Pletyka

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

Bors

Létrehozva: 2024.05.08.

Éppen egy év telt el azóta, hogy az egykori álompár bejelentette: vége a házasságuknak. Most mégis úgy tűnik, hogy Kucsera Gábor és Tápai Szabina újra egymás társaságát keresi.

Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága tavaly futott zátonyra, s akkor mindenki elkönyvelte egyúttal azt is, hogy innét nincs visszaút. Történtek ugyanis olyan dolgok, amiket a két fél nem tudott megbocsátani a másiknak: ilyen volt például a megcsalás, vagy az együtt töltött, minőségi idő hiánya. Ahogy Szabina fogalmazott: elmentek egymás mellett, a vitákat már nem tudták megbeszélni, és inkább úgy döntöttek, külön folytatják, immáron barátokként. Láthatóan a barátság jobban működött köztük az utóbbi egy évben, mint a szerelem, ráadásul a gyermekeiket is óriási egyetértésben nevelik a szakításuk ellenére is. Éppen a nagy összhang miatt történhetett meg az is, hogy hirtelen megnyitottak a pletykagyárak, és csak úgy ontották magukból a spekulációkat és az elméleteket az egykori sztárpárról, miszerint újra együtt vannak...

Kucsera Gábor és Tápai Szabina
Fotó: Bors
Újra együtt van Kucsera Gábor és Tápai Szabina?

Kucsera Gábor és Tápai Szabina együtt vacsorázott

A pletykák, és a nevüket nem vállaló ismerősök történetei természetesen az érintett felekhez is eljutottak, akik jót nevettek a dolgon. Lapunk akkor meg is kérdezte Tápai Szabinát, hogy mit szól a róluk terjedő hírekről, ám akkor csak annyit mondott: 

Mindig ezt csinálják!  Ha lesz miről beszélnünk, akkor fogunk. Most nincs miről beszélnünk

– mondta akkor az egykori kézilabdázó, majd bontotta a vonalat. Ebből akár bármire következtethetünk, de most felkerült az internetre pár fotó, mely egy budapesti étteremben készült Gáborról és Szabináról...

Az egykori sztárpár egy jótékonysági alapítvány eseményén vett részt, melynek Kucsera egyébként a nagykövete, ahogy Rácz Jenő is, aki pedig a helyszínt szolgáltatta az estéhez. A nagykövetek ráadásul nem egyedül érkeztek a rendezvényre, mindenkit a párja kísért el. Erről a sztárséf felesége, Gyuricza Dóra tett ki pár fotót az Instagram-oldalára, és jól látszik, hogy Kucsera Gábor Tápai Szabinával érkezett. Persze, közös felvételen  nem láthatóak, hiszen a kézilabdázó a csoportképen nem szerepel, ellenben az egyik fotó hátterében feltűnik, ami azonnal beindította sokak fantáziáját...

Vacsora a nagykövetekkel és kedveseikkel 

– írták a képhez, ez pedig annyira megihlette a rajongókat, hogy szerintük ez egyértelmű jele annak, hogy ismét összemelegedett a házaspár. Ennek akár lehet alapja is, tekintve az alapítvány kiírását, ám azt is figyelembe kell venni, hogy Szabina alig pár hete cáfolta a róluk szóló pletykákat.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek