Hiába próbálták eltitkolni, botrány lett belőle: Kínos magyarázkodásba kezdtek Szijjártóék

Reagált a kormány Mahmúd Ahmadinezsád budapesti feltűnésére. A volt iráni vezető a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására érkezett Magyarországra előadást tartani.

Mint megírtuk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására, „Közös értékek a globális környezetben” témában tart előadást

az iráni nukleáris fegyverkezés letéteményese, Mahmúd Ahmadinezsád.

A Hammihan című perzsa napilap ugyan azt írja, hogy május 17. és 21. között rendezik Budapesten azt a tanácskozást, amelyen Ahmadinezsád kiemelt vendégként beszédet mond. A portál információi szerint azonban május 6. és 11. között tartják a Ludovikán a rendezvényt, ahol a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról beszél az iráni exelnök (!).

Ahmadinezsád előadása feltehetően zárt körű, az NKE honlapján ugyanis nincs semmiféle nyoma a konferenciának. A meghívás azért is különös, mert Ahmadinezsád, aki 2005 és 2013 között volt az iszlám köztársaság elnöke, nem annyira a környezetvédelmi nézeteiről ismert. A világ leginkább szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézetei miatt tartja őt számon.

Reagált a kormány, miután kitört a nemzetközi botrány

„A kormány nem fogadta a volt iráni elnököt. Programja egyetemi program.

Magyarországon az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van.

A kormány nem szól bele az egyetemek programjaiba”

– közölte cinikus válaszában az Indexnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amikor azt kérdezték, van-e köze a kormánynak a volt iráni elnök budapesti látogatásához.

Kapcsolódó: Észbontó: Orosz milliárdos fia miatt rúghatták ki a Corvinus oktatóját, Ádám Zoltánt

A volt iráni elnök magyarországi látogatásáról elsőként az izraeli nagykövetség számolt be kedden. Vele kapcsolatban többek között megjegyezték: Mahmúd Ahmadinezsád a holokausztot tagadó konferenciát is szervezett már, valamint Izrael elpusztításáról is többször beszélt.

Több szervezet is felemelte szavát az ügyben

„Egy ilyen személy meghívása, hogy előadást tartson diákoknak bármely nyugati egyetemen,

súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét”

– hívták fel a figyelmet.

A volt iráni vezető meghívásával kapcsolatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is felháborodásának adott hangot.

„Érthetetlen számunkra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése miképpen engedélyezhette, hogy a velejéig antiszemita Ahmadinezsád előadást tarthasson Magyarország egyik elitegyetemén. Az pedig nemcsak felháborító, hanem fájdalmas is, hogy a volt iráni elnök éppen azokban a napokban tartózkodik Budapesten, amikor

a magyar zsidó közösség a 80 évvel ezelőtti vészkorszak áldozataira emlékezik idehaza és Auschwitzban”

– írták, hozzátéve: a Mazsihisz elvárja az NKE vezetésétől, hogy kérjen bocsánatot.

Az iráni sajtóban ugyanakkor fotókat is közöltek a volt iráni elnök és a rektor találkozójáról. A fotók tanúsága szerint oldott, kellemes hangulatban találkoztak a felek:

A rektor és a volt iszlamista vezető kezet fognak egymással. A rektor meghajol. Forrás: 444.hu

Kapcsolódó:

Érik a nemzetközi botrány: Hírhedt iszlamista botrányhőst hívott meg Orbán kedvenc egyeteme

Beköszöntött a rémálom: Debrecenben megtette a Fidesz, amire csak nagyon kevesen mertek fogadni

Valódi Hírek