Tarr Zoltán: Szinte egy második rendszerváltás hangulata érződik

2024. május 8. – 21:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Tisza Párt „botladozásait” az okozza, hogy nem voltak előre megfogalmazott tervek, sötét szobákban elkészített konstrukciók. „A lendület, az indulat, az emberek összekapaszkodása, ami hajtja ezt a motort” – mondta Tarr Zoltán református lelkész, a Tisza Párt EP-képviselőjelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Tarr szerint ami most történik az országban, az egy „iszonyú sebességű vihar”, amiben politikában járatlan, jó szándékú emberek, erkölcsi és meggyőződési alapon elindulva igyekeznek haladni előre. EP-jelöltségükkel kapcsolatban arról beszélt, hogy szakmai életükben komoly tapasztalatokat szereztek testületi, bizottsági és egyéb téren is, így tudják, hogyan kell működni képviselőként egy közösségben.

A Tisza Párt identitásával kapcsolatban azt mondta, hogy Magyar Péter és a többi tag nyilatkozataiból is látszik, hogy sem a ma baloldalnak mondott tömörüléshez, sem a jobboldalhoz nem hasonlíthatóak. A programjuk alakul, dolgoznak rajta, szerinte Magyar azért járja a vidéket, hogy ehhez összegyűjtse a tapasztalatot. Arról beszélt, hogy az irányukba kialakult érdeklődés abban az értelemben veszélyeztetve van, hogy az emberek között ott van a félelem. „Több emberről tudunk, aki más településre megy el Péterrel találkozni, mert a saját településén nem mer.” Azt viszont érzik, hogy

örömteli várakozás van az emberekben, „szinte egy második rendszerváltás az, aminek a hangulata érződik”

– fogalmazott. Balog Zoltánnal kapcsolatban Tarr arról beszélt, hogy az április 6-i megjelenésének kimondott célja volt, hogy Balogról, illetve a politika és az egyház összefonódásáról beszéljen. Szerinte az, hogy a két hete tartott zsinat nem foglalt állást az ügyében egyrészt érhető, másrészt viszont csalódást okoz. Bízik, hogy Balog önként lép majd hátra. „Zoltán is egy érző, lelki ember, egy hivatását komolyan vevő lelkipásztor” – mondta. Reméli, hogy megváltozik mostani hozzáállása, és távozik püspöki pozíciójából is.

Tarr Zoltán, az egykori református lelkész, volt zsinati tanácsos azután lett országosan is ismert, hogy felszólalt Magyar Péter április 6-i tüntetésén a Kossuth téren. Ott arról beszélt, hogy elfogadhatatlannak tartja Balog Zoltán református püspök cselekedetét, és a kegyelmi botrány kirobbanása óta tanúsított viselkedését. Pár nappal a tüntetés után Tarrt kirúgták a munkahelyéről, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Neumann János Nonprofit Kft.-től. Szerinte az elbocsátása egyértelműen politikai indíttatású volt. Ezt Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója sem cáfolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!