Megérkezett Budapestre a kínai elnök

2024. május 8. – 21:10

Megérkezett Budapestre a kínai elnök
A kínai elnök delegációja vonul át az I. kerületi Dózsa György téren 2024. május 8-án – Fotó Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett Budapestre Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt főtitkára – derül ki Szijjártó Péter Facebook-élőjéből.

A látogatását a két ország hivatalos kapcsolatfelvételének 75. évfordulójára szervezték, aminek diplomáciai jelentősége valóban nagy, hiszen Hszi az erősödő gazdasági kapcsolatok dacára nem járt még Magyarországon államfői minőségében, pedig a régión belül már több helyen megfordult.

Hszi egy magas rangú tagokból álló delegációval érkezett Magyarországra, aminek tagja Vang Ji külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Vang Ventao kereskedelmi miniszter, Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója is.

A kínai elnök és delegációja május 10-ig, azaz péntekig lesznek Magyarországon, vagy ahogy a kínai elnök írta a kormányközeli Magyar Nemzetben megjelent publikációjában: abban az időszakban jött magyar barátaihoz, „amikor az Alföldön a virágok és a fű illata betölti a levegőt”. A kínai-magyar barátság Hszi Csin-ping szerint „olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós”.

Az elnöki delegáció átvonul a budapesti Gellért téren 2024. május 8-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Az elnöki delegáció átvonul a budapesti Gellért téren 2024. május 8-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Az elnöki delegáció átvonul a budapesti Gellért téren 2024. május 8-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Ez idő alatt tizenhat megállapodást biztos alá fognak írni a felek, két másikról pedig még egyeztetnek, ezt mondta legalábbis előzetesen Szijjártó Péter. A külügyminiszter pontosabbat ezekről a megállapodásokról nem mondott, mert szerinte „aki egy tárgyalási folyamat során konkrét cégnevekről beszél még a megállapodás előtt, az egyértelműen Magyarország nemzeti érdekeivel, egyértelműen Magyarország gazdasági érdekeivel ellentétesen cselekszik”.

Előzetes információk szerint a magyar és a kínai fél több gyár építéséről állapodhat meg, de a Budapest–Belgrád után újabb vasútvonalakat és energetikai projekteket is építhetnek majd kínaiak Magyarországon kínai hitelből.

Hszi Csin-ping magyarországi útja és programjai viszont egészen átláthatatlanok: sajtónyilvános programterv nincs, a közmédián kívül pedig más sajtótermék újságíróját nem engedik a delegáció közelébe.

A kínai elnök látogatása miatt sok lezárás, forgalomkorlátozás van és lesz Budapesten a három nap alatt. Lezárások várhatók szerda este és péntek délután a Liszt Ferenc-repülőtér környékén, mindhárom nap a budai Várban, valamint pénteken napközben a Krisztina körúton és a budai felső rakpartokon is. A korlátozások a BKK járatait is érintik, az utasoknak a BKK azt javasolta, használják inkább a metrókat.

Az I. kerületi Dózsa György téren többen kínai zászlókkal várják a delegációt – Fotó: Huszti István / Telex Az I. kerületi Dózsa György téren többen kínai zászlókkal várják a delegációt – Fotó: Huszti István / Telex
Az I. kerületi Dózsa György téren többen kínai zászlókkal várják a delegációt – Fotó: Huszti István / Telex

Már szerdán tüntetett egy maroknyi ember a kínai elnök ellen, sokan nem értenek ugyanis egyet Hszi Csin-ping szuperhatalmi politikájával. A Tibetet Segítő Társaság a Városháza téren tart többnapos, sátras-kitelepülős demonstrációt. Az ellenzékiek egy jelentős rétegét ugyanis a Kínában élő, erőteljes eszközökkel asszimilálódásra késztetett kisebbségek adják, mint például a tibetiek. 1950 óta több, elbukott Kína-ellenes felkelés zajlott le a régióban, sokan pedig száműzetésbe kényszerültek. Több, a tibetiek ügyével szimpatizáló szervezet is létrejött globálisan, így Magyarországon is.

Hszi Csin-ping Budapest előtt járt Franciaországban és Szerbiában is. A franciáknál alkudozás, Szerbiában közös NATO-gyalázás várta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!