„Szeretek focizni, edzést is ritkán hagyok ki, nincs semmi különösebb titok. Itt nőttem fel, itt nevelkedtem, itt vannak a barátaim, a családom, magától értetődő volt, hogy maradok”

Hirdetés

– nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a 37 esztendős támadó, aki kedden hosszabbította meg szerződését a klubbal, ahol a 12., karrierje során összességében a 19. szezonjára készül majd fel nyáron.

Böde hét évet játszott a Ferencvárosban, jövő szerdán éppen a bajnok zöld-fehérekkel találkozik a Paks a MOL Magyar Kupa döntőjében:

„Egy ilyen mérkőzésen minden megtörténhet, persze tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de mindent meg fogunk tenni, hogy elhódítsuk a trófeát”

– nyilatkozta a csatár, aki legtöbbször már csak csereként lép pályára, de rendre veszélyt jelent.

„Ha majd több kárt okozok, min hasznot hozok, abbahagyom, vagy ha esetleg több sérülés jönne egymás után. Nem szeretnék nagyon előre tekinteni, mindig csak egy évre gondolkodom előre”

– fűzte hozzá a 25-szörös válogatott Böde, aki csapatával a következő idényben a nemzetközi porondon is szerepelhet.

Korábban írtuk