eur:
388.3
usd:
359.6
bux:
68394.96
2024. május 30. csütörtök Janka, Zsanett
Horváth Lajos Ottó Prospero szerepében William Shakespeare A vihar című komédiájának próbáján a Nemzeti Színház nagyszínpadán 2019. december 19-én. A színdarabot december 20-án mutatják be Andrzej Bubien rendezésében.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó

A színész hangsúlyozta: nem szeretné, hogy az eljárás végén egyetlen embert tegyenek felelőssé a történtek miatt.

Ugyan a baleset óta már hónapok teltek el, a Blikk információi szerint a teátrumban továbbra is feszült a hangulat, hiszen régóta húzódik az ügy, és egyesek tartanak attól, hogy kártérítés helyett a művészek járnak pórul.

Az Infostart is beszámolt róla, hogy bár a Nemzeti Színház belső vizsgálata lezárult, a rendőrség továbbra is nyomoz. A Rómeó és Júlia egy tavaly őszi előadása közben történt baleset, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó díszletről történő lezuhanása ügyében nemrégiben gyanúsítottként hallgattak ki egy embert – lapértesülés szerint a teátrum ügyelőjét, aki feladatköre szerint a díszlet biztonságáért felel.

Két eljárás zajlik egyszerre, a polgári és a büntetőeljárás.

A Blikknek most egy informátor azt nyilatkozta: a társulat tagjai szerint könnyen lehetséges, hogy a vezetőség nem, csak egy kisebb kaliberű személy lesz felelős a történtekért. A Nemzeti Színház sajtóosztálya egyelőre nem reagált a lap által elküldött kérdésekre.

A hírek szerint a két színész nem tervez visszatérni a színházhoz. A Blikk azt írta, Horváth Lajos Ottó nem szeretné, ha akár csak egyetlen kollégája is büntetőbíróság elé állna, és vádlottként bűnhődne a baleset miatt.

Borbély Zoltán, a színész ügyvédje úgy tájékoztatta a lapot: "Ügyfelem már korábban kikötötte, nem szeretné, hogy a gyanúsítottból vádlott legyen, és bárki büntetőbíróság elé kerüljön a szerencsétlen baleset miatt. Hisszük, hogy nem csupán egy ember felelős a történtekért, ezért mediáció keretein belül a jóvátétel jogával szeretnénk élni, amely lehet bocsánatkérés és/vagy pénzbeli kártérítés, de nem minden esetben. A kártérítési ügy részleteiről nem nyilatkozhatunk, de változatlanul bízunk abban, hogy győz a józan ész és peren kívül meg tudunk egyezni."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.30. csütörtök, 18:00
Cseh Katalin
a Momentum elnökségi tagja és EP-képviselőjelöltje
Rég volt ilyen gyenge a forint

Rég volt ilyen gyenge a forint

Kedd délután óta gyakorlatilag megállás nélkül gyengül a forint a vezető devizákkal szemben, az euróval szemben a 390-es szinteket közelíti, a dollárral szemben pedig már át is lépte a 360-as szintet a forint árfolyama. A gyengülés csütörtökön is folytatódik, a délutáni amerikai GDP, és a holnapi inflációs adatok pedig további nagy elmozdulásokat is hozhatnak nem csak a dollár, de a forint piacán is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×