Belföld

Karácsony Gergely a DK-ról és a kék Fideszről: „Én ezzel mélységesen nem értek egyet”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Salgótarjánban tartott választási gyűlést a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség a hét elején, ahol mások mellett Karácsony Gergely és Dobrev Klára is beszédet mondott. Az esemény után a 444 kérdezte a két politikust elsősorban Magyar Péterről és a Tisza Pártról, és persze a lehetséges együttműködésről is. De mind a ketten megkapták azt a kérdést is, hogy mit gondolnak Magyar Debrecenben tett kijelentéséről, miszerint a DK a kék Fidesz.

Az ellenzéki szereplők egymás riválisai is. Nyilván én ezzel mélységesen nem értek egyet, de az EU-parlamenti választás mindig egy ellenzéken belüli rivalizásáról szól

– mondta Karácsony, aki bízik egyúttal abban, hogy a mostani rivalizálás később együttműködésbe csap át. Ez nem mostanában fog eljönni szerinte, de úgy gondolja, hosszú távon nincs alternatívája az ellenzék és a Tisza együttműködésének. Dobrev Klára szerint nem igaz, hogy a DK lenne a kék Fidesz. Arra, hogy összefogna-e Magyar Péterrel, az volt a válasza, hogy aki Orbán Viktor rendszerét le akarja váltani, annak együtt kell működnie, ő pedig mindenkivel hajlandó együttműködni.

Hogy mit gondol arról, hogy Magyar több ezres tüntetést hívott össze Debrecenben, amivel olyat tett, amire az ellenzék az elmúlt tizennégy évben nem volt képes, a DK politikusa azt mondta, rengeteg emberben van feszültség, az emberek összeszorított fogakkal élik a mindennapjaikat, egy politikusnak pedig az a feladata, hogy ebből politikai közösséget formáljon. Hozzátette, a legfontosabb feladata egy politikusnak, hogy a szavazóurnákhoz vigye az embereket. Karácsony Gergely is hasonló véleményen volt, szerinte Magyar Péterrel kapcsolatban „az újdonság varázsa működik”, de a végén csak az fog számítani, hogy ki hány szavazatot kap.

Kapcsolódó
Dobrev Magyar Péternek: Ön Rogán Antaltól akarja függővé tenni a vitát?
A Tisza Párt listavezetője Facebookos kommentben közölte, hogy a köztévében vitatkozna.
Kapcsolódó
Magyar Péter a Hősök terére szervez tüntetést a választás előtti napra
A rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációra számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik