Mára szinte teljesen elpárolgott azoknak a cégeknek a vonzereje, amelyek a koronavírus járvány kirobbanását követő lezárásokból világszerte profitáltak. Annak az 50, egymilliárd dollárnál többet érő cégnek a piaci értéke, amelyek részvényei 2020-ban a legnagyobb árfolyam emelkedést voltak képesek produkálni, mára 1,5 billió (ezermilliárd) dollárral zuhant vissza az S&P Global adatai szerint. Ez összesített értéküknek több, mint egyharmada – írja a Financial Times.

Emlékezetes, hogy a járvány első hullámát megfékezni kívánó lezárások miatt világszerte leállt az élet és a tőzsdék hatalmas mélyrepülésbe kezdtek. Az S&P 500-as  vezető amerikai részvényindex néhány 7 alatt értékének közel egyharmadát veszítette el. Az összeomlást meggátolandó, a  jegybankok hatalmas mennyiségű likviditással árasztották el a piacot, a kormányok pedig a szerencsésebb országokban, mint például az Egyesült Államok hatalmas egyszeri segélyekkel próbálták meg életben tartani a gazdaságot.

Az előbbi intézkedésnek sikerült megfogni a piacok esését és megfordítani azt, utóbbi pedig garantálta, hogy tartós legyen a kereslet a befektetési termékek iránt. Az ingyen kiosztott pénz oda vezetett, hogy az Egyesült Államokban - de globálisan is - szinte soha nem látott mértékben fordultak a kisbefektetők a tőzsde felé. Erre sokaknak volt is lehetősége, hiszen a korlátozások miatt jelentősen megnőtt a képernyők előtt eltöltött idő hossza.

Ebben a hangulatban egy csomó cég addig viszonylag szolidan muzsikáló szolgáltatása értékelődött fel az új helyzetben. A befektetők ezeket a cégeket megtanulták és elkezdték részvényeiket úgy árazni mintha a lezárások miatt termékeik iránt megélénkülő kereslet az örökkévalóságig tartana. A legjobb példa erre a Zoom. A videokonferenciákra specializálódott vállalat részvényei 2020-ban 765 százalékkal száguldottak, miközben egyre több cég állt át távmunkára. Azonban azóta értékük 80 százalékkal esett, miután kiderült, azért mégsem az örökkévalóságig lesz mindenki karanténban, ez több mint 77 milliárd dolláros piaci értékcsökkenésnek felel meg. Persze az is szerepet játszott benne, hogy az olyan mamutok, mint a Facebook, a Microsoft, a  Google és az  Apple közben felismerték a videókonferenciák jelentőségét és saját szolgáltatásaikat is jelentősen fejlesztették.

Zoom részvények árfolyama
Zoom részvények árfolyama
Kép: Economx, stooq.com

Egy másik nagy kedvenc, az okos edzőkerékpárokat gyártó Peloton hasonló ívet írt le. A járvány kirobbanása előtt 25 dolláros részvény 2020 végére 155 dollár fölé drágult, amikor minden, a kereskedési monitorok elől az otthoni biciklizésre rákapó Wall Street-i bróker elhitte, az egész világ a szobában fog tekerni okosbicikliken, amíg világ a világ. De nem így lett, s a részvény most már csak 4 dollárt ér, s ezzel mintegy 43 milliárd dollárnyi piaci kapitalizáció olvadt el.

A nagy veszteségek azért következtek be, mert az olyan trendek, mint a videokonferencia és az online vásárlás  lezárások alatti hirtelen elterjedése a vártnál kevésbé bizonyult tartósnak. Azóta egyre több munkavállaló vándorol vissza az irodába, s a magas kamatlábak és megélhetési költségek pedig visszavetik az e-kereskedelmi keresletet.


Százalékban kifejezve a Tesla volt a 2020-as év legnagyobb nyertese. Az elektromos autógyártó piaci értéke 787 százalékkal 669 milliárd dollárra ugrott az év végére, de azóta visszacsúszott 589 milliárd dollárra. A Shopify, a JD.com és a Chewy e-kereskedelmi csoportok, amelyek kezdetben az online költések felfutása miatt nyertek sokat, szintén nagy veszteségeket szenvedtek el.

Az akkori nagy nyertesek egy másik csoportját adják a gyógyszeripari, és azon belül is a vakcinagyártó cégek. Az ő részvényeik időbeli elcsúszással futottak csúcsra, ahogy megérkeztek az első sikeres védőoltásokkal kapcsolatos híradások. Hosszabb ideig is maradtak a befektetők kedvencei, hiszen a különböző oltási programok miatt még bőven 2021-ben is téma volt a járvány miatt termékeik iránt jelentősen megugró kereslet. Ennek ellenére jól mutatja, hogy a vakcina üzlet világjárvány hiányában nem is akkora, hogy a  Pfizer részvényei most 20 százalékkal kevesebbet érnek, mint a járvány kirobbanása előtt. A csúcson kétszer ennyit voltak érte hajlandóak adni a befektetők. Az AstraZeneca épp most jelentette be, hogy felhagy Covid-vakcinája értékesítésével.

Pfizer részvények árfolyama
Pfizer részvények árfolyama
Kép: Economx, stooq.com

Az akkori 50 nyertes közül mindössze hét olyan cég van, ezek közül az ismertebbek a kínai BYD elektromos autógyártó, a T-Mobile és a CATL kínai technológiai vállalat. Az ő utóbbi években bemutatott nyereségük azonban nem a járványhoz köthető. Persze vannak más cégek is, akik ugyan anno nem kerültek be a toplistába, de nyertek a járványt követő trendeken és azóta is jól szerepelnek. Ilyen például az  Nvidia és az Amazon, de ez már egy másik sztori, a mesterséges intelligenciáé.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!