. csütörtökön Tatabányán.
2024. 05. 30. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 22 milliárd forinttal nagyobb összegben, 52 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket emelkedő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 30. 17:30
Megosztás:

Gyenge kezdés a Wall Streeten

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 30. 17:00
Megosztás:

Háromnegyedig vannak töltve a hazai gáztárolók

Meghaladta a 75 százalékot a magyarországi földgáztárolók töltöttsége. A hazai arány a negyedik legmagasabb Európában, a felhasználáshoz mért mutatónk 48 százalék feletti, a harmadik legkedvezőbb a kontinensen - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2024. 05. 30. 16:30
Megosztás:

Online felmérést végeznek az oktatásról

Hatodik alkalommal végeznek online kérdőíves felmérést az oktatásról a szülők, a pedagógusok és az iskolaigazgatók bevonásával - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.
2024. 05. 30. 16:00
Megosztás:

Nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye az első negyedévben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye idén az első negyedévben 765 millió forintot tett ki, ami 59 százalékos növekedés a tavaly ugyanebben az időszakban elért, IFRS 17 szabvány szerinti eredményhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 05. 30. 15:30
Megosztás:

Az április lassulást hozott az orosz ipari termelésre

Oroszországban az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult az ipari termelés növekedése áprilisban éves összevetésben az orosz statisztikai hivatal közlése szerint.
2024. 05. 30. 15:00
Megosztás:

A pünkösdi volt az eddigi legforgalmasabb hosszú hétvége idén

Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket - ismertette csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
2024. 05. 30. 14:30
Megosztás:

Az idei első negyedév veszteséges volt a Rába számára

A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2024. első negyedévében 191 millió forint nettó veszteséget ért el a tavalyi év hasonló időszakában realizált 992 millió forint adózott nyereséggel szemben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2024. 05. 30. 14:00
Megosztás:

Hamarosan a hazai autógyártás fellendülése várható

Magyarország a jelenlegi termelés megduplázásával néhány éven belül azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani, de ehhez elengedhetetlen az, hogy a beszállítóipar is tartani tudja a lépést - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2024. 05. 30. 13:30
Megosztás:

Remek évet zárt tavaly a kecskeméti Mercedes-gyár

Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi, csaknem 4 milliárd euróval szemben tavaly több mint 5 milliárd eurót ért el; és az adózás előtti nyeresége is nőtt, a 2022-es több mint 96 millió euró után, tavaly mintegy 103 millió euró lett - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2024. 05. 30. 13:00
Megosztás:

Cél a 85 százalékos foglalkoztatási ráta

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten.
2024. 05. 30. 12:30
Megosztás:

Tíz év, százmillió palack eladott magyar bor

Az elmúlt tíz évben több mint kétszázmillió palack magyar bort értesített a Lidl Magyarország, ennek felét nemzetközi áruházaiban, az éves értékesítési volumen pedig 2014. óta ötszörösére nőtt - tájékoztatta a diszkontlánc szerdán az MTI-t.
2024. 05. 30. 12:00
Megosztás:

Június végére nyithat újra a parajdi sóbánya

Június végére befejeződnek a parajdi sóbánya biztonságossá tételét célzó munkálatok, és újranyit a létesítmény - nyilatkozta szerdán Irina Muller, a román Országos Sóipari Társaság (Salrom) termelési igazgatója a Marosvásárhelyi Rádiónak.
2024. 05. 30. 11:30
Megosztás:

A MakTel több mint kétmilliárd macedón dénár osztalékot fizet a 2023. évi üzleti év után

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD - Skopje (MakTel) a 2023. üzleti év után 2,21 milliárd macedón dénár (mintegy 13,8 milliárd forint) osztalékot fizet - közölte a Magyar Telekom szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 30. 11:00
Megosztás: