Rég mondott vezető fideszes ennyire erőseket Oroszországról

2024. május 8. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt 25 évről annyit, hogy ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi” – mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz alapító tagja a Magyar Atlanti Társaság keddi konferenciáján tartott beszédében a Válasz Online beszámolója szerint. Németh korábban is többször fogalmazott meg a hivatalos kormányzati kommunikációtól és a fideszes propagandától elütő kijelentéseket Oroszországról és a NATO-ról, ennyire direkten azonban még sosem ment szembe az orbáni iránnyal.

Németh ugyanis kijelentette, hogy a NATO, „bármit mondjanak is Putyin elnök nagyra becsült propagandistái, nem oroszellenes szervezet, nem tervezi és soha nem is tervezte megtámadni Oroszországot, viszont képes megvédeni tagjait egy orosz támadástól. Oroszország azért nem tudja katonai eszközökkel korlátozni a magyar szuverenitást, mert NATO-tagok vagyunk.”

A politikus szerint „az, hogy Oroszország ezt a védelmi szövetséget fenyegetésnek tekinti, pusztán arra bizonyíték, hogy uralmat akar gyakorolni a NATO-tagok – vagy legalábbis a NATO-tagok egy része – felett, és ezt a NATO ellehetetleníti. Oroszország magatartása többet mond el önmagáról, mint rólunk.”

Németh azt mondta, az oroszok célja, hogy kikezdjék a magyar szuverenitást. Nem feltétlenül megszállni akarnak bennünket, hanem diktálni, mit tegyünk és mit ne tegyünk, kivel szövetkezhessünk, milyen fegyvereink lehessenek, mit képviseljünk a nemzetközi fórumokon. Az ilyen törekvések ellen pedig épp a NATO jelent védelmet Magyarország számára, így pedig a NATO-tagság a magyar szuverenitásvédelmi politika egyik legfontosabb eleme.

Németh Zsolt szerint a háború miatt 25 évvel ezelőtti belépésünk óta most van a legnagyobb jelentősége a magyar NATO-tagságnak is, ezért határozottan fel kell lépni az olyan törekvésekkel szemben, amik szembe akarják fordítani a magyar közvéleményt a NATO-val. „A közvélemény bármiféle megvezetése NATO-ügyben jelenleg közvetlenül fenyegeti hazánk fizikai biztonságát és szuverenitását” – mondta, és hozzátette, éppen az orosz katonai stratégia része, hogy különböző akciókkal igyekeznek megingatni a NATO-ba és a NATO-tagság fontosságába vetett bizalmat a közép-európai országokban.

„…rendkívül káros annak a panelnek az ismételgetése, hogy a NATO miatt tört ki az orosz–ukrán háború. A mantra így hangzik: indokolt uralmat gyakorolni a nagyhatalmak, Oroszország, esetleg Kína részéről a saját érdekszféráik felett. Számukra ugyanis kedvezőtlen precedens, hogy a világ szuverén országai szabadon élhetnek az ENSZ Alapokmánya 51. cikkében biztosított jogukkal szövetségeseik megválogatására.”

A Válasz Online megjegyzi, hogy Németh mostani kiállásának még nagyobb súlyt ad, hogy 2022 nyarán épp ő konferálta föl a miniszterelnököt Tusnádfürdőn, és akkori beszédében Orbán éppen azt tette, amitől Németh most óva intett. Orbán ugyanis azt mondta:

„Az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, a diplomáciában ritka módon ezt még le is írták, és elküldték az amerikaiaknak is, és elküldték a NATO-nak is. Ahol leírták, hogy azt követelik, hogy Ukrajna soha ne legyen tagja a NATO-nak, ezt mondja ki Ukrajna, és biztosítsa efelől maga a NATO is Oroszországot, és vállaljuk, hogy soha nem helyezünk el olyan fegyvereket Ukrajna területén, amellyel el lehet érni Oroszország területét. A nyugatiak ezt az ajánlatot elutasították, tárgyalni sem voltak róla hajlandók. Azt mondták, hogy a NATO egy »open door policy«, vagyis nyitva van az ajtaja, bárki jelentkezhet, és majd mi eldöntjük, hogy akarjuk-e őket felvenni, vagy nem. Ez a visszautasítás pedig azt a következményt váltotta ki, hogy ma az oroszok fegyverrel akarnak érvényt szerezni azoknak a biztonsági igényeiknek, amelyeket korábban tárgyalás útján akartak elérni.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!