Ezeket látta már?

Gyermeket szeretne?Ezekből a jelekből tudhatja azt, hogy épp ovulál

gyerek, ovuláció, jel, tud, teherbeesés

Ha teherbe szeretne esni, erről jó, ha tud!

Ovulációkor van a legnagyobb esélye a teherbeesésnek: vagyis amikor a petesejt kilökődik a petefészekből. Ennek a folyamatnak jól érzékelhető jelei vannak.

Mikor van az ovuláció?

Az ovuláció, vagyis a peteérés általában a menstruáció kezdete utáni második héten következik be – ez természetesen egyénenként, sőt ciklusonként is eltérő lehet, és függ a menstruációs ciklus hosszától is. A szakemberek szerint normálisnak tekinthető, ha a ciklus nyolcadik, de az is, ha a huszadik napján történik meg az ovuláció. A petesejt nagyjából 24 órán át életképes, ekkor kell megtörténnie a fogantatásnak.

Ha valaki kisbabát szeretne, nagyon oda kell figyelnie, hogy a lehető legjobb időpontban legyenek együtt a párjával, vagyis minél nagyobb legyen az esélye annak, hogy a petesejt és a hímivarsejt találkozzon. Éppen ezért érdemes figyelni a hölgyeknek a ciklusukat, és tisztában lenni azokkal a jelekkel, melyek az ovulációra utalhatnak. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem mindenki érzékeli magán a tüneteket, azok intenzitása is eltérő lehet, nemcsak egyénenként, de ciklusonként is.

Elsődleges ovulációs tünetek

A szakemberek megkülönböztetnek elsődleges és másodlagos ovulációs tüneteket. Az elsődleges tünetek a hüvelyváladék állagának és mennyiségének megváltozása (a peteérés idején jellegzetes, tojásfehérjére hasonlító, nagyobb mennyiségű, ragacsosabb a váladék, ez ugyanis segíti a hímivarsejtek túlélését); a méhnyak megváltozása (ovuláció idején a méhnyak magasabbra kerül és felpuhul, a méhszáj nyitott lesz); valamint a test alaphőmérsékletének enyhe emelkedése. Az alaphőmérséklet az a legalacsonyabb hőmérséklet, melyet a testünk alvás közben ér el, tehát ezt közvetlenül ébredés után, bármilyen fizikai tevékenységet megelőzően kell mérni. Ezeket a tüneteket érdemes néhány hónapig figyelni magunkon, hogy a mintákat – a saját ritmusunkat – meg tudjuk különböztetni, vagyis észrevegyük, hogy mikor éppen hol tartunk a ciklusunkban. A tüneteket feljegyezhetjük egy füzetbe is, de a számítógépen, okostelefonokon már több nagyszerű, könnyen használható alkalmazást is találunk erre a célra.

Másodlagos ovulációs tünetek

A másodlagos ovulációs tünetek általában ritkábbak, nem jelentkeznek minden nőnél, és mint korábban említettük, az is előfordulhat, hogy valaki egyik hónapban tapasztalja ezeket, a következőben viszont már nem. Jellegzetes másodlagos tünet a pecsételő vagy közti vérzés, "barnázás". A has alsó részében érezhető fájdalom, mert lehet enyhe menstruációs görcsre emlékeztető vagy szurkáló is, általában nem igényel fájdalomcsillapítást, és a legtöbbször néhány órán belül elmúlik. Érzékenyebbé válhatnak a mellek, mellbimbók is. Vannak olyan hölgyek, akiknél az ovuláció érzékenyebb szaglással jár együtt.

Az ovulációnak, illetve az azt befolyásoló hormonális folyamatoknak hatása van a hangulatunkra, a döntéseinkre, az energiaszintünkre, sőt akár még a szellemi képességeinkre is. Az egyik leggyakoribb ilyen hatás a megnövekedett libidó, szexuális vágy. A legtermékenyebb napokon a hölgyek hajlamosabbak lehetnek élénkebb színű ruhákat viselni, versengőbbekké válnak, kockázatosabb döntéseket hoznak és még az is megváltozhat, hogy milyen férfiakat találnak vonzónak.

Rejtett peteérés - vagy mégsem?

Észreveszik-e a férfiak, ha egy hölgynek peteérése van? Ezzel a kérdéssel számos kutatás foglalkozott már. Mivel az embernek úgynevezett "rejtett" peteérése van, nincsenek nagyon látványos külső jelei az ovulációnak (szemben például számos majomfajtánál, amelyeknél a nemi szervek megduzzadnak és feltűnő színűvé, vörössé vagy rózsaszínné válnak). Azonban a férfiak önkéntelenül vonzóbbnak találják az ovuláló nőket, például azért mert rendkívül kis mértékben, alig érzékelhetően megváltozik a nők arca, hangja és a bőrük illata is.

Azt még nem sikerült kideríteni a tudósoknak, hogy pontosan milyen biológiai mechanizmusok állnak ezek mögött a jelenségek mögött, de számos kutatás bizonyította ezt. Egy 2007-es tanulmány szerint például a sztriptízbárokban dolgozó erotikus táncosnők a legtermékenyebb időszakban, az ovulációt megelőző napokban közel kétszer annyi borravalót kaptak, mint a legterméketlenebb napokon, vagyis közvetlenül a menstruáció előtt vagy annak első napjaiban.

Milyen betegségek, állapotok miatt maradhat el az ovuláció?

  • stressz
  • túlzott edzés
  • drasztikus diéta
  • cukorbetegség, inzulinrezisztencia
  • PCOS
  • menopauza (korai menopauza)
  • alacsony testsúly
  • petefészek ciszta
  • pajzsmirigy alulműködés
  • magas prolaktin szint

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Cukorbetegség miatt tényleg elmaradhat a peteérés?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

ovuláció

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához