Életük utazására készültek, de végül soha nem tértek vissza. Holttestüket egy kútban találták meg

Legfontosabb

2024. május 8. – 21:02

Életük utazására készültek, de végül soha nem tértek vissza. Holttestüket egy kútban találták meg
A mexikói hatóságok dolgoznak a kútnál, ahol a holttesteket megtalálták 2024. május 3-án – Fotó: Jorge Duenes / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Jake és Callum Robinson azt hitték, hogy egy csodálatos utazásra mennek Mexikóba, de ez a nyaralás az életükbe került.

Az ausztrál testvérpár egy harmadik, épp esküvőjére készülő amerikai barátjukkal Ensenada városába tartott, szörfözni akartak a tengerpartnál. A három fiatal április 27-én eltűnt, fejbe lőtt maradványaikat pedig egy héttel később egy kút mélyén találták meg egy negyedik, nem hozzájuk köthető holttest kíséretében. A rokonok vasárnap azonosították a három fiatalt.

Baja California (Alsó-Kalifornia) állam főügyésze szerint – bár nem tudják kizárni, hogy a helyi drogkartelleknek közük van az esethez – valószínűleg egy félresikerült rablási kísérlet vezetett a három fiatal halálához. Bár Ensenada városában működnek bűnszervezetek, a turisták viszonylag biztonságos helyként tartották számon a várost – idáig. A helyi szörfösöket sokkolták a történtek, és már tüntetést is szerveztek az eset miatt.

Életük utazására készültek

A BBC szerint az áldozatok legidősebbike, a 33 éves Callum Robinson az ausztrál lacrosse-válogatott tagja volt, de a mexikói határ közelében, San Diegóban lakott. A férfit csak „Nagy Koala” néven emlegették nagy termete és barátságos természete miatt. Barátnője több képet is posztolt a párról az Instagramon, miután bejelentették Robinson halálát. „A szívem millió darabra tört össze. Nincsenek erre szavaim” – írta.

Callum 30 éves öccse, Jake két héttel az eltűnésük előtt hagyta el Ausztráliát, ahol az egészségügyben dolgozott. Lelkes utazó volt, az Instagramon dokumentálta, merre jár: idén azt tervezte, hogy a bátyjával együtt utazgat majd az amerikai kontinensen. „Életre szóló utazás lett volna, hogy meglátogassa a bátyját, mielőtt rövidesen új állást vállal a Geelong Kórházban, Victoria államban” – mondták a szüleik. A testvérpár együtt vett részt a kaliforniai Coachella zenei fesztiválon, aztán átutaztak Mexikóba.

„Most itt az ideje, hogy hazavigyük őket a családjukhoz, a barátaikhoz és az óceán hullámaihoz Ausztráliába”

mondta kedden sajtótájékoztatón a két férfi édesanyja. A család egyik amerikai barátja által létrehozott GoFundMe oldal becslései szerint a maradványok hazaszállításának teljes költsége – a repülőjegyekkel, temetési költségekkel és ügyvédi díjakkal együtt – várhatóan meghaladja a 130 ezer dollárt (kb. 47 millió forintot). Eddig közel 300 ezer dollár gyűlt össze az Egyesült Államokban és Ausztráliában.

A harmadik áldozat Jack Carter Rhoad, Callum Robinson közeli barátja volt. Ő is San Diegóban lakott, és 2019 decembere óta egy technológiai szolgáltatásokat nyújtó vállalatnál dolgozott a városban. Korábban önkéntesként végzett humanitárius munkát Dél-Afrikában, Guatemalában és Mexikóban, írta róla a BBC. Rhoad augusztus 17-én vette volna feleségül menyasszonyát Ohióban.

Nagyon alaposan elrejtették a testeket

A három férfi egy pickuppal ment át Mexikóba, ahol Ensenada felé kempingeztek. Mivel korábban már többször is jártak Mexikóban, nem gondolták, hogy bármilyen probléma merülhet fel. Callum Robinson sokat posztolt az Instagramra az utazásról és a tengerpartról, ahol letáboroztak. A csapat direkt egy félreesőbb strandot választott ki, mert szerették a vadabb hullámokat. A legutolsó kép, amit az idősebb testvér kirakott, egy kávézó tetején készült, ahol kávét és sört ittak, az asztaltól szép kilátás nyílt a tengerpartra. „És akkor kezdődhet is…” – írta az április 27-én posztolt képhez.

Miután nem adtak életjelet, a testvérek édesanyja, Debra Robinson eleinte a Facebookon kért segítséget eltűnt gyerekei megtalálásához. „Úgy volt, hogy a kempinges hétvégéjük után szállást foglalnak egy Airbnb-ben Rosaritóban, de ott nem jelentkeztek. Callum egyes típusú cukorbeteg volt, így orvosi oka is van az aggodalomnak. Kérem, jelentkezzenek, ha látták őket, vagy tudják, hol vannak” – írta. A közösségi médiában megpróbálták megnyugtatni a nőt, hogy ne aggódjon, a térerő nem a legjobb azon a környéken, ahol a fiúk letáboroztak, és bár a területen aktívak a drogkartellek, a külföldi turisták elleni bűncselekmények ritkák.

Nem sokkal később azonban a hatóságok megtalálták az elhagyott sátrakat, egy kiégett fehér pickupot és az egyik áldozat telefonját, két kilométerre a fiatalok feltételezett táborhelyétől. A jelentések szerint vérnyomokat is találtak a sátrakban. A három férfi holttestét végül egy héttel az eltűnésük után fedezték fel. Egy használaton kívüli kútban rejtették el őket a negyedik holttesttel együtt a környéken.

Az elkövetők állítólag deszkákkal fedték le a kutat, hogy még jobban eltüntessék a gyilkosság nyomait.

„Szinte lehetetlen volt megtalálni” – mondta az állam főügyésze, María Elena Andrade Ramírez. A hatóságok két órán át dolgoztak azon, hogy a holttesteket kiszedjék a kútból. Bár már oszlásnak indultak a maradványok, az egyértelmű volt, hogy mindhárom férfit fejbe lőtték.

Bandaháború vagy csak egy félresikerült rablás?

A fejlövések alapján a helyiek azt gyanították, hogy drogkartellek is érintettek lehetnek a gyilkosságokban. A főügyész azonban vasárnap sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a hatóságok elsődleges feltételezése szerint a férfiakat egy félresikerült rablás során ölhették meg, nem a bandák a felelősek a halálukért. A rendőrség feltevése szerint míg Robinsonék szörfözni készültek, valakik megpróbálták ellopni a kocsijukat, vagy annak kerekeit. A hármas meghiúsította a lopást, mire a rablók lelőtték őket.

A jelek szerint a negyedik holttest sokkal régebb óta a kútban volt, és a hatóságok nem gondolják, hogy összefüggésbe hozható lenne a három fiatal halálával.

A maradványok miatt a mexikói hatóságok múlt héten őrizetbe vettek három gyanúsítottat: egy 23 éves nőt, élettársát és annak testvérét.

A nőnél állítólag megtalálták az egyik ausztrál férfi mobiltelefonját is.

Az egyik férfi, akit Jesús Gerardo Garcíaként neveztek meg, most még csak emberrablás vádjával néz szembe. A főügyész azt mondta, hogy a férfi korábban kábítószerrel kereskedett, de emellett családon belüli erőszak és kocsilopás miatt is ismert a hatóságok előtt. Várhatóan a három gyilkosság ügyében is vádat emelnek ellene, amikor szerdán megjelenik a bíróságon.

A főügyész korábban azt is jelezte, hogy a gyilkosságok miatt egynél több embert fognak megvádolni, amivel feltehetően a másik férfira és a nőre célzott. Viszont arról is beszélt, hogy nem zárhatják ki, hogy az eset kapcsolatba hozható a szervezett bűnözéssel, és azt sem, hogy ennél is többen vettek részt a támadásban. Azt is hozzátette, hogy sok fontos információt nem hozhatnak nyilvánosságra.

A News.com.au ausztrál hírportál listáz egy, a Robinson-esetre kísértetiesen hasonlító gyilkosságot is. A Kaliforniai-öböl túloldalán 2015-ben Adam Coleman és Dean Lucas ausztrál szörfösök vesztették életüket. Mindketten 33 évesek voltak, amikor eltűntek Mexikóban. Végül megtalálták a kiégett furgonjukat. A hatóságok szerint a furgont egy rendőrségi fényeket villogtató autóval közlekedő banda térítette le az útról. Colemant arcon lőtték, amikor megpróbált ellenállni. A rablók ezután megölték Lucast is, majd a járművüket egy másik helyre vitték, és felgyújtották.

A helyi szörfösök tüntettek

A mexikói Baja California félsziget gyönyörű strandoknak, szörfösök által kedvelt partszakaszoknak és sztárok által is látogatott luxusszállodáknak ad otthont. Az amerikai–mexikói határtól 120 kilométerre délre fekvő, szörfparadicsomként ismert Ensenada környéke is mexikói léptékkel a biztonságosabbak közé tartozik, és rengeteg kaliforniai turista látogatja. A sajtó szerint azonban így is van egy sötét oldala a környéknek: a helyi drogbandák folyamatosan háborúkat vívnak egymással.

Az ausztrál kormány azt tanácsolja az utazóknak, hogy az erőszakos bűncselekmények veszélye miatt Mexikóban fokozott óvatossággal járjanak el, éjszaka pedig ne menjenek az utcára, de főként nyolc másik területet emelnek ki. Ugyan az ausztrálok nem, de az Egyesült Államok Baja California esetében is azt tanácsolja az embereknek, hogy „a bűnözés és az emberrablások miatt” gondolják át az utazást az államba – annak ellenére, hogy az az amerikai turisták körében továbbra is népszerű.

Az eset miatt vasárnap délután nagyjából 500 ember vonult végig Ensenadán, spanyolul azt skandálva: „Biztonságot akarunk”. Néhányan szörfdeszkákat tartottak a kezükben, amelyeken

olyan üzenetek voltak, mint „Ausztrália, veled vagyunk” és „Csak szörfözni akartak, és kivégezték őket”.

Egy helyi szörfös, Héctor Estrada azt mondta, azért ment utcára, hogy igazságot követeljen a férfiaknak, valamint intézkedéseket a helyi strandok biztonságának javítására. „Szolidaritásból vagyunk itt ausztrál és amerikai barátainkkal” – mondta.

„A szörfösök nagy közössége vagyunk a világ minden tájáról, és azt akarjuk, hogy a strandok biztonságosak legyenek a kempingezéshez, a szörfözéshez vagy csak a családdal, barátokkal való játékhoz” – tette hozzá egy tüntető. A tüntetés után a szörfösök kört alkottak a deszkáikon az óceánban, és egy „evezős” szertartás keretében is tisztelegtek a meggyilkolt férfiak előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!